Axl Trans2008-05-20 22:21:49 // 2367
Olyan "elmegyek a sor mellett az üres másik sávban aztán a végén úgyis beenged valaki" fazon Rözsó 306 SW-vel. Pipa vagyok az ilyenekre, de nem siettem, lássa, hogy az Alfások urak, villantottam neki, na gyere. Az, hogy semmilyen formában nem köszönte meg az nem érne meg egy hszt. De amikor beéllt elém, akkor láttam, hogy a hátsó ablakban ki van téve egy egy tábla a következő felirattal: "Nyasgem". Kedvem lett volna kiszállni, de nagyon esett az eső...
Ferko2008-05-19 22:10:04 // 2366
Na én ma is dudáltam. Épp Szycsuhoz indultam, mert eljött ide Debrecenbe. Állok a pirosnál; lámpa vált, zöld és go. Persze nem úgy, mint egy állat, csak lazán. Megyek 50-60 métert, és egy kereszteződésbe bejön egy faszkalap, köcsög, vakegér, idióta Honda Civikes pöcs. Persze nem számít, hogy akkora macisajtja van, hogy még a holdról is látszik; nem nem, ő fék nélkül bele a kereszteződésbe. Én meg nyomom a dudát és a féket (persze az ABS rendesen dolgozott), és kb 15 centire sikerült is megállnom tőle (ha nem, akkor a faszi is beszopta volna nem csak az autóink). Én persze nem bírtam tűrtőztetni magam, és kiüvöltöttem (szerencsére lent volt az ablak), hogy "A qrva anyád, mi a f@szt nézel te büdös paraszt". Az meg csak pislogott egyet a visszapillantóba, és betette egyesbe azt a sz@rt.
Elnézést, ha kicsit sok a trágár szó, de még mindig forr az agyam. Majdnem oda lett az ééééééééééén drágassssssszágoooom. :-)))
Elnézést, ha kicsit sok a trágár szó, de még mindig forr az agyam. Majdnem oda lett az ééééééééééén drágassssssszágoooom. :-)))
Gróf2008-05-19 18:09:24 // 2365
Én két hete szombat este beálltam egy kereszteződésbe, előttem meg egy merci. Nem a legujabb, de nagy benga állat. Szóval zöldre vált a lámpa, de az csak nem indul el. Én is beszélgettema mellettem ülővel, és nem nagyon vettem észre mi áll előttem. Megláttam a zöld lámpát, meg hogy nem indul, hát rányomtam a dudára. El is indult, csak utánna reménykedtem hogy ne szedjenek ki a köv kereszteződésben a kocsiból...
SzJoci2008-05-19 17:43:01 // 2364
Nem nagyon szoktam dudálni, kiordibálni a kocsiból, de tegnap előtt két román kamionos kihozott a sodromból elég szépen! Az eset:
Szegeden sajnos még csak a szerbek tudják kerülni a várost, a románok mind bejönnek a nagykörútig, onnan tovább a határ felé. Kb már egy hete a nagykörút egyik sávja le van zárva felújítás miatt, ezért km-es dugók vannak. Állok egy kereszteződésben a lámpánál (+még vagy 15-en) és a kersztező úton atom dugó a román kamionok miatt. Az egyik nagytudású román természetesen beragadt a kerszteződés kellős közepébe, elállva a 4 sávból 3-at. Mi akik zöldet kaptunk próbáljuk kerülgetni, erre mikor én odaérek mögé egy másik szőröstalpú kamionos a full piroson elkezd jönni és majdnem rászorított a másik pótjára!
Erre nyomtam a dudát mint az őrűlt, meg ordítottam, de ő csak mosolyog!!!!!!

Abarth2008-05-19 16:44:57 // 2363
Általában nem szoktam megijedni, ha már erőszakosan kell dudálni, de a hétvégén a parkolóban fékezés nélkül kigurult elém egy audi a8, a szokásos trollagyú hegyomlással meg a cicamicával benne, de valahogy olyan határozottan sikerült a dudálást előadni, hogy kétszer is bocsánatot kért. :) (Bár amikor kinyúlt a 400as karjával az ablakon veszettül nyomkodtam a központizár gombját :D )
Gróf2008-05-19 16:20:09 // 2362
Valamelyik nap szívbajt hoztam egy audisra. Kétsávoson befejeztem az előzést ő jött végig mögöttem. Gondoltam lassítani kéne mert 110 felett mentünk. Erre az okos nemhogy megelőzött volna engem is, mert helye lett volna neki, inkább rámászott a kocsimra. A tükörben meg tudtam számolni a ráncait, olyan közel volt. Hirtelen ráléptem a fékre annyira hogy fékhatás ne legyen, de a lámpa bevillanjon. Na a csávókám ugy katapultált kifelé a másik sávba hogy utánna öröm volt nézni.
Marklar1552008-05-19 16:10:26 // 2361
Nohh. Megyek ma Budafokon. 50-el!!! Még messze kikanyarodik elém egy GPunto. Ott még 1 sávos az út. Ha felgyorsúlt volna 50re, akkor semmi extra. Csakhogy neki 35-40el volt kedve haladni. Ráduddantottam, azt kicsit mutogatva, de félrehúzódott...:)
Axl Trans2008-05-18 22:27:37 // 2360
Lágymányosi híd budai hídfő Pest felől, végén az erős balos. Opel Astra belsőben én kívül. Talán egy hangyafasznyival mentem gyorsabban mint ő. Kanyarba egyszerre be, én láttam, hogy a Priellénél zöld a lámpa, nosza nyomtam neki egyet. Amíg ő a féket nyomta a belsőben, én a gázt a külsőben, elmentem mellette rendesen. Ha ott megcsíped a zöldet és a következőnél is, utána 65-tel végig zöldön mehetsz a 6-os útig. Átfért ő is még a zöldön, utána beállt mögém és folyamatosan refizett rám, amíg valahol le nem fordult jobbra. Egyszerűen nem értem mi volt a baja?
Ferko2008-05-16 09:46:22 // 2359
Na ma nyomtam a dudát.
Két nyanya (egyik biciklivel, megrakva virágokkal; jó nagy picsája volt) beszélget a szervíz úton az út közepén, mint ha nem is mennének arra autók. Lassan mentem, hátha észre vesznek. De nem, így nyomtam egy dudát, erre felkapták a fejüket. De azt gondoljátok, hogy arrébb mentek? Nagy lófaszt! Elmentem mellettük és ugyanott pofáztak tovább. JA igen, mellettük meg ott volt az üres parkoló!!!!

dudiszabi2008-05-16 08:07:00 // 2358
Legutóbbi eset: Jászberényben egy vén nyanya kifordult elém jobbról úgy hogy ha gyorsabban megyek tuti belecsattanok! Én kb. 60-nal mentem és mikor mellém ért a fos Twingo-jával így dicsértem: B@szódjá meg! Ja és védett úton haladtam, a nyanya meg kisutcából fordult ki, de szerintem sem engem sem az elsőbbségadás kötelező táblát nem látta!
dudiszabi2008-05-16 08:01:07 // 2357
Hát srácok én biz üvöltök ki az ablakon mert nem szól a dudám..... de már nagyon sokszor használtam volna! :)
Axl Trans2008-05-16 07:17:49 // 2356
Zsolt1552008-05-14 19:25:30 // 2355
Szerintem is örült volna az agyatlanja, ha ilyen autója lenne. :-)))
Axl Trans2008-05-14 09:22:09 // 2354
Idétlen kutyámmal néha megteszem.
Xixo2008-05-13 22:25:51 // 2353
Az itt is megvan, csak azért néha beáztatnám a puhatestem a vízbe!! :))
Ferko2008-05-13 21:19:39 // 2351
Közben eszembe jutott egy frappáns válasz!:-DDD
Ezt kellett volna mondani a srácnak:
"ha meleg leszek, nekem is ilyen fejem lesz". :-DDDDDDDDD
Ezt kellett volna mondani a srácnak:
"ha meleg leszek, nekem is ilyen fejem lesz". :-DDDDDDDDD
Axl Trans2008-05-13 16:03:42 // 2350
A tó már nem is olyan fontos mint gyerekkoromban, de a feeling!
Xixo2008-05-13 15:16:44 // 2349
El is hiszem!! Én se mennék már le innen a hegyről!! :))
Persze egy tó lehetne itt is. :)
Persze egy tó lehetne itt is. :)
Axl Trans2008-05-13 15:12:35 // 2348
Az! 38 évet lehúztam Demszkygrádon, 4 éve lakom itt, de semmi pénzért nem mennék vissza.
Xixo2008-05-13 15:05:24 // 2347
Ó, Te mázlista!! Múltkor pont azt beszéltük barátnőmmel, hogy milyen nyugis lehet ott lakni... :))
Axl Trans2008-05-13 04:03:22 // 2346
Nyert! Itt lakom. Imádom a helyet!
Xixo2008-05-13 02:13:01 // 2345
Ez Agárdon van, nem?? Oda mindig beáll valami paraszt...
Gróf2008-05-12 21:44:46 // 2344
Az is tökös dolog. Biztos nagyon büszkén feszít rajta xDD
NGC2008-05-12 21:41:50 // 2343
ha rálősz, akkor a cikk- cakk is megvan:)
Ferko2008-05-12 21:35:37 // 2342
Asszem most szartam magam alá!:-DDDDDDDDDDDDDD
Poló2008-05-12 21:35:21 // 2341
Úgy is megy mint a villám, csak nem olyan cikk-cakkban :))
NGC2008-05-12 21:34:43 // 2340
egy 7 lóerős robogója volt (kék, mint a villám) :)
Ferko2008-05-12 21:34:03 // 2339
Majd apuci vesz neki egy 27 éves egyesgóófott. :-))
Gróf2008-05-12 21:32:25 // 2338
Az ilyennek tutti piros swiftje van. Az férfias kocsi....
Ferko2008-05-12 21:10:53 // 2337
Az apjának biztos valami német szara van!:_-DDDD
NGC2008-05-12 20:08:42 // 2334
tegnap autómosás után elmentem egy körre. diósdon egy bankautomatánál akartam kivenni pénzt. kiszállok, elindulok az atm felé. a sarkon 6- 7 helyi 16 év körüli kemény gyerek közül beszól az egyik: "ha meleg leszek, nekem is ilyen autóm lesz".
most már bánom, hogy nem szóltam oda nekik valami szépet, de sajnos pont a rendőrség előtt bandáztak.
most már bánom, hogy nem szóltam oda nekik valami szépet, de sajnos pont a rendőrség előtt bandáztak.
Axl Trans2008-05-12 19:51:33 // 2333
Ferko2008-05-08 14:48:48 // 2332
Nem hívtunk rendőrt, mert a csaj ismerősünk. Itt követtem el a hibát. Felhívta a férjét, aki mondta, hogy majd megegyezünk. Monsom oké, ismerjülk egymást. Másnap persze jött, hoigy inkább mégis csak betétlepot. OKé. Aztán persze kiderült, hogy ha ki van tölteve a betétlap, akkor kitörölheted vele a seggedet. Ugyanis a biztosító kiküld még egy lapot, amin ha beikszeled, hogy nem érzed magad felelősnek, akkor a biztosító ne fizet. Ezt tudták ők is valószínű.
Liquid2008-05-08 14:47:50 // 2331
tegnap majdnem csattantunk a kisautóval. Megyünk a védett úton, szemben áll a saját sávjában 1 kocsi balra akart kanyarodni, egyszercsak mögötte elkezdi kitolni az orrát egy másik kocsi, a Márti vezettett, fék, csikorgás, szerencsére elfértünk a padka meg a kocsi között. csak centiken múlt.
Ilyen egy idiótát, egy balra indexelő, álló kocsit akart kikerülni, ilyet még nem láttam. Még az a szerencse hogy időben abbahagyta a manővert és elfértünk ,mert csak mellette állt meg a kocsi, szal simán meg lett volna a csatt.

Gróf2008-05-08 14:36:35 // 2330
Oké hogy ugy véli rád vonatkozik, de ha állt az autód??? Annak nem volt nyoma? VAgy a rendőr nem vette észre?? (lehet hogy csak én nézem túl sokat a helyszinelőket)
Ferko2008-05-08 14:33:39 // 2329
Neki nem. Rá enm vonatkozik. CSk az utolsó szemétládára - ez én vagyok -, aki ott állt. Na ilyen stlusban telt a meghallgatás, miután feljelentettem a nőt.
Gróf2008-05-08 14:30:44 // 2328
Fasza... .. . :-( Sajnálom.
De ha tolat, akkor neki is hátra kell néznie, függetlenül hogy az úton a parkolóban vagy a marson van e!!!!
De ha tolat, akkor neki is hátra kell néznie, függetlenül hogy az úton a parkolóban vagy a marson van e!!!!
Ferko2008-05-08 14:27:09 // 2327
Elkezdtem kitolatni, mejd megálltam egy gyalogos miatt. szóval állt az autóm. Elmen a gyalogos mögötem. Tettem volna sebességbe az autót, és paff, belémjött a nő.
Indok: Ő már valószínűleg hamarabb kint volt az úton!
Fasza mi? :-(
Indok: Ő már valószínűleg hamarabb kint volt az úton!
Fasza mi? :-(
Gróf2008-05-08 14:23:46 // 2326
Azt hogy csinálták??? Rádfogták hogy szabálytalanul parkolsz?
Ferko2008-05-08 14:22:13 // 2325
Rám rámhúzták azt is, amikor belémtolatott egy nő, hogy én voltam a hibás. Azóta hiszek az igazságszolgáltatásban és szeretem a rendőröket!
Gróf2008-05-08 14:15:27 // 2324
Ebben az országban mindenért te lehetsz a hibás, csak attól függ mennyire akarják rádhúzni. Hmm akkor ezek szerint igy vehetek magamnak egy uj ajtót a rozsdás helyére?:
Ferko2008-05-08 14:10:21 // 2323
Beyarás, hogy miylen emberek vannak.
Ferko2008-05-08 14:08:45 // 2322
Na ez szép. Az ilyet az autó után kötném.
Ferko2008-05-08 14:05:54 // 2321
Én biz dudálztam tegnap. El is felejtettem beírni.
Szóval! MEntem Jászberénybe a jó öreg Dfg komához. Pustamonostor előtt láttam, hogy egy kanyarban - ami előttem volt - áll egy ótó (Ford Focus). Oké, no para, elférek mellette. Csakhogy ez a baromarcú pöcs kibuszta az ajtaját. Szemból meg egy meseszép nyergas kamion jött. ooooops - átvillant az agyamon, de abban a pillanatban már tökik nyomtam a dudát. NEm sok kellett, hogy ne kapjam le az ajtaját. Még jó, hogy cask 90-nel mentem (zérótolerancia ugyebár).
Mint kiderült - Mifi papa felvilágosított - én lettem volna a hibás. Nem tartottam meg a kellő oldaltávolságot. FAxa.

Gróf2008-05-08 09:54:04 // 2320
Gondolom 8 általánosa volt a sofőrnek... Én előbb megpróbáltam volna meggyőzni, ha az nem megy akkor fokozatot váltok. Amugy nyugodt szívvel eltolnám az ilyet az útból, ha nem sajálnám a kocsimat, meg ne féj akkro biztos ottteremne egy rendőr és engem büntetne meg....
Mike.2008-05-08 09:47:10 // 2319
Anyám járt úgy pár napja, hogy a gazdaságos áruház parkolójában, hogy nem tudott kiállni. Már bennt ült az autóban, látta, hogy jön egy 6 személyes kisteher, létrákkal a palatón, gondolta nem jön ki elé hanem elengedi előbb. A kisteher pont előtte megállt. Melósok kiszálltak és menntek bevásárolni. A soför ott maradt az autónál, még ki is szállt és szotyizva, nekidőlve az autónak várakozott. Anyám szólt neki, hogy elmenne, erre ő, hogy gondolom, és csak röhögött a poénosságán. Még próbálta győzködni, de az nem foglalkozott vele. Így kénytelen volt megvárni amig bevásároltak a melósok és szép kényelmesen elmenntek.
Nem tudom mit csináltam volna ebben a szituban, de biztos nem ültem volna türelmesen várakozva.
Nem tudom mit csináltam volna ebben a szituban, de biztos nem ültem volna türelmesen várakozva.
Zsolt1552008-05-08 09:41:09 // 2318
Amikor előzni akarnak, akkor elférnek a két sor között felező vonalon, amikor gurulnak akkor meg szlalomoznak a sáv közepén, hogy mellette ne menjenek el mellette.