Neveztünk, indultunk idén is, mert muszáj. Selénia Rallyt kihagyni mindig bűn.
2018-ban a szokásosnál is jobban sikerült a rally, legalábbis ami az útvonalat illeti. Jóanyám sok éve mondogatja, hogy az Őrség csodálatos hely - és egyet kell értenem vele. Visszamegyünk alkalomadtán. Az itinerrel itt-ott meggyűlt a bajunk, de komoly eltévedést nem hoztunk össze, ahogy komoly helyezést sem. :)
Ami még említést érdemel, az a rendszám saga folytatása, aminek ráadásul van egy extra seléniás vonatkozása is. A rally előtti éjszakát Ajkán töltöttük, aztán reggel autómosás és indulás Hegyhátszentjakab felé. Kraszy volt a fogadóbizottság, aki rögtön azzal kezdte, hogy nem szép dolog rendszám nélkül közlekedni. Nabzmg... Telefon az ajkai mosóba: megvan, ott esett le. A rendszámtartó két helyen is eltört, sanszos, hogy átmentem rajta a mosóból kifelé, a tábla viszont egyben maradt. Este visszamentünk érte, aztán behajítottam a csomagtartóba. Pár napig megint nem autóztam, szóval ráért a visszarakása. A Seléniához annyi köze van a dolognak, hogy találtam otthon egy rendszámkeretet, amit egy korábbi rallyn kaptam. (Talán tavaly? Tudja a hóhér...) Az sem titánból van, de talán tartósabb lesz, mint az auchanos vacak.
Megérett az elhatározás, hogy B típusúra cseréljem az első rendszámot. Már csak lelkierő kell, hogy újra nekimenjek az okmányirodának...
A tavalyi kihagyás után újra rajthoz álltunk. Idén a hátsó üléseket is kihasználtuk: először vett részt a versenyen a kisfiam és az unokatesóm. Nem titok, hogy elég lazán álltunk hozzá az egészhez. Kirándulni indultunk és szép autókat nézegetni, és azt kell mondjam, hibátlanul teljesítettük is a célunkat.
A feladatoknál nem kapkodtunk. Hol kisautókat tologattunk a homokban, hol lépcsőt másztunk kifulladásig (valaki magyarázza el egy kétévesnek, hogy ezt nem találjuk elég szórakoztatónak), ráadásul egy csapat biciklist is kifogtunk. Meg is lett az eredménye, több mint 40 percet csúsztunk a célbaéréssel. Az ezért kapott büntetéssel sikerült is összehoznunk egy negatív pontszámot. Tegye fel a kezét, aki meglepődött azon, hogy a dobogó közelébe se jutottunk! :)
Láttunk viszont rengeteg gyönyörű autót, Holló (az utód) nem győzött egyik ámulatból a másikba esni, csak a Quattroporte zavarta össze. Kétszer nézte meg mindkét végét, de nem érte fel ésszel. Szép autó Alfa logó nélkül?! Az anyukája könnyebben viselte a dolgot, csak haza akarta vinni a Maseratit. Apropó, ha valaki apró ujjlenyomatokat talált az autója orrán, akkor Holló a bűnös. Remélem, mindenki meg tudja bocsátani.
Az utak jó része ismerős volt. A 811-es Vértesacsa felé nagy kedvencem, a nadapi utat még annál is jobban szeretem, és az Alcsútdoboz-Biatorbágy szakaszt is imádom, még a vacak aszfalttal együtt is. Láttunk persze új helyeket is, ráadásul másfél éve elköltöztünk már Fehérvárról, szóval az ismerős utakon se járunk már olyan gyakran. Jó volt viszontlátni őket. A kilométerszámláló is itt fordult át a 135 ezren.
Jövőre is ott leszünk!
Ma lehetőségem nyílt felvinni pár körre murvás pályára a kocsimat. Vittem pár kört a cég vezetőjét is, szerinte egész jól viselkedik a kocsim. Érzésre kicsit máshogy viselkedik, mint az összekerék-hajtású autók, amiket ott vezetni szoktam, így az egyik íven szépen el is dobtam. Szerencsére apró sérülésekkel megúszta.
