Mutasd

>> Szerviz2019-04-06

A stabilizátor két belső szilentjei úgy tűnt hogy már nem az igazi, úgy hogy neki álltam a cserének.
Nem volt egy könnyű feladat, pedig a két két csavar ami alulról fogja, könnyen kiszerelhető volt, de viszont a kiszedése után sem mozdult semmi, gondolván lehet össze van kicsit rohadva.
Dorni és kalapács, hátha megindul, de semmi.
Akkor le oldottam a stabilizátor két végét a lengőkarról is, aztán úgy már mozgott, de a felső és az alsó fém tartó a szilentel egyben.
Sok játszás után, miután lent voltak a első kerekek, hidegvágó + nagy kalapács segítségével szét tudtam nyitni hogy ki vegyem a szilentet. (addig vissza lett kapatva mind a négy csavar)
Az oka hogy egy fém persely van benne, amitől nem tudtam szétszedni. Most már ezt is tudom :)
Kicseréltem a szilentet mind két oldal, de alig hozzá férhető rész ez, aztán jött az összerakása.
Az sem volt semmi, mivel a csavarok be tekerése sem egyszerű, hogy a helyén legyen minden , olyan kicsi a hely a tűzfal és a kormánymű között , de ez még elmegy.
Amikor meg kellett húzni a csavarokat akkor jött az igazi szívás, mivel a fém perselyeket pontosan ugyan oda kellett vissza rakni hogy össze pattanjon a felső és alsó része, de ott nem olyan egyszerű mozgatni félig meddig betekert csavarokkal, mivel az is szorít már, úgy hogy pajszer segítségével amennyire oda lehetett férni, a helyére igazgatni.
Végül össze állt a kép, de ha legközelebb csinálnám kell bármelyik autón, akkor már le köszörülném róla a fém perselyeket, mert nagyon meg nehezíti az egész dolgot.