Mutasd

>> Szerviz2013-03-07

Betegség és időhiány miatt kicsit elhúzódott az első szervíz, de végre sikerült megcsinálni. Az autót 2013.02.20-én vettem át 141000 km-el, de szervízkönyv sajnos nincs hozzá, ezért úgy gondoltam, hogy elviszem és bevizsgáltatom.

Az oldalon talált linkek közül az Alfa Szamosira esett a választásom. A diagnosztikán kívül kértem egy olajcserét szűrőkkel, gázolajszűrővel együtt.
A km óra állás szerint (már amennyiben valós ugye) vezérlést már cseréltek rajta és most még nem kell nekem.

Elmentem hát a megbeszélt reggeli időpontra, ahol hamar szembesültem a szomorú ténnyel, hogy vezérlést márpedig cserélni kell, mert ha volt is cserélve, a vízpumpa biztosan nem. Szépen hordta ki a piros fagyállós vizet magából :(
Kiderült még, hogy az egyik csapágy a "Kp-sban" (így mondták a szakik) is kuka, ezt is cseréljük.

A diagnosztika eredménye viszont jó, mert a km valósnak bizonyult és hibát sem találtak. Vagyis 1 hibát jelzett a számítógép, a jobb oldali tükör fűtésnél nincs jel. Ezzel egyelőre együtt tudok élni, főleg, hogy jön a jó idő :)

A vezérlés viszont, amit leszedtek 1 foggal előrébb volt szerintük és talán kicsit jobban fog menni.
Kipróbáltam és tényleg jobban megy, viszont mintha ezelőtt kicsit halkabban és egyenletesebben járt volna alapjáraton. Sebaj, inkább menjen jobban :)

Az első fékekben még van 5-10ezer km, utána cserélni kell. Amúgy minden rendben van a kocsival :)

Összességében megnyugtató hírek ezek, a vezérlést lassan úgy is le kellett volna cserélni, a kocsi tökéletesen működik :)

A szervízzel is maximálisan elégedett vagyok, lehet hogy máshol olcsóbban megúsztam volna, de először mindenképp olyan helyre akartam vinni, ahol igazán értenek hozzá.