Tagok >> Bluestrain >> Blog
Iszonyat-esős napokon vagyunk túl, és már nagyon zavart hogy az autók 80%-a kidöfi a szemem, én meg nem látok semmit a vizes aszfalton. Több fényt akarok (de ócsóé) !!
Körbenéztem árak és minőség terén, a H7 szetet 12 és 25 között próbálják a naiv vásárlókra rásózni. Megtudtam hogy sem a Siemens, sem a Sony és a Bosch sem gyárt utólag beszerelhető szetet, a kínaiak viszont minden néven gyártják. Hát akkor minden-mindegy alapon rendeltem egy magyar összeszerelésű szetet Debrecenből a Martincartól. 4-5 órát elkínlódtam mire sikerült helyet találni a ballasztoknak és bevarázsolni az égőket a helyükre. (itt kérnék elnézést az Úrtól hogy meggondolatlan kijelentéseket tettem édesanyja foglalkozását illetően, természetesen ezek nem fedik a valóságot)
Még a halogénizzók között is van különbség a fókuszpontot illetően, hát még ha xenon kerül a halogén helyére! Az izzószál és a gázgömb között kb. 2 mm az eltérés, de szerencsére a beállítócsavarral ez még korrigálható volt. Nagyjából belőttem a garázsajtón, majd este befinomítom.
Egy másik - nem ide tartozó - de tanulságos eset:
Egyik haveromnak van egy A-Corsája 2.i Calibra motorral. Igazi kis méregzsák. Érkezik a haver, a Corsa kötélvégen. Meséli a sztorit: tegnap Törökbálinton nagyon odaverte az alját, aztán még ment kb. 30 km-t, egyre csúnyább hangja lett, lefulladt, végül már az indító nem bírta megforgatni.
Megnéztük aknából hogy mi a tényállás. Leeresztőcsavar egy-az-egyben kitépve, a helyén 2 cm-es luk (fotók!) .Hát mondtam nekik hogy csodák nincsenek, ezzel ma nem fog hazamenni mert beállt mint Burmában az esős évszak (Rejtő után szabadon). Az nagy baj? - kérdezték a csajok. Hiába magyaráztam nekik hogy az olaj az a motornak, mint nekünk a vér: ha elvágott torokkal kivéreztetnek, majd egy óra múlva összevarják az artériát, kapsz vért, és fölkelsz hogy: na mizújs? - hát ennyi esély van rá hogy ez a moci beindul.
A főtengelyt csak méteres vascsővel tudtam megmozdítani :( Körbetekertem vagy tízszer, kicsit lazább lett de még mindíg fémesen nyekergett. Rábikáztunk az akkura, az indító forgatott kettőt, de majd összefosta magát, aztán...beindult.
Borzalmas hangok voltak kb. 2-3 mp-ig, de amikor körbeért az olaj elmúltak és szépen ketyegett. Semmi kopogás, semmi csapágyhang. Hát nem hittem el!!!!
Nem mertem felpörgetni, de a haver a tudatlanok nyugodtságával azt mondta, hogy kimegy egy próbakörre.
Fél óra múlva visszajött azzal hogy: meghajtottam, jobb mint előtte!
Szépen ketyegett a gép. A család meg rámszállt: "ugye hogy vannak csodák, de te olyan hitetlen vagy!" - Na le lehet pattanni rólam!!
lehet hogy elmegyek Tibetbe...
rámférne egy kis meditáció... egyedül