Minden autós álma: a Stelvió-hágó

2017-09-29  Tedi
Közhely, de a Stelvio-hágó az autósok Mekkája. Egyszer minden autóhívőnek el kell mennie oda elégetni egy kis üzemanyagot, hogy aztán libabőrözve álljon az út mentén nézve, ahogy oldtimerek, motorosok, bringások hódítják meg Európa második legmagasabban fekvő hágóját.
Magazin >> A vírus mögött  
Ha csak azt írnám le, hogy egy 23 kilométer hosszú betoncsík 48 számozott hajtűkanyarral, sokan már erre is rámozdulnának és fordítanák az indítókulcsot. Valóban, a Stelvio lényege nagyjából ez, de a környezet, az autók, és a feeling annyi színt tesznek a palettára, amit nehéz szavakba önteni. 
 
Az egész a ráhangolódással kezdődik, aminek az első lépése nem Magyarországon, hanem már Olaszországban van. Bergamóig az autópálya nem túl izgalmas, de onnan Lecco, azaz a Como-tó felé fordulva kezdődik az igalom. A festői környezetben lévő tó után pedig jönnek a magasabbnál magasabb hegyek. És egyszer csak azon kapja magát az ember, hogy Bormióban van 1500 méterrel a tengerszint felett. Sűrűsödik a forgalom, egyre több autós, motoros és kerékpáros gyűlik össze, és mindannyian azért, hogy legyűrjék a híres Passo dello Stelviót.
 
 
Az út innen indul el, hogy aztán uszkve 15 kilométerrel később 1200 métert emelkedve megérkezzen a hágó tetejére, és innen újabb 10 kilométernyi lejtő jön Svájc, vagy az olaszországi Trafoi felé. A Giro d’Italia királyszakasza minden évben érinti a Stelviót, ezért az aszfalton rengeteg, a kerékpárosokat buzdító felirat van, és van köztük magyar is, a nyíregyházi Vinibike szurkolói hagyták ott a kéznyomukat. Elképesztő belegondolni, hogy aznap a bringások másik két olyan hegyet is megmásznak egyszerre, mint amilyen a Stelvio.
 
 
Az út lágyan kezdődik. Élesebb kanyarok, felezővonal. Aztán beszűkül, eltűnik a felező, jönnek a sziklába vájt, lámpával biztosított alagutak, majd jönnek sorjában a mámorító hajtűkanyarok. Korlát persze sehol, és a kanyarok egyre élesebbek. A panoráma pedig lenyűgöző. Ahogy egyre feljebb kapaszkodik az ember, annál nagyobb mélység tárul elé, a hegy oldalából egyszer csak előtör egy forrás és vízesésként hull alá a napsütésben szivárványt képezve. Egy mormota pedig kinéz a hegyoldalba vájt odújából, és tapasztalja, hogy ma sincs kevesebb látogatója, mint tegnap.
 
 
A meghódítás, a csúcsra való felérkezés maga a mámor. Főleg egy erőltetettebb, adrenalindúsabb kör után. Kiszállsz az autóból, elégedetten végigméred magad, aztán a technikát, elájulsz a látványtól és nézed, ahogy többi autóstársadon ugyanaz az eufória lesz úrrá, mint rajtad. Igen, megcsináltam!
 
 
Mindenki megcsinálta! Az újautós, az oldtimeres, a motoros, a kerékpáros és a futó is - kortól, nemtől függetlenül. Kiállsz az út szélére és nézed, ahogy a többiek vigyorgó arccal elmennek melletted. Egy-egy régi gép kövérebb gázfröccsénél pedig libabőrös leszel.
 
És 20 perc múlva konstatálod, hogy a 2757 méteren azonnal leégsz. De nem számít. Semmi nem számít, mert tökéletes volt ez a nap a Stelvión.
 

Fotók: Szakács-Kovács Lóránt

A Stelvio goes to Stelvio túra ötlete Tedi és Halesz fejéből pattant ki, Rákóczi Feri pedig azonnal igent mondott az ötletükre. Badánkhoz csatlakozott az FCA-csapata, és közösen egy nyereményjátékot is hirdettünk a Facebookon. A játék nyertese elkísérhette a csapatot a háromnapos túrára. Tünci lett a szerencsés, aki egyébként a legnagyobb alfás csoport adminja a Facebookon.
 
Természetesen a Passo dello Stelvio táblán elhelyeztük az Alfa Amore matricáját! :)
 

Fotók: Szakács-Kovács Lóránt

A túrát rengeteg fotóval dokumentáltuk az Alfa Amore Facebook- és Instagram-oldalán, illetve egy három részes vblogot is forgattunk. Ezeket itt tudod megnézni:



Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Stelvio

Az utolsó 3 hozzászólás:

Erhard 242 (Pure Energy)2018-10-20 14:01:20 // 1060
A fene tudja egy sw-n lehet elgondolkodtam volna... jók lennének az utak akkor talán az lenne.. bár egy percig sem bántam meg a Stelviot nagyon jó kis Suv, majd ez is kimegy a divatból, mint az egyterű 1x
Kazes☻2018-10-20 12:52:07 // 1059
Marchionne nem beszélt hülyeségeket! :)
Csabi2018-10-20 12:40:46 // 1058
Keményen rá is nyomta a bélyegét a Giulia eladásokra, ami közel 30%-ot esett, a tavalyi eladásokhoz képest. Nem gondoltam volna, de tényleg igazolódik, a "nem lett volna értelme egy SW-nek a stelvio mellett" elmélet...