Mutasd

>> Esemény2011-11-02

Hétvégén kimentünk az asszony kollégáival Prágába. A tótoknál a pálya viszonylag jó, de a cseh oldalon brutálisan szar egészen Prágáig. Én ezt nem nevezném autópályának. Ha jól tudom, akkor az alap hasonló volt, mint nálunk a régi 7-es. Betontáblákból lett kirakva. Aztán ráhúztak egy réteget, ami a fene tudja miért tiszta hullámos lett és sz@rrá rázza az egész autót és a benne ülőket. De itt aztán nem apró kis ütésekre tessék gondolni, hanem akkorákra, hogy a veséd leesik. És ez kb. másodpercenként kétszer, többszáz km-en keresztül. Ezen nagyon felhúztam magam már odafelé. A 4 autóból 2-ről lelopták már az első éjszaka a dísztárcsákat. Az enyémen alufelni volt, azt szerencsére nem vitték. A szállás foglalásakor le kellett adni a rendszámainkat is a parkolóhelyek miatt, erre kiderült, hogy nincs is saját parkolójuk. Maradt az utca, ami állítólag biztonságos, mert a szemközti gumisnál mindig van bakter. Leszögezném, hogy a csehek vendégszeretete erősen konvergál a nullához. Minden méteren ajándékbolt és vendéglők, de sehol nem beszélnek sem angolul, sem németül. Az étlap, kiírások szintén 90%-ban csak csehül íródnak. Bemész valahova, köszönsz angolul, majd megkérdezed angolul, hogy van-e asztaluk x főre és csehül kezdenek visszamagyarázni. És kb. mindenhol ez van, egyszerűen szánalmas! Arról meg ne is beszéljünk, hogy majdnem úgy b@sszák oda az ember elé, amit kér. Azt tudom mondani, hogy a sörön és a látnivalókon kívül semmi pozitív nincs Csehországban. Alfát is alig láttam. Magyar szöveget viszont rengeteget hallottam, bármerre mentünk, úgyhogy sokan látogattak ki tőlünk a hosszú hétvégén. A fogyasztás 7,7 literre jött ki 4 személlyel, sok csomaggal, 90% pályán. Újabb 1050 km-t tettünk meg műszaki problémák nélkül.