Mutasd

>> Esemény2017-09-11

Végre (idén először) sikerült elmennünk pihenni kicsit. Mivel az OFF-os családi vasat idő közben eladtuk, értelemszerűen az Ezüst Rókával mentünk. Ehhez kellett a tetőbox, amit az előző bejegyzésben már leírtam. Így már kényelmesen befértünk babakocsistól, egy heti cuccal, még Zolika biciklijét is el tudtam rakni. Hála annak, hogy a gyerekek még nem nehezek és nem mellékesen a Koni lengéscsillapítóknak és az Eibach rugóknak, nem is ült meg a kocsi.
Nagyon szép helyeken jártunk, csak az utak állapota volt borzalmas. Még az egy számjegyű utakon is volta, ahol csak 60-nal mertem menni, annyira hepehupás, kátyús, toldozott-foldozott volt az "út". De túléltük, a kocsi is szépen teljesített. A hegyi szerpentineken egy élmény volt autózni vele.