Satti - főkép
>> Tuning és extraAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2008-04-30

Végre sikerűlt egy szép sportvéget felrakatni a gépemre, már régóta akartam, csak sosem tudtam vele foglalkozni, de most meg lett csinálva, és sztem nagyon jó lett, teljesen olyan, mint ha gyárilag ilyenre lenne kitalálva, mindjárt egészen más a hátsó karaktere a kicsikének!

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2008-04-13

Idén is ott voltunk a nagy Alfaamore talin Esztergomban, már 3. alkalommal, és másodszor úgy, hogy segítek a parkolásban, ami jól is sikerűlt! :-) Tul.képpen, eddig minden alkalommal másik Alfával voltam, idén a kis sárga spéciállal, nagyon szépen ment ahogy kell, pedig odafelé eléggé sietősre vettük a figurát, főleg a vége felé a 11-es úton, de jól futott a kiicsike. Annak meg külőn örültem, hogy az enyémen kívűl nem volt még egy ilyen metálsárga színű Alfa, igazi ritkaság a gép :-) Mellékelten néhány fotó.

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2008-03-16

Végre felmentek a gépre, a szép gyári alufelnik a nyári gumikkal, amiket majd pár ezer múlva le kell cseréljek, de most még jó, szépen megy vele az autó, nem zajos, és aminek még örültem, hogy a gyári alufelni szép állapotban van, jól is fut vele a kicsike. Így már sokkal jobban tetszik, mindjárt mást mutat a gép. Mikor megvettem 4 hónapja, már a téli kerekek voltak rajta, ezeket csak elhoztam, és azóta nem is láttam, de végre mostmár ezzel gurul a verda!

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2008-03-10

Március 8.-án a nők napján ismét Paksra mentünk találkozóra, itthonról szakadó esőben indultunk el délután 1-kor, és másfél óra múlva már ott is voltunk a tali helyszínén, ahol már nem esett, de elég hideg volt, azért örültünk a viszontlátásnak. Fél 4-kor elindultunk a vacsi helyszínére, ahol tavaly is voltunk. Remek volt a hangulat, jól éreztük magunkat, este fél 9 előtt nem sokkal indultunk haza. Mellékelek egy jó képet is, amit Atesz cartárs készített lesből:-)

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2008-03-08

Második nekifutásra sikerűlt hibátlanul szépen feltenni a matricát a hátsó ablakra, mert sajnos az első nem sikerűlt, még szerencse, hogy Magoo ideadta az egyiket amit rendelt:-)
Ez tőkéletesen felment, és rögtön le is lett tesztelve, mert másnap mentünk a Paksi talira, és odafelé úton 1 óráig esőben mentünk, egyfolytában használtam a hátsó ablaktőrlőt, de a matricának meg sem kottyant. A kép is Pakson készűlt ystuc lőtte:-)

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2008-02-24

Ma az első kellemes napfényes, enyhe időben, úgy gondoltam, készítek néhány új képet a gépemről, mivel pont tegnap szépen le is lett mosva, mint rendesen minden héten. Az autóm adatlapján is kicseréltem az összes képet, de még ide is jutott néhány sztem jól sikerűlt. Ezek a Szegedi árvízi emlékműnél készűltek a Tisza parton.

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2008-01-01

Szépen behavazódtunk itt dél-keleten, szilveszter este elkezdett szakadni a hó, és egyfolytában esik, szép havas lett minden, a gépemen is állt rendesen reggelre a hó. Letakarítottam és a ház elé álltam vele, ahol lőttem róla képeket, ezek az évben az elsők.

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2007-12-30

Idén nagyon szép kis ajándékot kaptam Kriszti lányomtól, saját maga által festett képet, piros keretben. Nagyon örültem neki, ettől szebbet nem is kaphattam volna tőle, főleg, hogy a saját keze munkája!

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2007-12-22

Megkaptam a rendelt ezüst színű kötelező kiegészítő matricákat, és természetesen a hideg ellenére fel is tettem őket a gépre, igaz egyenlőre kettő lemaradt, mert azzal nem bírtam, nem akar lejönni rendesen a papírról, de majd később újra próbálkozom, de a lényeg már így is fennt van, az indexek felett az új amorés kígyó, egy ugyanolyan a jobb hátsó lámpa alatt, és természetesen a cuore sportivo a küszöb spoilerekre. Élőben nagyon jó az ezüst színben, talán a fotókon nem látszik annyira, de nekem jobban tetszik, mintha fekete lenne, az túl feltűnő, kontrasztos lenne.

 
>> EgyébAlfa 145 1.6 TS Speziale Edizione // 2007-12-03

Dec.2.-án Orosházára mentünk, jó kis konvolyt sikerűlt összehozni, 10 Alfával húztunk Szegedről, mint a helyi kapitány, vezettem a sort, a kis sárga géppel:-), mikor elindultunk, még szép tiszta volt, sajna odafelé is kicsit vizes, nyálkás volt az út, így egy kissé koszos lett mire odaértünk, de nem vészesen. A tali nagyon jól sikerűlt, elég sokan összejöttünk, 39 Alfa volt, szépek voltunk természetesen, mikor felvonultunk a városon át.