Ma délelött eljött az altató ideje. Aksi kivéve , ablakmosó kiengedve helyette egy pici télivel felöntve és átmosva, kerekek 4 b felfújva és az ülések alaposan bekenve bőrápolóval. Záró kilométer 204214 a kezdő 202456 volt így a megett táv a szezonban 1758 km ami az eddigi leg kevesebbnek mondható. Bátyó ahogy öregszik úgy kímélem. Jó pihit!
2024.11.09 kilométer állás 36500 km. Nyári gumikban 2930 került a szezonban így 22072 km tettek meg eddig. Téli gumik 14550 km után folytatják tapadásukat az 5. szezonban.
Megint eltelt 1 év. A tavalyi szervíz óta 6215 km sikerült belepörgetni. Most 35478 km az óra állása.Kapott új olajat + szűrőt és kicserélte Csöri a fékolajat, szerinte ilyen kevés használat mellet most másra nincs szükség. Első betéteket valószínű még jövőre sem kell cserélni a
hátsók pedig új szerűek. Innen is látszik nem kergetem a végtelenségig😀. Atillával megint jól elbeszélgettünk és megnyugtatott nem sok gondom lessz a kocsival ha így használom ahogy eddig. Reméljük a legjobbakat. Köszönöm a Csörgő Szervíznek a precíz munkát újból.
A csapattal megejtettük az évzáró gurulást ami most 2 naposra lett tervezve 10.05-10.06. Szendehely kiindulási pont és Parád volt a búcsúzó helyszín onnan mindenki ment a maga útján. Szombaton szinte végig nyitott tetővel de vasárnap màr az eső miatt végig zárt térben utaztunk. Jó volt a hangulat mint mindig és a bátyóka is szépen teljesített. Megtett táv 500 km.
Gyorsan elröppent ez a 4 év így eljött a műszaki vizsga ideje. Nem találtak fogást rajta inkább kicsit örültek hogy átnézik. Tetszett a technika a mestereknek, szerintem kicsit kerültek is vele😉. Kilométer állása 33710, kettö év múlva újra megyünk.
Ma megtörtént a kerék csere 33570 km mutat a számláló, így a téli szezonban a megtett út 3720 km, így az eddig megtett táv 14550 km . A nyári gumik 19142 km megtétele után folytatják útjukat és megkezdik az 5. szezont.
Ma megtörtént az ébresztő , 4 és félhónap után. Aksi feltöltve berakva és ha mi sem történt volna indult a gépezet.Olaj cserét és szűrőket nem cserélek ebben az évben mert tavaly kevés volt a megtett kilométer. Olajszint maxon és teljesen tiszta (2268 km van benne). Gumik 2,5 bárra vissza engedve egy külső , belső takarítás és indulhat a szezon. Ezen a télen nem ment álmában a kilométer óra😄. Jó utat bátyó a nyáron!
Eltettük bátyót 2024-re. Záró kilométer 202456 a kezdő pedig 200188 volt így a megtett kilométer hajszál pontosan annyi volt mint 2022-ben 2268 km. Kerekek 3.5 bárra felfújva, ulések lekezelve, akkumlátor kivéve , ablakmosó le engedve . Várjuk a tavaszt. Remélhetőleg 2024.03.15.én ébresztőt fújhatunk.

Még az idő nem indokolja de mivel a kisteherek gumizásával együtt mennek mindig a személy autók is így a Hugiról is lekerült a nyári szett. 2023.10.28 , kilométer állás 29850 így 3540 km tett meg ebben az évben a nyári így összesen már 19142 km van benne ( Csöri szerint hamarabb fog megöregedni mint elkopni😊). Téli 10830 kilométer futás után folytatja az útját. Idén is köszönet a Racing Gumiszervíznek .
Ma megtörtént az éves szervíz 29200 km-nél Varpalotán Csörinél.Mindent rendben talált jót beszélgettünk és minden fura kérdésemre készségesen válaszolt . Kapott egy olajcserét( Selénia Digi Tech) , levegő és pollen szűrőt. Fékek még bőven jók a mester szerint jövőre még biztos nem kell cserélni ha ugyan így használom ahogy eddig. 2024-ben ugyan ezek kellenek + fékolaj csere. Remélhetőleg egy év gondtalan autózás vár ránk továbra is.


0
778
Fórum
Friss topicok
- Forma-1
- Spider
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Virtuális Romeo
- Alfa történelem, híres ...
- Oldtimer, youngtimer
- Alfa reklám
- Giulia
- 159
- Alfás cuccok, kiegészít...
Tagok
Új tagjaink
- benebp
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki