Blog >> olaj >> cső

>> SzervizLiquid // Alfa 159 2.4JTDm Q4 TI // 2018-01-19

Megvolt az ottalvós buli, úgy néz ki megoldódott az olajfolyás probléma. A hiba fő oka az olajtermosztát ház feldele volt, az kapott egy új tömítéskészletet. Ezenfelül az olajhűtőre menő csövek is cseréve lettek. Így már volt értelme a motortartó cseréjének is.

Már megint rendetlenkedett a szervó. Most már rutinosabb voltam, amint hallottam a csikorgó hangot, egyből nyitottam a szervóolaj fedelét és újratöltöttem. Így, még mielőtt vittem volna szervízbe azt a pár kisebb utat sem csikorogva tettük meg. A hűtő csöve repedt meg, de ezúttal már nem tudták javítani, cserélni kellett. Ha már ott voltunk a kesztűtartó letörött nyitóját is megjavították. Ez egyébként hihetetlen, hogy több fórumon is olvastam, hogy egyszerűen nem javítható. Vagy ki kell cserélni az egész ajtót, foganytústól vagy át kell fúrni belülről, hogy javítani lehessen. Mi az utóbbit választottuk, így legalább tartós lesz (mivel ez egy elég ismert és gyakori hiba ennél a típusnál). Először még féltem tőle, de végül szerintem nem zavaró az pici lyuk és így lényegesen olcsóbb megoldás volt.

Kicseréltem a megrepedt nem tudom milyen nevű csövet. A felső részén egy kisebb repedés volt látható, de kiszedve látszott, hogy alul egy sokkal nagyobb részen van szétszakadva. Nem is nagyon akart menni. Most jó.
Észrevettem, hogy megkajálta szinte az összes olajat, pedig nemrég volt szelepfedél tömítés csere is.

>> SzervizÁdi_3900 // Alfa 155 2.0 TS 8v // 2009-07-30

Akkora a klíma kifejezés túlsúlya a blogom szófelhőjében, hogy az már elképesztő. Ez van...
Az történt tehát, hogy nagyon nehezen kiszerelték a nehezen hozzáférhető és rendesen berohadt hibás csövet. Aztán a helyére beforrasztottak egy új csövet; nem gyári, de jópár évig tuti kitart, ameddig a kocsi is még talán.
Aztán jött a próba, meg a kompresszor olajjal feltöltése. Ekkor derült ki, hogy az addigi szerelések alatt az egyik elektromos csatlakozó sérülhetett, mert a kompresszor nem akart bekapcsolni. Hibakeresés, és kiderült: a minimum nyomáskapcsoló csatlakozója sérült. Nem csoda, szét van az is rohadva, mit minden egyéb: ha hozzáérsz, szétesik. Még jó, hogy nem kell gyakran hozzányúlni... Forrasztás, miegymás, összerakás.
Újabb próba, a rendszer láthatóan nem ereszt. Ekkor olaj töltés, csúnya régi gáz töltés (rémes nevét le sem írom, bocs, Föld...), és minden frankó.
A kiszedett cső még gyári volt, rajta a dátum: 1992. 02.18. Mondjuk elég jól bírta a szar olasz. :)
A klímásnak ment mindennel együtt a 20-as, a szervízbe a sok macerárért a 15.
Végül elvégeztem a fertőtlenítést is, még a múltkor megvett cuccal.