Mutasd

>> Szerviz2011-03-11

Végre eljött a tavasz és vihettem az autót (0311) az ilyenkor szokásos kerékcserére (1.580Ft !). Aztán ha már ott jártam lecseréltettem az olajat (3.690Ft) az Ofitól rendelt Selénia 20k 10W40-esre. Meg hát ami vele jár: olajszűrőcsere (1.390Ft) és levegőszűrőcsere (1.590Ft). A nem rég Erhardtól vásárolt hátsó lengéscsillapítók is bekerültek a helyükre, nem kevés munka árán (18.000Ft). A srác, aki csinálta, azt mondta, az olaszok inkább maradtak volna a pizzánál.. :) De természetesen itt is dícsérték a vasat.. úgy látszik ez már elmaradhatatlan. :):P Minden hozott (azaz vitt:) anyagból készült (eredeti gyári szűrők + olaj + monroe lengéscsillapítók), tehát a feltüntetett árak munkadíjak. A futóműállítás elmaradt, mert a bal első axiálcsukló (így nevezték:), gondolom kormányösszekötő (?) cserére érett, így kevésbé tudták volna jól beállítani, és a cseréje után meg mégegyszer kellene, úgyhogy az egy legközelebbi alkalomra maradt. De legalább kérdezés nélkül jól döntöttek, azaz nem fizettették ki velem kétszer az állítás árát. Egy jó pont. Sokkal jobb, azaz puhább lett az autó futóműve, a kátyúkat jól kezeli, már nem annyira feszes, mint a korábbi keményített (+50%) gátlóval (ami mellesleg prat002 gépében fog tovább élni). Más.. de egyelőre tetszik. Bár a nyári kerekek (17" Pirelli P Zero Nero) hangosabbnak tűnnek a télinél.. (15" Michelin). És nem utolsó szempont.. hogy lemértem a kerékív magasságokat csere előtt és után. Előtte benne voltak a kerekek a hátsó ülésen és a csomiban, lusta voltam kiszedni:)

De íme a számok: BE 62,3 JE 62,3 BH 62 JH 61,3.
Kerékcsere és lengéscsillapítócsere után: BE 63,8 JE 64,2 BH 65,2 JH 64,8.

Ami feltűnt, hogy elöl más érték lett. Azaz nem maradt egyforma, ezt nem értem miért, ugyanúgy a garázsban mértem, tehát nem volt egyenetlenség. Hátul ugyanúgx eltérő. Már nem voltak bent a kerekek, csak a láda a csomiban, meg félig a tank, ami szerintem ráadásul középen van és az autó vízszintesen állt. Az első lengéscsillapító cserénél Erhard mondta, hogy magasabb lesz az autó valamennyivel, ne ijedjek meg:) Gondolom itt is fog még süllyedni a hátulja, de ezek a számok már jobban tetszenek. Egy szó mint 100, jobb lett az autó és elvileg a stabilizátorok se szorulnak cserére, se elöl, se hátul.

km óra állás: 158.411km

A téli gumikat idén 4.387km megtétele után cserélték a nyáriak. Eddig összesen három telet használtam a téli gumikat, összesen 7972km-t megtéve. Ami még mindig nem sok. Szerintem. Igaz, idén többet mentem vele, mint az előző két télen összesen.
Olaj és szűrőcsere 18.023km után.

>> Szerviz2011-03-09

(0309) hátsó lengéscsillapítók átvétele (monroe 16748) Erhardtól.

>> Szerviz2011-03-04

A 4. féklámpa izzó csere után meguntam (0304) és elvittem a műanyagoshoz a lámpabúrát, hogy helyezze vissza a leesett hővédő lemezt a helyére, mert így folyton kiég/szétrobban' az izzó attól, ahogy rázkódik benne és hozzáér.. A művelet ára 3000Ft volt, de megérte, mert nem kell - most már - hetente izzót cserélnem.. Viszont addig így félszeműen azt hiszem nem fogom használni nagyon az autót, de valahogy meg haza kellett jönnöm tőle:) Az utolsó maradék tartalék izzót meg eltettem a készletbe. Remélem nem lesz szükség rá most már egy jó darabig.

>> Tuning és extra2011-02-28

Véglegesedni látszik a forma (0228), ezután most már 'csak' üvegszálba kell öltöztetni. Hétvégére készen lesz már valamennyire, akkor kerülnek fel újabb képek. Ja, és nem a szokásos csirkeháló lesz benne.. :):P

>> Tuning és extra2011-02-27

A gyenge gyári fény helyett bekerült (0227) a már régóta tervezett LED szalag a csomagtérbe. Fehér, nem KÉK:) Ez végre megvilágítja rendesen.. Csinálok majd esti képeket is, mert nappal készült, de talán már itt is látni belőle valamit. És ezzel még nincs vége a LED-esítésnek.. ( - Nem, kívülre nem fog kerülni.. :):P )
Miután végeztem vele, így a jó időre való tekintettel - a tegnapi autómosás után most - belülről lett egy kicsit rendbetéve, porszívózás, törölgetés, pakolászás, stb..

 
>> Egyéb2011-02-26

Mai napon (0226) krecsitől átvettem a 25db idei amore-s kártyanaptárat.

>> Tuning és extra2011-02-20

További faragás eredménye (0219) látható az alábbi képeken. Az alsó "légbeömlő" magassága csökkent, eltűnt a rendszám helye.. és egyéb átalakítások után így néz ki most. Lassan de biztosan haladunk a tökéletesség felé:) A képek lehet, hogy nem adják vissza, de elég sok változáson ment át az első variációhoz képest. És még van mit..

>> Szerviz2011-02-19

Most pedig (0219) elég volt neki 9 nap a boldogsághoz és újra összetört benne az izzó. Viszont.. rájöttem miért, a felforrósodott izzó hozzáér belülről a hideg lámpabúrához és szétrobban. Próbáltam orvosolni a hibát, majd kiderül most meddig bírja. Mindenesetre beletettem a nem rég vásárolt tartalék izzót és vettem még 2db-ot. Már rutinos voltam a pultnál. :) Nem lehet tudni mikor kell legközelebb:\

>> Szerviz2011-02-09

ugyanazt produkálta.. alig több mint 1 hónappal később (0209). Vettem kettőt, biztos ami biztos, most már legyen tartalékba is. HoZénak pedig köszönöm a közreműködést! :)

>> Tuning és extra2011-02-07

Alakulás (0207)