Mutasd

>> Szerviz2012-03-10

Végre ráért a szerelőm és elhúztuk az Alfát. Egy kicsit izgultam. 5 doboz alkatrész került elő. Természetesen, lehetne egy is, ha hatalmas a mérete...szóval tele volt a csomagtartó.
Már nehétkes volt kitolni a kocsit a parkolóból. Hátrafele kellett. Ketten voltunk, viszont egy embernek nyomnia kellett a kuplungot is. :-) Azt hittük bírjuk, emiatt nem szóltunk több embernek. Azt tudni kell, hogy a hátsó helyre a vonószemem nem megy be, szóval csak előre lehet húzgálni a kocsit. A szerelő aknájára a kaputól az udvar végéig is hátramenetbe kellett betolni. Ááááá nagyon kemény volt füvön. Szenvedés ment. Amikor már kb egy órája lökdöstük, akkor eszembe jutott, hogy hát, ha segít, ha a csomagtartóból kipakolunk. :-) Hát persze. Egyből be is löktük a kocsit az aknára. Nem az aknába. A kuplungot kitámasztottuk ekkor már valami hosszú WC papír gurigával.
Most ott van és elkezdték a szétgúrását. Szegény. Dobtam rá egy kis pénzt. A múltkor kiszámoltam, hogy évi 200.000 a szerviz költsége eme 14 éves egyednek. Ahogy hülye haverom kérdezné, "na de kijaz az Évi?" Nagyon fos poén. :-) Mindegy csak eszembe jutott.

Biztos sokat fog állni az Alfa ezért elővettem a Pug 307-et. Most esett át egy kuplung cserén. Néha a sírás kerülget. Nem rossz, csak nem tudom. Jó, ok 5 litert eszik a büdös gázolajból...talán még termeli is, ezt nem tudom. De könyörgöm az ülést még most se tudom beállítani, mert, ha a lábamnak jó, akkor távol van a kezem a kormánytól, ha pedig a kezemnek jó, akkor a térdemmel kiütöm a fogam. Emiatt a derekam fájni szokott. Meg az ajtók záródása...nem tudom Barcas ez? Bammm Pakkk pakkk ááááhhh. Meg miért nics egyáltalán feneke eme jószágnak? Hogy van ez? Miért akar elszállni a kanyarba? Nyúlik el. Néha élek, hogy leesek. A nyomatékot érezni, mivel dízel, de mi az, hogy nem tudom elrúgni 7000-ig. Milyen dolog, hogy 4-5ezres fordulaton bebólint, hogy figyeljek már, mert váltani kellene...


Azon gondolkodtam, hogy jobban jártam-e, hogy a szerelő eddig nem ért rá és előjött ez a váltóhiba, mintha úgy állt volna be a váltó, hogy már elhozom a szerelőtől a gépet.
Amik most lesznek cserélve:

Természetesen a váltó. Eddig úgy áll, hogy nem kulissza. Besült? :-O
Első, hátsó féktárcsa, fékcső, fékbetét
-hátsó féknyereg
-hátsó porvédőlemez (rossz méretet kaptam)
-fékolaj
-olaj, olajszűrő
-gyertya
-szelepfedél tömítés
-generátor (dióda-híd - garanciás)
-kormány csere (fakormányt leváltja a bőr)
-levegőszűrő

Na mindegy. Még a téli felniért se tudtam eljutni. :-/

Az összár az izé 10 millió? :-) a pénzért dolgozó csajra nem vicces.