Mutasd

>> Szerviz2018-02-10

Elvileg sokat állt a kocsi, olyan szinten hogy a zár sem húzta be a sofőr ajtót, de megkínáltam WD40-nel, és tökéletesen működnek. Lecseréltem azonnal a motorolajat, szűrőt, gázolaj szűrőt. Váltóolajat, légszűrőt, vezérlést, ékszíjat, hosszbordásszíjat, első- hátsó fékbetétet,és a két első gumifékcsövet, fagyállót. A vizsga miatt - mert a diszkós felniken "pályagumik" voltak már - meg a tél miatt is a benzines 55-ösről lekaptam a lemezfelniket, és új téligumikat vettem rá, majd fel is raktam erre a gépre. Utoljára pedig akksit vásároltam. Megjavítottam a kikeményedett régi műanyag borítású szar kábeleket gumirozottakra a csomitartó ajtajában. A kormány zár/gyújtás közös mechanikája is beszáradt, és hála istennek menetközben akadt be a zár, így eltörtem a műanyag, ismert barátságos két csavarfej-forma nélküli konzolt hogy irányítani tudjak. Szét szedtem az egészet, kipucoltam, beolajoztam, érdekes, már ez is kiválóan működik. Később lecserélem azt a műanyagot. Index búrát helyére faragtam. Bal hátsó féknyereg berohadt, szétszedtem, szét agyon pucoltam, összeraktam, most jól működik. Szelvédő csere is történt.

További, és eddig észrevett problémák:
-központi zár nem működteti a bal hátsó ajtó zár motorját
- elrontottam a szerviz alatt, hogy a vízpumpát nem cseréltem le, mihamarabb pótlom a dolgot
-behorpadt első sárvédő
-minimális rozsda a szokásos két hátsó íven
-első beltéri világítás ajtónyitásra önálló működéssel bír, csak akkor amikor akar
-indítás után az első gázfröccsig világít a töltéslámpa
-nehezen nyílik a motorháztető
-akadozik az ablaktörlő, de Buksi bácsi blogjának köszönhetően azt is orvosolom majd
-eltört az indexkapcsoló kis füle, így nehezen működtethető
-jobb oldali axiálcsukló gumiharangja ki van szakadva
-szét van esve és törve a kesztyűtartó világítás kapcsolója
-le van szakadva az A oszlopról a sofőrajtó határolója, így most hangosan csattan neki a csapszeg a kasztninak
-nem jelzi a kis órás panel a csomitartó ledje a helyzetét

A kilométer óra állása: 164 000 KM