Mutasd

>> Egyéb2007-11-09

A '90-es évek elején élt Olaszországban egy fess fiatalember, nevezzük mondjuk Alessandronak. Öltözködése és stílusa minden bizonnyal kifogástalan volt. De - ahogy ez az életben már csak lenni szokott -, életszínvonalának fentartásához pénzre volt szüksége. Szülei tudták ezt, ezért középiskola után beiratták a Politecnico di Torino-ba, azon belül a Dipartimento di Elettronica szakra, "a mérnök az jó szakma!" felkiáltással. Alessandro barátunk az egyetemen se törődött sokat tanulmányaival, de mivel - mint az említettem - szimpatikus, megnyerő fiatalember volt, minden vizsgán átvergődte magát.

Diploma után hamarosan talált is magának állást: az Alfa Romeo elektromos tervezői részlegének egyik mérnöke lett. Munkája nem érdekelte különösebben, az autók formátervezésért viszont annál jobban rajongott - naná, hiszen az itt készülő modellek ihletője minden esetben egy-egy bájosabb asszisztensnő szép orcája, vagy csinos feneke volt.

Főnőkei elől is sikeresen titkolta hogy szinte semmit nem ért az elektronikához, viszont lelkedése annál jobban imponált nekik. Ezért hamarosan egy részleg élén találta magát: '92 körül ő lett az új GTV elektromos rendszerének felelős tervezője.

Alessandro persze nem törődött sokat a feladatával, sokkal szívesebben nézegette, ahogy az agyagszobrászok keze alatt lassan eléri végleges formáját a GTV. Néha be kellett számolnia a vezetőség előtt, hogyan is áll a részlege; persze a vezetők is gyakran szunyókáltak ezeken a megbeszéléseken, tehát soha nem bukott le.

Hát valahogy így történhetett, hogy a világ egyik legszexibb autója a világ egyik legösszebarmoltabb és legostobább elektromos rendszerével került piacra.

Alessandro. Barátom. Enged meg nekem, így tizenakárhány év távlatából.

Ajókurvaanyád.