A régi gumikat már nem rakta fel a gumis, újak után kellett nézni. A Falkenre esett a választás, abból is az erősített verzióra. Megvolt az ilyenkor szokásos felni görgőzés és futómű állítás is. 288000 van a gépben.
Egyik nap elkezdte forralni a vizet a járgány. Betámasztottam Pusy mesterhez, Ő kitisztogatta az alaposan elganésodott hűtőt. Most már minden okés.
Ma jelenésem volt Csöri Mesternél, ugyanis eljött a 280 ezres szerviz ideje. Megkapta a Csinos a majd 6 liter Selenia-ját, az olajszűrőt, gázolajszűrőt, pollen és légszűrőt. Hirtelen felindulásból a nyomás szenzor is ki lett pucolva.
Ma ki lett cserélve a bal hátsó kerékcsapágy, régóta hallatta a hangját. Eléggé oda volt már. A termosztát is rossz volt, alig melegedett a víz, a fűtés is elég gyengén muzsikált. Most már mindkettő rendben van. Történt mindez 281000 km.-nél.
Ma Sárbogárdon voltunk Dési Karcsi gumis műhelyében, s lecseréltük az alufelniket téli kerekekre.
A héten lejárt volna a Csinos műszakija, de ma sikeres "vizsgát" tett. Csak a fékeket kellett egy kicsit megigazítani, amúgy minden okés volt. Két évre le van tudva:-)
Ma ki lettek cserélve a jobb első szilentek, meg a többi is be lett "injekciózva". Ezen kívül felkerült az új hátsó rendszám. Sor került még egy futómű állításra is. Utóbbira beugrott Alfi cartárs is.
Pénteken Tomsics Gabinál jártunk a Csinossal, méghozzá pánikszerűen, mert behalt a szíjfeszítő csapágy, s szaggatta a szaggatnivalót. Nem volt nagy élmény Pestről hazajönni klíma, szervó, meg töltés nélkül. Ma lett kész a gép, minden pöpec!
Sárbogárdról szerettem volna hazajönni, de indításkor se kép se hang. Azt rögtön láttam hogy nem akksi gond, mert minden működött. Egy haverral behúzattuk az udvaron, így saját lábon ment a szerelőhöz. Ő kivette az önindítót, s elvitte Abára felújítani. Most már pöccre indul. A kocsiban 273.000 km van.
Nem lett jó az új LMM, ami be lett téve, ugyanúgy megtorpan vágta közben. Visszamentem Csörihez, aki nagyon korrekt volt, visszaadta az árát, s visszakerült a régi a gépbe. Adott egy házi feladatot is, vissza kell iratnom a gyári programot, s majd akkor megnézzük mi a helyzet.