Mutasd

>> Esemény2017-01-23

Egy blog egyrészt azért készül, hogy mások okuljanak belőle, tanuljanak a blog írójának hibáiból, esetleg információt kapjanak olyan szerelési, vagy más dolgokról, ami nekik is gondot okoz. Másrészt azért is készülhet, hogy saját magunknak feljegyezzünk olyan dolgokat, amire később is szeretnénk emlékezni - "kinek esze, kinek notesze", mondta többször is az egyetemen egy tanárom.
Na ez a bejegyzés inkább az utóbbi miatt készült. Nem hinném, hogy a kedves cartársakat bármikor is az a veszély fenyegetné, hogy Bulgária fővárosában télen autózzanak, de velem ugye ez is megesik.
Szóval a lényeg, hogy idén elég kemény a tél, sok hó is esett. Szokott hó lenni, de a helyiek bevallása szerint is az utóbbi tíz évben nem volt ennyi, mint most. Bár a bolgárok nem lepődnek meg 3 centi hótól, mint otthon és viszonylag rendesen el is takarítják a főutakat, de a kicsi mellékutcákat cserébe teljesen hanyagolják. Így ott csak a kocsik járják le, egy idő után szép mély nyomvályúkat kialakítva ezzel az úton. Éppen ezért mióta leesett a hó, nem is használtam Silverfox-ot egyáltalán. Ma viszont muszáj volt, orvoshoz kellett mennem, gyorsan. Szóval közel három hét után beröffentettem a V6-ot. Egyébként pöccre beindult. A fékeknek kellett egy kis idő mire bemelegedtek, de aztán teljesen rendben tette minden a dolgát. Aztán le kellett térnem a főútról és ekkor jött a tapasztalás, hogy bizony a Sport Pack ültetett futóműve nem erre való. Gyakorlatilag folyamatosan leért a haspáncél (még jó, hogy kicseréltem alumíniumra). Próbáltam úgy menni, hogy fél kerékkel a bakháton legyek, de a parkoló autók miatt ez sok helyen nem volt lehetséges. Így maradt a nagyon lassan, folyamatosan hallgatva a súrlódást, aggódva haladás. De túléltük. Mármint, hogy Silver Fox úgy tűnik nem szenvedett maradandó károsodást.

Végül álljon itt örök tanulságként, hogy tíz centi hó felett Szófiában NE/NE autózzon senki ültetett futóművel.
Ámen.