Mutasd

>> Esemény2011-07-05

Idén már csak összejön ez a bejegyzés is...
Ezévben családosan indultunk neki a Selénia Rallynak. Nagyjából a nyaralásunknak is szántuk idénre, Kinga szeptemberre van kiírva, úgyhogy nem nagyon utazgatunk. Nomeg egyéb összeférhetetlen projektek is vannak.
Tihanyban szálltunk meg a BLKI egyik lakásában. Szuper volt, sokkal komfortosabb, mint egy szállodai szoba. Gyerekkel meg pláne. Pénteken lementünk, így volt időnk Tihanyban is sétálgatni egy kicsit, habár elég borongós volt az idő.
Másnap 9 körül már ott voltunk az Alfa szalonnál Veszprémben, regisztráltunk, és alig vártuk a rajtot. Elég szeles idő volt, úgyhogy jórészt behúzódtunk a szalonba, vagy épp az autóba, szép lassan eltelt az idő. Végre mi jöttünk! Az előre megbeszélt jelőlésrendszerrel elkezdtünk haladni az itiner szerint. A tavaly bevált módszerrel közlekedtem, senkihez, és semmihez nem igazodva figyeltem a sebességmérőt, és próbáltam egyensúlyban tartani a sebességünket. Most nehezebb volt így érzésből menni mint tavaly, mert nagy volt a forgalom, sok jelzőlámpa volt. Sorompó, forgalmi dugó 2 féle sebességkorlátozással, futóverseny és még faággyűjtés is utunkat állta. A feladatok most nem voltak olyan furmányosak, de jók és élvezhetőek voltak, nomeg azért néhol becsapósak is. Szuper hangulatban autóztuk végig Kingával és a másfél éves kiscsajjal a versenyt. A pici is jól bírta, bár néhány feladatnál gondban voltunk, mert az autóban aludt. Otthagyni meg mégse kéne..:-)
A végén engedélyt is kaptunk egy kis többlet időlevonásra, ám még ez is kevésnek bizonyult. 7 perccel lassabbak voltunk mint a szintidő. Nem gondoltam volna ezt sem indulás előtt, de jó volt a csapatmunka, így idén 7-edikek lettünk! )