Fórum >> Egyebek >> Alfa történelem, híres alfások

Üvegtigris2006-03-22 12:10:08 // 464
Egy kis alfabemutató 2

Ferrari nem csak a versenypályákon segítette az Alfa Romeot. Közreműködésével 1923-ban sikerült elcsábítani a Fiattól Vittorio Jano tervezőt, aki három világhírű autót tervezett az Alfa Romeo számára. A hét éven keresztül verhetetlen P2-t, az 1929-ben és 1930-ban a Mille Miglia-n diadalmaskodó 1750-t és a P3-t, amely a pilóták kedvencévé vált.



1923-ban két legendás címer is születik. Ekkor jelenik meg először Sivocci autóján a Quadrofoglio, a fehér háromszögbe zárt zöld négylevelű lóhere, mely később az Alfa versenyistálló jelképévé válik. A másik esemény Enzo Ferrari június 17-én, a Savio körversenyen aratott győzelméhez fűződik. A versenyen jelen voltak Francesco Baracca világháborús hős szülei, akik egy pajzs alakú címerrel ajándékozták meg az Alfa Romeo pilótáját. Ferrari így emlékszik vissza: ?Amikor 1923-ban az első, Ravennában rendezett Savio körversenyt megnyertem, találkoztam Enrico Baracca gróffal, a háborús hős apjával, és édesanyjával, Paolina grófnéval. A grófné volt az, aki egyik napon így szólt hozzám: ?Ferrari, miért nem teszi fel fiam ágaskodó lovát az autójára? Szerencsét hozhat." Még mindig őrzöm Baracca fotóját a szülei aláírásával, akik átadták nekem az emblémát. A ló, miként most, akkor is fekete volt; én tettem hozzá a kanárisárga hátteret, ami Modena színe."


1926-ban Merosi, két évvel később Nicola Romeo is elhagyta a céget. A főtervező Jano lett. Ugyanebben az évben indul meg a tömegtermelés. Az Alfa Romeo egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, évente ezer autót épített. Abban az időben az olasz össztermelés körülbelül 15 ezer volt.


Üvegtigris2006-03-22 12:08:05 // 463
Most találtam ezeket a hozzászólásokat az Off-os verdák, tapasztalatok topicban, amiket pikado tagunk írt, de szerintem ide jobban illik: )

Egy kis alfabemutató:)

A cégalapítás

Az Alfát 1910. június 24-én alapították a tönkrement Darracq autógyártó cég üzemében, mely Milánó Portello nevű negyedében állt. Ugo Stella irányításával épültek meg az első Alfák. A legelső modell a 24 HP volt. Kiváló vezethetősége és teljesítménye révén hamar hírnevet szerzett a cégnek. A 24 HP 1911-ben a versenypályákon is bemutatkozott. A Targa Florio versenyen a felverődő kövek miatt pilótája balesetet szenvedett, pedig közel állt a győzelemhez.



Az Alfa Romeo sorban adta ki modelljeit. 1912-ben a 15-20 HP-t, majd a következő évben a 40-60 HP-t. Giuseppe Merosi mérnök 1914-ben építette az első Grand Prix modellt.




A világháború kitörése visszavetette a céget. A gyár hadiipari termelésre állt át: lőszert, kompresszorokat és repülőgépmotorokat gyártott. A társaság 1915. december 2-án Nicola Romeo irányítása alá került. Romeo nápolyi mérnök és vállalkozó volt. A háború után szerszámokat és traktorokat gyártott az Alfa. A személyautók gyártása 1919-ig szünetelt.


Anonima Lombarda Fabbrica Automobili

A cégalapításNagyszerű versenyzőkA fejlődésA háború és az újrakezdésNövekvő népszerűségA terjeszkedésGazdasági mélypont, sikerek a versenypályákonA Fiat konszernAz újjászületésA legenda folytatódik


1. oldal
A cégalapítás

Az Alfát 1910. június 24-én alapították a tönkrement Darracq autógyártó cég üzemében, mely Milánó Portello nevű negyedében állt. Ugo Stella irányításával épültek meg az első Alfák. A legelső modell a 24 HP volt. Kiváló vezethetősége és teljesítménye révén hamar hírnevet szerzett a cégnek. A 24 HP 1911-ben a versenypályákon is bemutatkozott. A Targa Florio versenyen a felverődő kövek miatt pilótája balesetet szenvedett, pedig közel állt a győzelemhez.


Az Alfa Romeo sorban adta ki modelljeit. 1912-ben a 15-20 HP-t, majd a következő évben a 40-60 HP-t. Giuseppe Merosi mérnök 1914-ben építette az első Grand Prix modellt.




A világháború kitörése visszavetette a céget. A gyár hadiipari termelésre állt át: lőszert, kompresszorokat és repülőgépmotorokat gyártott. A társaság 1915. december 2-án Nicola Romeo irányítása alá került. Romeo nápolyi mérnök és vállalkozó volt. A háború után szerszámokat és traktorokat gyártott az Alfa. A személyautók gyártása 1919-ig szünetelt.


A márka emblémáján a kezdetektől fogva a két jellegzetes milánói szimbólum, a kígyó és a kereszt volt a fő motívum. Ezeket fémes karima vette körül, melyen az ALFA és MILANO szavak voltak olvashatóak. Nicola Romeo érkezése után ez a felirat megváltozott: ALFA ROMEO – MILANO díszelgett az emblémán. 1920-ban készült el az első, Alfa Romeo emblémával díszített modell, a Torpedo 20-20 HP.
Ruszi2006-03-14 21:19:12 // 462
Csak szex és más semmi.
Tommi2006-03-13 23:58:48 // 461
Vállalod?
Bg.2006-03-13 23:44:58 // 460
Azért remélem mielőtt bekerül a kérdések közé, valaki tényleg utánna olvas...
kando.2006-03-13 23:18:02 // 459
Helyes! Látom, ez a B igencsak elszállt.. :(
mesa2006-03-13 23:15:36 // 458
Ez nem a diesel, hanem a common rail diesel.
Tommi2006-03-13 23:05:53 // 457
Jaja, van pár egomi és környéki "okostóni", de szépen odagyűlt az alfás csapat és elmagyaráztuk nekik a frankót :)
Poló2006-03-13 23:02:33 // 456
A diesellel kapcsolatos dolgok nem úgy voltak, hogy a Fiat kifejlesztette és eladta a Boschnak?
kando.2006-03-13 23:01:04 // 455
Köszi, megnéztem! ;-)) Látom, azért érdekes fórum az is.. :)
Tommi2006-03-13 22:56:43 // 454
Nem OFF ez :) Vagy csak félig :) És tény, hogy sokmindent adtak az autóiparnak az elmúlt 100 évben.
Bg.2006-03-13 22:54:51 // 453
Ezt nem vitatje senki. A Bosch nagyon sok szabadalmat dologzott ki. Nem tudom tudjátok-e de pld a ködlámpa a fűtőszálas üveg és sereg ma már hétköznapi dolog az ő fejlesztésük volt. Vocs az off-ért:)
Tommi2006-03-13 22:50:19 // 452
De akkor is mi voltunk ott először, nem? :)
Bg.2006-03-13 22:47:47 // 451
A diesel szabadalomról pontosabban, A Fiat és a Bosch közösen fejlesztette ki, és mint sok Bosch szabadalom ez is elterjedt, de az együttműködés miatt a többi gyártó csak később használhatta fel. Tudtommal a következő 2 évvel rá a Mercedes volt - ekkor jött ki a CDI -vel jelzett diesel motor. Aztán mindenkinél kapott nevet. HDI, TDCI...
Tommi2006-03-13 22:42:01 // 450
Jaja, nero 166 és rosso GT :)
ystuc2006-03-13 22:34:08 // 449
És ha már filmek. A Csak szex és más semmi című magyar filmben is Alfa van!!! :-)
Tommi2006-03-13 22:29:10 // 448
Igazad van, ezt elírtam :)
Poló2006-03-13 22:23:58 // 447
Az első közvetlen befecskendezéses diesel motorról annyit: nem a 156-ban volt először, hanem 1988(?)-ban a Fiat Croma-ban. A 156-ban a közösnyomócsöves (common rail) technológia mutatkozott be. Mindegy. Olasz mindkettő :)))
kando.2006-03-13 22:19:56 // 445
Jó, persze, persze :))) Csak azt majd írd meg, Tommi, ez melyik fórumban volt, mert kerestem, de nem találtam.. (biztos rossz helyen kerestem, meg rosszul is... :))
ystuc2006-03-13 22:17:55 // 444
Azért ezt nem volt nehéz kitalálni... :-)
Tommi2006-03-13 22:17:09 // 443
Igen.
kando.2006-03-13 22:13:33 // 442
Akkor Te írtad a hozzászólást ? :))
Tommi2006-03-13 22:12:41 // 441
Ja, ehhez még annyit tudajtok, hogy a srác aki kötekedett, nagy Pug fanatikus.
Tommi2006-03-13 22:04:32 // 440
Akkor íme az eredeti wiw-es hozzászólás: Sziasztok! Végigolvastam ezt az egymást és egymás autóját anyázó vitát, komolyan nem értelek Titeket. Anyázással meg fikázással mire mentek? Tessék ÉRVEKKEL alátámasztani a mondanivalót, mert olyat leírni, hogy szar ez vagy az az autó és ezt a szomszédom mesélte, aki látott már olyan embert, aki beszélt olyannal, aki olvasta, nos ez elég gáz. Nem titkolom, hogy nekem is a digókhoz húz a szívem :) Érdekességként szeretnék pár adatot megosztani Veletek és várom a cáfolatokat az "ellentábortól"... Az Alfa Romeo versenymúltjáról néhány info: - már az 1900-as évek legelején ott volt minden fontosabb versenyen, ekkor pl a Peugeot még csak bicikliket gyártott, ha jól tudom - az 1927-1957 között rendezett Mille Miglia versenyeken máig az Alfa az abszolút csúcstartó, maga mögé utasította a Mercit, a BMW-t, a Jaguárt, az Auto Uniont (gyengébbek kedvéért az Audi ősét) és sok más márkát - a Forma-1-es világbajnokság indulásakor rögtön az első két évben világbajnokok lettek és később csak azért szálltak ki, mert a kisebb kategóriás túraautó futamokon kívántak indulni - a Ferrari az Alfa Romeoból nőtte ki magát, Enzo Ferrari eleinte versenyzett, majd autókat készített fel az Alfa Corse-nak (ez az Alfa Romeo gyári versenycsapata közel 100 éves múlttal) és az első Ferrarik is Alfa alapra épültek. A legenda szerint Enzo elsírta magát, amikor sikerült megvernie az Alfákat - a Le Mans-i 24 órás versenyen is sokszor indultak és amelyik kategóriában neveztek, mindig nyertek - a 60-as évek legendás GTA típusai összesen több, mint 300 versenyt nyertek világszerte, ennyi győzelemmel egyetlen más márka típusa sem büszkélkedhet - a 90-es években a DTM-ben (német túraautó bajnokság) a 155-ös Alfák mindenkit aláztak és a Mercedesnek a mai napig nagy szívfájdalma, hogy saját, hazai, német bajnokságában nem tudta megszorítani az olasz autókat. És nyílt titok, hogy pár évre ezért is szüntették be a sorozatot, mert képtelenek voltak elviselni, hogy a saját, német sorozatukban holmi "szar digók" rendre elverik őket - az elmúlt néhány év ETCC, illetve WTCC szezonját végignézve: az Alfa Romeo hosszú éveken keresztül nyert egyéniben és csapatban is, asszem összesen 4 vagy 5 éven keresztül uralták a mezőnyt, a BMW-nek pedig ez csak 2004-ben sikerült egyéniben, illetve tavaly egyéniben és csapatban És néhány más olasz vonatkozású info: Forma-1: A Ferrari máig toronymagasan a legsikeresebb Forma-1-es csapat, sok rekordjukat még csak megközelíteni sem tudták a többiek. És most senki ne jöjjön azzal, hogy „persze, mert régóta ott vannak”. Az Arrows és a Minardi is több, mint 20 évig voltak a Cirkuszban, de még csak egy futamgyőzelemre sem telt nekik… :) Rali: Az istenített Peugeot-hoz kapcsolódva… Aki kicsit is járatos a rali világbajnokság történetében, az pontosan tudja, hogy a máig legsikeresebb raliautót Lancia Deltának hívják, 74 futamgyőzelemmel és 7, azaz HÉT világbajnoki címmel a tarsolyban. Ezt még csak megközelíteni sem sikerült a többieknek. Év Autója: A Fiat Auto összesen eddig 11 alkalommal zsebelte be a címet, második a PSA konszern 6 győzelemmel. Érdekességként: Audi kétszer, Merci és VW egyszer-egyszer nyertek… És végül néhány utcai autós érdekesség: - az Alfa Romeo már 1913-ban készített Twin Spark, azaz dupla gyújtógyertyás motorokat, ki és mikor volt a második? Valamikor pár éve jött ki a Honda ilyesmivel - ja, Hondához kapcsolódóan, változó szelepvezérlést már a 20-as években csinált az Alfa, a VTEC mikor született? - az első közvetlen befecskendezéses dízelmotor a 156-osban mutatkozott be 1998-ban. Azóta több autógyártó is átvette a technikát és jelenleg kb 30 más autóban is ez a motor ketyeg. Az össze többi überfasza dízel erre a Fiat által kitalált technológiára épül - az Alfa Romeok hány szépségdíjat, kitüntetést, közönségdíjat, regionális Év Autója címet, legszebb autó címet nyertek? És a többiek mennyit? - Pininfarina, Bertone, Zagato, Italdesign – mond valakinek valamit? A világ leghíresebb autótervezői és számtalan Alfán ott van a logójuk… - hány világhírű filmben szerepelt az Alfa? Pl James Bond "Polipka" epizódja, legutóbb a "36" című francia film, a "Diploma előtt" Dustin Hoffmannal, mellesleg a fiatal színészt ez a film tette ismertté, aztán az eredeti "A Sakál napja" című filmben a bérgyilkos egy Alfa kardánjában csempészte át a fegyvert a határon, a "mai" filmek közül Matula felügyelő, Rex felügyelő (amik NÉMET filmek) És akkor még nem beszéltünk DeDion-ról, transaxle-ről és hasonlókról...
ystuc2006-03-13 22:01:08 // 439
Jah... OK! Vágom már. Olvasom a cikket. :-)
Poló2006-03-13 22:00:40 // 438
Először volt a Giulietta, abból lett a Giulia. Amit a 70-es évek végén, 80-as évek elején gyártottak az ismét Giulietta lett.
ystuc2006-03-13 21:57:14 // 436
Ahogy gondolod. Szerintem nagyon jól összeszedted a lényeget.
Tommi2006-03-13 21:55:48 // 435
Azt az írásomat én is elmentettem :) Feltegyem ide?
ystuc2006-03-13 21:53:14 // 434
De mondjuk akkor már volt Giulia, nem...?
ystuc2006-03-13 21:52:29 // 433
Ez aranyos... :-)
Poló2006-03-13 21:48:06 // 432
Az AR 4 vezetője egy kocsmában üldögélt, az orosz herceg meg ott hencegett. Egyszercsak megszólalt: Itt van négy Rómeó és nincs velük egyetlen Júlia sem!? Négy évvel később az Alfa Romeo bemutatta a Giuliettát.
GEORGE2006-03-13 21:45:36 // 431
Ezt birom én is!!!! Ha számukra a megdöbentő valóságot látják, akkor azt kiabálja, hogy hazugság!! Ezeket mind lelkiszegényeknek hivom csak!
ystuc2006-03-13 21:43:44 // 430
Azzal nem vagyok képben teljesen.
Poló2006-03-13 21:41:20 // 429
Nekem a Giulietta névválasztásának legendája tetszik a legjobban :))
ystuc2006-03-13 21:39:24 // 428
Tényleg? Amúgy van egy-két hitetlen munkatársam. Mikor a múltkor az iwiw-en az Alfa hőskoráról, eredményeiről, stb... írtál, azt lementettem, és az orruk alá dugtam. Az egyik nyelni nem tudott, annyira meglepődött, hogy ilyenek voltak, a másik meg azt mondta, hogy a fele hazugság... Persze ez nem igaz, de ő egy igazi hülye... Ez van... :-)
Poló2006-03-13 21:35:56 // 427
Én meg azt hittem, hogy az én autóm Milánóban készült...
Tommi2006-03-13 21:35:30 // 426
Olvassátok szorgalmasan, mert lehet, hogy Esztergomban szükség lesz Alfa történelmi tudásra is :)))
Tommi2006-03-13 21:34:28 // 425
De-de, jól mondod: Nápoly mellett Pomigliano-ban. Milánóban már nincs is termelés, a régi gyárépületek még megvannak, illetve ott van a múzeum.
ystuc2006-03-13 21:34:27 // 424
OK, rendben! :-) Amúgy szerintem iszonyat jó ez a topic, még ha nem is pörgős... :-)
Tommi2006-03-13 21:33:21 // 423
Na, hogy helyre tegyük a dógokat :)

Poló2006-03-13 21:33:21 // 422
Ha jól tudom, azért került le a Milano felirat, mert máshol is nyitott gyárat az Alfa Romeo, asszem az Alfasudnak Nápolyban, de nem bizti.
Tommi2006-03-13 21:32:18 // 421
Nem kötekedek, de akkor már legyünk pontosak :) Eddig 5 féle volt és az első négyen volt Milano felirat :)
Poló2006-03-13 21:31:31 // 420
Még annyit, hogy 1925-1983 babérkoszorú is díszítette az első világbajnoki cím emlékéül :)
ystuc2006-03-13 21:29:53 // 419
Írtam, hogy első embléma! :-)
Tommi2006-03-13 21:27:56 // 418
A Milano felirat csak 1972-ig volt :)
Csumez2006-03-13 21:27:43 // 417
Hmmm... De jó!
ystuc2006-03-13 21:27:16 // 416
Köszi! :-)
ystuc2006-03-13 21:26:55 // 415
Még ennyit: Az Alfa Romeo első embléma két jellegzetes milánói szimbólum, a kígyó és a kereszt ötvözete. A halványkék háttérrel ábrázolt Visconti kígyó ötlete a műszaki részleg egyik fiatal tervezőjének a fejéből pattant ki, amikor a Piazza Castello-n éppen villamosra várt és a Filarete tornyon látható kígyót nézte és a fehér háttér előtt ábrázolt vörös kereszt. A kígyót és a fehér háttér előtt ábrázolt vörös keresztet fémes karima veszi körül, amelyen az ALFA („Anonima Lombarda Fabbrica Automobili”) és a MILANO szavak olvashatók, köztük két, a Savoyai-dinasztiára jellemző csomóval.
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak