Arra gondoltam, hogy néhány posztban összegzem az első tapasztalatokat. Kezdem is a motorral, mégiscsak ez az autó lelke. :)
Annyi jót írtak már róla, hogy nem is tudom, hogy mit mondjak még. :) Specifikáció szerint 200 ló, ami egy nem túl nehéz kasztniban kellemes, jól autózható viselkedést ígér. Sokszor vezettem már erősebb és gyengébb autót is, így gondolatban kb. el tudtam helyezni. Ehhez képest érzetre inkább többet kaptam, amiben nyilván szerepe van a gyors váltónak és a könnyed mozgásnak is, de a motorról is úgy hírlik, hogy a névleges teljesítményét szerényen inkább alullőtték a valóshoz képest.
A turbóval alapvetően inkább nyomatékosra mint pörgősre van hangolva, a leszabályzás sincs magasan (elvileg eleinte 5500, ami később valamivel feljebb tolódik, de nem tudok róla, hogy ez hivatalosan meg lenne erősítve), habár ezt a régiót még nem volt alkalmam kipróbálni, mert még bejáratós, én meg fegyelmezett vagyok, még ha nehezemre is esik. :) Mindenesetre a 2000-3500-as tartományban is szépen gyorsul, a modern turbómotorokkal kapcsolatban el kell ismerni, hogy az alacsonyan érkező nyomatékhegyek a hétköznapokban nagyon kényelmes használatot eredményeznek.
A hangja a hengerszámhoz mérten nagyon szép, sportos, de mellé elég halk és kulturált. Fogyasztásra inkább majd visszatérnék hosszabb használat után. A MultiAir rendszer a Giuliettában sajnos elég kényesnek bizonyult. Nem tudom, hogy az azóta eltelt 7-8 évben milyen fejlesztések történtek, majd elválik, hogy ez a motor hogyan szerepel, arra mindenesetre ügyelni fogok, hogy csak jó minőségű olajat kapjon megfelelő gyakorisággal, állítólag korábban ebből fakadt a legtöbb probléma (nem a tulajok hibája, a csereciklus volt túl hosszú).
Start-stop. Változó a megvalósítások színvonala, de alapvetően eddig egyiket sem szerettem nagyon, és sajnos az Alfa sem kivétel. Ami kifejezetten zavaró, hogy ha megállásnál leállítja a motort, kirakom a váltót N-be, majd felengedem a féket, akkor újraindít. Nem foglalkozik vele, hogy N-ben vagyok. Indulás után fél perccel is simán leállít, amikor még teljesen hideg a motor (habár alapjáraton nem sokat melegszik, tehát ez még lehet megalapozott is). Szerencsére deaktiválható, viszont ezt minden indításnál meg kell tenni, ami nem túl kényelmes. Olvastam egy olyan megoldást, hogy a motorháztető érzékelőjének csatlakozóját szét kell húzni, így nyitottnak hiszi, és akkor deaktiválódik a funkció, de én nem szeretem az ilyen mókolásokat, mert nem tudom, hogy másra nincs-e hatással az a szenzor. A start-stop kérdése egyelőre megoldásra vár, de lehet, hogy csak rászokok majd a kikapcsolgatására.
Apró érdekesség: az olajszint menüből ellenőrizhető, nívópálca nincs. Van ilyen máshol is, úgy tűnik, az Alfa is elindult ebbe az irányba.
Szóval úgy másfél hete, egy jó erős kigyorsításban épp egy Subaru-t aláztam volna le, amikor hirtelen elszáll az erő, a body comp-on megjelenik a check engine, én meg egyre kisebb pontként eltűnök a Subaru-s visszapillantójában. A kocsi vészmódba állt és ott is maradt. Hazaérve kiolvastam a hibakódot: P242A - Turbo bemenő hőmérő szenzor, mint pár hónappal ezelőtt. Több helyen is olvastam és egy itteni cartárs is megerősítette, hogy a szenzorok csatlakozója el szokott oxidálódni, meg kell kicsit kapargatni és utána helyrejön. Így utólag visszagondolva lehet, hogy első alkalommal tényleg csak ennyi volt a baj, mert hol magához tért, hol elmúlt a hiba, tehát anno pont úgy viselkedett, mint ha kontaktos lenne. Most azonban éreztem, hogy másról van szó. Egy durva lepadlózásnál térdelt le és magához sem akart térni. Azért megtisztogattuk a csatit is, de semmi változás nem történt. Pár hónappal ezelőtt egy bontott alkatrész ment bele, mivel nem voltunk biztosak a szerelővel abban, hogy pontosan melyik is rosszalkodik, újakat berendelni pedig elég sokba került volna. Ez pedig eddig bírta...
Ez után az ePer-ből kinéztem az alkatrész cikkszámát, majd - mivel a neten nem találtam belőle értelmes áron, bementem a helyi autósboltba és berendelték nekem. Találtam a neten egy teljesen jó útmutatót a cseréhez, de igazából nem bonyolult a dolog. Le kell venni a motorról a hővédő pajzsot, onnan pedig már hozzáférhető a szenzor. Mivel bő 2 hónapja volt még csak bent, ezért nem volt ideje belegyógyulni és elég könnyen ki lehetett csavarni, bár azért nem egyszerűen hozzáférhető, mivel a turbóról lejövő cső épp felette van. Csere után a MES-ből azonnal törölni tudtam a hibakódot és az autó újra felszaggatta az aszfaltot, ha odaléptem neki.
Képek: az elsőn már le van véve a motorburkolat és a hővédő lemez. Ez utóbbin átfut a lambda szonda, ezért, ahogy látható, csak oldalra kitettük a szonda vezetékén vezetve. A második képen látható maga a szenzor a helyén, a turbó kimenő csöve alatt. Ez csak a 2.0 JTDm motorokon van. A harmadik képen felülről, az előbbi cső és a motor között befényképezve látszik a kulcs, ami már rá van téve a szenzorra. A negyedik képen az új, míg az ötödiken az épp kiszerelt régi alkatrész látható. A hatodikon pedig már a helyére került az új.