Mutasd

>> Egyéb2014-04-15

Sajnos ismételten nem tudok egy pozitív blogot írni pedig álomszerűen indult a múlthetem a kocsival.
Végre kézhez kaptam,és mindent kis apróságot megcsináltak rajta. :)
Ahogy hazafelé mentem az éjszakában, eleinte figyeltem minden rezzenését de semmi aggasztó jel, így hát nyugtáztam magamban hogy végre tökéletes és újra beleszerettem talán még jobban mint az elején.
Aztán szombaton édesapám figyelmes lett rá hogy olajtócsa van az autó alatt. Azonnal néztük az olajszinteket és kerestük a szivárgás helyét, meg is találtuk az olaj leeresztő csavarnál. Bosszantott a dolog de úgy voltam vele, hogy hétfőn visszaviszem a szervizbe addig pedig nagyon óvatos odafigyelve használom mindig ellenőrizve az olaj szinteket.
Másnap húgommal kimentünk megnézni a falu mellett rendezett rally gyorsaság rajtját. (kb 1,5 km oda vissza) Miután elrajtolt mindenki mi is elindultunk. De ahogy elindultam 2 és 3000-es fordulat között elkezdett csörögni valami a motortérben, ahogy hazaértem azonnal hívtam a szerelőt és hogy holnap viszem vissza az autót.
Összepakoltam és neki indultam a kb 1000 km es útnak. Kb 10 km ert tehettem meg Kecskemét irányába amikor egyre erősebb lett a csörgés/zaj és rázkódott a motor. A táv további részét 2000 es fordulaton tettem meg (így feltartva a forgalmat :S ) e mellett egyfolytában figyeltem a műszereket hogyha baj van azonnal tudjak reagálni. Szerencsére sikeresen megérkeztem és leraktam a kocsit a szerelőnél. Ma hívtam, hogy mi a helyzet erre ő ismételtem azt mondta hogy Nagy baj van.... főtengely/hajtókar csapágyas a motorom. Kész itt végem lett, de azért rákérdeztem, hogy mégis mikor vagy hogy vagy valamit mondjon már. Mondta, hogy nem ér rá menjek el és megbeszéljük. Meló után egyből oda vezetett az utam. Érkezésem után mutat nekem egy tál szürke olajat és elkezdi mondani hogy ez az én új olajam ami kimosott valamiféle adalékot a motorból amit vaklószínű kedves kereskedő öntött bele hogy ne lehessen észrevenni a hibát. Ami szemmel láthatóan bevált neki mert sem én sem a szaki akivel mentem sem a szerelők akik most csinálták a kocsit nem vették észre.
Szóval most ott tartok hogy vettem egy 500.000 kocsit eddig beledobtam 290 et és még kb ennyi kell a motorra mert ki kell szedni és full szétszerelni és még mindig ott van a hátsó fék és a bal első futómű....

Én tényleg imádom az alfákat mert gyönyörűek jól mennek és lelke van mindnek egy től egyig. Sosem hittem hogy rosszat mondok rá mert úgy vagyok/voltam vele hogy az előélettől függ minden, de egyre többször elgondolkozok rajta hogy hallgatnom keltet volna a sok emberre akik próbáltak lebeszélni a márkáról de sosem adtam a szavukra. És mikor olyanokat mondtam hogy Olaszoktól pizzat, motort de autót soha csak németektől! én csak legyintettem és nevettem hisz nem tudják mi a szerelem és neki sosem volt alfájuk honnan is tudnák.
Azóta viszont eljátszottam a gondolattal hogy az első hiba után fel kellett volna gyújtsam és az eddig ráfordított pénzből venni egy igénytelen swiftet.
De mindegy is hisz a szívem és lelkem már alfás (mondjuk ebből a pénzből futotta volna egy facetliftes 56osra vagy egy 166osra is)í gy hát vissza a nyeregbe és csak remélni tudom hogy egyszer megáll a fék nélküli szopóroller