Gabesz - főkép
>> SzervizAlfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-12-06

Ma végre kicseréltük a múlt héten megrendelt hűtőt. A lökhárító megbontása nélkül sikerült a művelet. Így már nem csöpög.
Közben ismét leszedtük a szelepfedelet, mer még mindig-igaz kisebb mértékben- szivárgott. Benzinnel letisztítottuk legalább a rárakódott kox is lement- valószínű az előző gazdája nem a gyári selénia olajat használta, és vannak lerakódások még a motorban is, ezt a következő olajcserénél kicsit átmossuk, és a megadott km-nél előbb lesz pár olajcsere, hogy kitisztuljon szépen.
Na de vissza a szivárgáshoz: a tömítéssel sincs semmi probléma, 1 hónapja van benne, jól kell zárnia. A biztonság kedvéért alul felül beragasztottuk azt is. Mikor bele lett először rakva nem tettek rá semmi ragasztót, mikor 1 hete mi leszedtük, csak a sarkokhoz tettünk. Most biztosra mentünk, egyszerűen nem szabad neki sehol szivárogni. Azóta mentem vele kb 50 km-t és megnéztem eddig semmi szivárgás nincs- remélem így is marad.
De hogy ne legyen minden happy, gondoltam nézzük még meg, hogy milyen kopogást hallani még rossz úton. Ugye 1 hete lecseréltük az első felső lengőkarokat, miért is ne, az alsó lengőkarok is gyengék. Jobban mondva a bal első gömbtámasz lóg, és az kopog. Örülök neki. Ebben az évben már nem, majd csak januárban lesz lecserélve.
Csak az nyugtat, hogy ha ezeken túl vagyunk, már majdnem teljesen ki lesznek cserélve a kopó alkatrészek, és egy tökéletes autóm lesz.

 
>> SzervizAlfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-12-02

Mióta megvettem az autót, zavart, hogy a kulccsal kell zárni-nyitni, mert az egyik irányítón a gomb be volt ragadva, a másiknak pedig mozgott a belseje. Először azt hittem a riasztó sem jó, de miután megviccelt az akkusaruk visszarakása után az immobiliser :) gondoltam elviszem a rosszabbik kulcsot egy jó műszerészhez. Kemény 10 perc múlva teljesen működőképes lett a bicskakulcsom. A kis belső (tehát a gumiburkolat alatti) gomb egyszerűen le volt törve a panelról, csak vissza kellett forrasztani.
Végre valami, amit nem kell cserélni :)
Egyébként trükkös a bicskakulcs szétszerelése, mert a kis alfa jel (ami 2 oldalú ragasztóval van beragasztva) mögött lévő csavar tarja össze, senki ne próbálkozzon a szétfeszítésével.
Jövő 7en viszem a másik kulcsot is megjavíttatni.

 
>> EseményAlfa 146 1,6 ie // 2010-11-30

2010.11.23. eladtam... kicsit fájó szívvel elbúcsúztam tőle. Remélem jó helyre kerül, és még viszontláthatjuk itt az Amore-n.

 
>> SzervizAlfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-11-30

Eljött a hétfő, tehát lássunk neki a gyertyák és a lengőkarok beszereléséhez, valamint nézzük meg, miért szivárog az olaj és a hűtőviz.
A gyertyák bekerültek, ha már ott voltunk leszedtük a szelepfedelet. A tömitéssel nincs gond, nincs felgyűrődve, tökéletes. Visszatettük, de csak szivárog... valószinű a bal alsó csavarnál meg van repedve a szelepfedél. Erre visszatérünk még, meg lesz ragasztva.
Kicseréltük a lengőkarokat. A balos is lógott már, de a jobbos még rosszabb állapotban volt. Új be a helyére, kész.
Jöjjön a hűtő... Reménykedtem benne, hogy csak egy cső nincs megfelelően rögzítve. de sajnos mind rendben volt, a hűtő jobb oldala szivárog.
Mondanom sem kell, hogy mennyire örültem neki. Este berendeltem az új hűtőt + egy 2l selénia motorolajat, mert ami megmaradt az olajcseréből már után kellett tölteni a szivárgás miatt. Valószínű még a héten visszatérünk és megoldjuk a problémákat.
A költségem ma 0Ft volt, mert a szerelő jó ismerősöm, majd meghálálom neki.

 
>> EseményAlfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-11-25

Ma felkerültek a téli kerekek. Mivel az autóhoz járt 4db téli gumi acélfelnin, és jön is a rossz idő, fel kellett tenni. 2db kapásból kuka közülük, tehát vettem 2 új 195/65 R15 gumit, a művelet 25.000 került.
Aztán következett egy gépi mosás alul-felül. Ebből nem csinálok rendszert, szeretem én mosni és a fényezést is féltem. 1500Ft
Hétvégén hozza a haverom a 2 első felső lengőkart és a gyertyaszettet, hétfőn be is kerülnek a helyükre, valamint megnézzük, hogy miért szivárog a hűtőfolyadék és a motorolaj. (mind 2 cserélve lett, előtte nem volt ilyen gond)
Aztán lassan kész leszek a nagyszervizzel. Tavaszra maradnak a hátsófékek és a fedélzeti computer kijelzőjének a cseréje.

 
>> EseményAlfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-11-18

Már csak pár dolog maradt hátra a nagy felújitásból:
jobb-bal első felső lengőkar és gyertyaszett megrendelve, a jövő7en be is kerül az autóba.

 
>> SzervizAlfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-11-17

Elkészült az autóm :)
Első körben nem gondoltam, hogy ennyi mindent cserélni kell, de muszály volt.
Olajcsere, komplett vezérlés csere, vizpumpa, levegőszűrő, pollenszűrő, vezérlés mód. felújitás, termosztát csere, új első féktárcsa és fékpofák.
Remélem egy jó ideig nem kell ennyit költeni egyszerre az autóra, de azt már most tudom, hogy megérte :)

 
>> SzervizAlfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-11-16

Tegnap elvittem a szerelőhöz az autót, ott még a tervezett összeg 100.000 volt. Délután folyamatos telefonálgatás, jöttek a jobbnál-jobb hirek... most ott tartunk, hogy kb 170.000 lesz, és még a gyertyasor-csere nem lesz meg. Kicserélésre kerültek még:
2db első féktárcsa+betét
ablaktörlők

sajna az előző tulaj az utóbbi időben nem nagyon költött rá, ez meg is látszott az olaj a fékek és a szijak állapotán

Holnap megyek az autóért...busszal. :S

 
>> EgyébAlfa 156 1,6 TS Distinctive // 2010-11-11

A hét elején sor került az átírásra, mostmár kijelenthetem, hogy teljesen az enyém :)
Ennek örömére megrendeltem a nagyszervizhez az alkatrészeket... folyt.köv. jövő héten.

 
>> EseményAlfa 146 1,6 ie // 2010-11-03

Eladósorba került a több, mint 6 évig használt kis 146-om :( Nem kapkodom el... Fáj a szívem érte.
A hét folyamán kicsinosítgatom kívül-belül.