Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Kiástam a garázsból, bár sokat autóztam a héten. (kedden 156V6 túra volt a kartársakkal, volt kanyarvadászat bőven) Szép idő volt ma, a szezonnak hamar vége, ki kell használni a lehetőséget. Ráfogtam arra, hogy megjáratom, felforrósítom az olajat három hét után és lemosom a vezetéstechnikai tréningen rákerült foltokat.
Hát ütött a kis autó. Olyan direkt vezetési élményt ad, hogy újra elképedtem. Az első köhögős 500m után finoman kifordultam a főútra 1,2,3 semmi erőltetés, karcos az egész, a motor hangos, remeg, a kipufógó érces, durrog, a kormányba kapaszkodni kell, minden buckáról jelzést hoz. A váltáskor érzi az ember, hogy valami gépészetet kezel. Szenzációs. Ez a hatvanas évek igazi csemege, ezek már jól használható autók, de még van szoros kapcsolata a géppel, az úttal az embernek. Utazósnak nem ideális, arra modern járgány kell, nem vitás, de játszósnak talán a legjobb. Rengeteg a vezetés közben az inger és mindent tud amitől jó autó a jó autó.
Utána azonnal mentem egy keveset a v6-tal is, kíváncsi voltam milyen a kontraszt a friss élmények után. Harmad évszázaddal és öt generációval későbbi technika. Más világ. Ahogy elindultam az jutott az eszembe milyen selymes a kormány, a motor, csak suhan az úton. A sebesség, a V6 tónusa, a tuning kipufogó búgása a különlegesség az autóban. A váltó becuppan, szinte megy magától. Ha nem figyel az ember, könnyen összetéveszti a fokozatokat, annyira könnyedén forog, annyira menni akar. Az igaz, hogy az egyenesfutásra sokkal érzékenyebb ezeken a nyomvályúkon Földvár felé, de ez nem az autó hibája, ez a nagy kerekeké.