ParaBella - főkép
>> SzervizAlfa Giulietta 1.75Tbi QV // 2022-03-29

Giunak is eljött az életében az az időszaka - mint minden nőnek -, hogy elkezd bizonyos helyeken gömbölyödni, kerekedni. Míg -e folyamat kapcsán nőkről beszélünk, addig nincs is gond, sajnos a kocsikra ez kevésbé jellemző. Már a kocsi vételekor figyelmeztetve voltam, hogy a jobb sarokba a cooler kicsit meg van ütve. Nem nézett ki komoly gondnak, így hát napoltam, de folyamatosan checkkoltam. Ahogy teltek a hónapok egyre inkább merészkedtem tesztelgetni a kocsit, mígnem arra lettem figyelmes, hogy a kis ütés a cooleren végigfutott a legalsó hűtőbordázaton és szépen kipúposodott.

Ekkor mondtam, hogy ez már vállalhatatlan és nem fogom kockáztatni, hogy esetleg rosszabbra forduljon. Ígyhát visszább vettem az agresszív vezetésből és csak csordogáltam a forgalommal A-ból B pontba, míg nem kaptam időpontot a szerelőnél. Sajnos Turpi el volt havazva a feladatokkal, így kénytelen voltam Mikihez fordulni újra mivel a hűtővizem is valahol szép lassan folydogált.
Miki egy szemrebbenés nélkül vállalta a kocsit és a megbeszélt időpontra kész is lett. Innen is pacsi ! A cooler vadonat újra cserélve lett és szerencsére a folyást is két cső cseréje meg is oldotta (túlfolyó csöve és a jobb alsó cső). Másnap volt alkalmunk ki is próbálni-tesztelni egy győri találkozó alkalmával. Eddig minden szuperál!