Mutasd

>> Egyéb2008-10-15

A biztosító is észrevette, hogy 1 évesek vagyunk, balesetmentes kilométereim azzal hálálták meg, hogy felvitték a biztosítás árát. Ezt persze levélben tudatták is, csak éppen azzal nem számoltak, hogy mindent internet bankingon keresztül fizetek és az utóbbi 8 évben még a fizetéspapirom se bontottam fel, nem még a biztosítós számlákat. Aztán egyszer csak hívtak, hogy a 2408 Sk-s negyedévi díj helyett 2162 Sk-t fizettem be, ami kb. az anyagyilkos pedofil kategóriája és ha azonnal nem küldöm a pénzt, felmondják a szerződésem.

Mivel éppen a Maldív szigeteken heverésztem, fontosabb dolgom is volt, mint az Allianz alig kétezer forintja, mikor hazaértem, a papír ment a szemétbe. Úgyse értem, hogyan működik ez az egész, mert már 5. éve ugyanazt küldik - köszönjük a bizalmát, a bonusz +10%, ezért a végösszeg megint több. Minél nagyobb a bonuszom, annál többet fizetek, a Tamás az új Octavia Scout 2.0 TDI-re alig a felét fizeti, mint én. Szóval papír a szemétbe, ha felmondják, kötök máshol olcsóbbat. Sőt, felmondom a többi 4 biztosítást is. Basszus, még a Dubai és Maldív travel biztosítást is ezeknek fizettem...

Aztán nem aludtam jól, én már csak ilyen vagyok, amit meg kell fizetni, azt meg kell, így elkezdtem vizsgálódni és mit nem látok? Nem értem, ezt hogyan sikerült kilobbizniuk, de ha ez mindenben így működik... nem akarom tudni.

Szóval a 381/2001 törvény alapján ha nem fizetek, a biztosító felmondhatja a szerződést. Mivel az autós nem létezhet szerződés nélkül, még aznap kénytelen új szerződést kötni, az év maradék részére, de ezt csak azzal a biztosítóval kötheti meg, mellyel az utolsó szerződést kötötte. Fantasztikus. Persze a biztosító ilyenkor olyan összeget szab meg, amilyet akar. Ha valaki más biztosítóval kötne szerződést, az automatikusan érvényét veszíti. A büntetés nem biztosított autó esetén 100000 Sk, vagy majdnem 800 ezer Forint. Éljen a demokrácia, éljen a szabad választás.

Így hát szépen befizettem a maradék összeget és szorítok magamnak, nehogy úton legyen a felmondott szerződés. Na meg figyelem a postát, mert a jó törvényeknek ezzel nincs vége. A szerződést csak úgy bonthatom fel, ha előre szólok. Viszont akkor, mikor szólnom kell, még nem tudom, mennyit fogok legközelebb fizetni. Az utóbbi évek alapján azonban biztosan többet, így már holnap megírhatom a felmondást, nem veszítek semmit.