Blog >> hazaút

>> EseményBéci Ɨ|ѯ // Alfa 156 6C 2500 // 2018-05-04

Ezúttal kicsit kalandosra sikerült a hazaút Szófiából Budapestre. Szokásomtól eltérően most nem raktam be semmilyen szerszámot, még egy csavarhúzót sem. Igazság szerint mivel már sokszor megjártam ezt az utat bármiféle fennakadás, vagy hiba nélkül a V6-tal, eszembe se jutott. Pedig így utólag gondolhattam volna rá.
A történet előzménye, hogy a legutóbb februárban Szatyinál megejtett olajcsere óta feltűnt, hogy az alumínium motorvédő lemez olyan helyeken is leér, ahol korábban nem. Úgy voltam vele, hogy majd ha hazamegyek ráállok Apumnál az aknára és megnézem. Tanulság, hogy sose halogasd az ilyet. Belgrád előtt, a szokásosnál is rosszabb a szerb autópálya és hallottam is valami tompa puffanást (ez volt a lelépő csavar). Aztán mikor beálltam a belgrádi fizető kapuhoz már jól hallhatóan húztam a földön a motorvédőt. Az előttem álló porsche-s ki is szállt megnézni, hogy nem az ő kocsijából jött-e ez a fertelmes zaj. Amikor elindultam a zaj megszűnt (a légellenállás felemelte a lemezt), de tudtam, hogy így nem mehetek tovább, tehát az első benzinkútnál megálltam. Egy benzinkutas srác egyből odajött, mivel elég hangos voltam. Láss csodát még angolul is beszélt. Ő szólt egy másik kollégájának, aki ugyan nem beszélt angolul, de a bolgár és szerb nyelv hasonlósága miatt azért elboldogultunk egymással. Mondta, hogy álljak fel a padkára és mivel elég kicsi volt alá tudott mászni a kocsinak. A két hátsó csavar, ami felfogja a lemezt sajnos úgy döntött, hogy körbenéz Szerbiában, ezért leléptek. A benzinkutas viszont leleményes volt, szerzett drótot meg kombibált fogót és pikk-pakk felfogta vele a lemezt a helyére. Bevallom nagyon megkönnyebbültem, ötletem sem volt, hogy mit csináljak egyedül. Adtam nekik egy ki pénzt (levát) nagyon boldogok voltak én pedig tudtam folytatni az utat haza. Ennek a motorvédőnek más márkával szemben itt aerodinamikai szerepe is van, tehát a benne lévő kivágások spoilerként működve nagyobb sebességnél az úthoz szorítják a kocsit. Minél gyorsabban megy az autó annál nagyobb rajta értelemszerűen a terhelés. A drótokban annyira nem bíztam, ezért inkább lassabban mentem, olyan 110-120 között. Elég idegőrlő volt ilyen távon, de szerencsésen hazaértem és a V6 is csak 8 litert fogyasztott. :D
Otthon aztán ráálltam az aknára és Apummal felcsavaroztuk rugós alátéttel a helyére a lemezt. Azóta nem is ér le.
Bosszantó eset volt, főként, hogy Szatyi nem rakta vissza rendesen a helyére motorvédőt.

>> EseményDévid // Alfa 156 2.5 V6 24v // 2013-03-05

Miután volt szerencsém megvásárolni ezt a szépséget, elindultam vele otthonomba. Jópár km várt rám, így óvatosan, kíméletesen kezdtem az útnak. Legalább 50-60 km-t megtettem úgy, hogy hallgatóztam, miként él alattam az olasz vas, hallgattam a kipufogót, a motort, futóművet, zajokat, stb. Később rádiót hallgattam, megálltunk egy kis folyadékvesztésre, de nem az autókból... :) Persze szokásomhoz híven nem bíráltam felül a navit, így kellemesen elvesztem Székesfehérváron (Kócosw barátom tudna róla mesélni, hogy egy 5 km-es egyenes szakaszon is el tudok veszni fél órákra), majd emlékezetből kikevertem magam.
Kisbérig sima utunk volt, ám ott a rend éber őrei kiszúrtak maguknak, mondjuk nem volt nehéz dolguk. Figyelmeztettek, hogy nem ég az egyik első lámpám, és helyszíni birsággal díjazták a repedt szélvédőt is. Győrig megint sima út, majd ott a székesfehérvári affér megismétlődött. Árpás belterületén egy pihit tartottunk, autómustra, bemutatókör, stb. Éjjel egy környékén értem haza, a szomszédok gondolom szerettek. :D

Kicsit le vagyok maradva, belehúzok. Szóval alig aludtam, reggel elindultunk. Felértünk kis késéssel, az eladó addigra kitolta a garázsból az autót, szebb volt mint a képeken :) Nagyjábból átfutottuk az alkatrészhalmot, összenéztem a hirdetésből kinyomtatott képekkel, minden megvolt, plusz még ezernyi apró csetresz, elég jól szétszedve dobozokba. Felpakoltuk az autót a trélerre, irány az eredetvizsga. Az autó 2 éve garázsban volt tartva, persze, hogy leszakadt az ég. Állt a tócsa a belsejében, egy rongy kellett, hogy kimerjük. Itt minden stimmelt, indultunk tovább az okmányirodába. Egy körforgalom előtt nagyobbat kellett lassítanunk és beütött a krach! Elszakadt a spanifer, az autó átugrott a tréler korlátján és a vontató fenekében landolt. Azt hittem tökönszúrom magam. Az eleje horpadt, ez még nem lett volna vészes, mert a műanyagok eltakarják, de sajnos a gépháztető is karcolódott, repedt a gitt. Emiatt az eredeti színével kell fújni (a műanyag alá ugye jó lett volna bármilyen fekete metálszín), de az a festék csak kilós kiszerelésben kapható egy kisebb vagyonért...
Félreálltunk, az eladó elment emelőért, kb. 2 óra alatt visszarángattuk a helyére. Közben megtaláltak páran segítő szándékkal ("Jáj főnök, segítünk mink visszatenni áz áutót"), az ajtók tárva nyitva, pénz és papírok benne... Megúsztuk szerencsére és gyorsan bezárkóztunk.
Ezt tanulópénznek betudtam. Feltúrtuk a várost spaniferekért, szereztünk néhány éket a kerekek alá és elindultunk haza. A hazaút eseménytelen volt eltekintve néhány újabb záportól. Otthon betoltuk a garázsba, köréraktuk az alkatrészeket és pár hétre becsuktam az ajtót, rá se néztem mérgemben.

Jelentem megjöttünk:
550km "csont nélkül" megtéve, holnap megtankolom, kíváncsi vagyok a fogyira - bár ez q..ra nem számít!
Eddig azt hittem Alfákat vezettem (összesen 490e km!), ma rájöttem eddig NEM, ma tudtam meg mitől Alfa az Alfa :-))
Lényegtelen köbcenti, a LE, a 0-100-as gyorsulás, a végsebesség (egyébként GPS szerint is "hozza" a gyári adatot) ás minden más "objektíven" mérhető adat !!!!!!!
A lényeg máshol van, egyszerűen ott, hogy egy Alfában ülhetsz. Ha kell gyors. ha kell lassít (de mindkettőt cefetül!!!), ha kell csendben gurul, ha kell kanyarodik, szóval semmi különös!
Csak NAGYON AUTÓ!!!!!
Mindezt kortalanul 11 évesen!

u.i.
Nem volt olyan megelőzött autó, amiből ne bámultak volna meg :-)))))))

Még pár kép a hazatérésről.

Reggel útra indult a csapat az olajkályhával hogy elhozza a Spider-t.
Indulás reggel 7 órakor, gyors kaja (gyorskaja, mert ki ér rá ilyenkor?), majd fél egykor megérkeztünk egy Münchentől kicsit keletre lévő Vilsheim nevezetű falucskába.
A régi tulaj minden papírmunkát elintézett (rendszám, biztosítás, átíratás, stb.), teletankolta a kocsit, úgyhogy a téligummákat bedobtuk a hullaszállítóba, a legfontosabb dolgokat átpakoltuk a Spider-be és irány haza!
Először beugrottunk Passauba vásárolni. Sikerült is egy bevásárló kocsit telerakni és mégis minden belefért a csomagtartóba. Szóval nem is olyan kicsi az!
Hazaérve megnyugodva állapítottam meg:
1. Tényleg nem fogyaszt olajat!
2. Üzemanyagból meg 9 liternél kevesebbet kér tartós 140-es autópálya tempó és némi városi jaszkarizás után.
Képek sorban:
1. Közös kép a régi tulajékkal
2. Egy hullaszállító üldöz minket :-)
3. OFF/BMW gyár útközben
4. 133331 km
5. A háttérben a Melk-i kastély
6. Itthon

>> EseményEngineCoffeeTables // Alfa 156 2,5 V6 // 2009-08-26

Ez most egy mindent bele blog lesz:)))
Voltunk otthon, Bonnie hazavitt és visszahozott minket, nem is akárhogy.
Utazás:
Hazafelé siettem, és néhol 200km/h feletti sebességel(230 volt a max) repültünk.
Ez meg is látszott a fogyasztásban(10-12l), de sajnos a sok dugó miatt az utazási időben nem.
Visszafelé finoman jöttem, figyeltem az haladás egyenletességre és 10liter alatti fogyasztást sikerült elérnem végig a 2400km alatt!!!!
Otthon:
Megnézettem a klímát, de el van törve egy cső. Nem volt idő kijavítattni, és itt Skóciában nincs rá szükség:(((
A dunaújvárosi Puskás szervízben Puskás Gergő ,Alfacorse cartárs kezei által kapott új hosszbordás szíjjat, fékbetéteket elöre, és felszabályozták az első tárcsákat, és rá pár napra kicseréltük az első Eibach kanyarstabilizátort. Na ez nem volt egyszerü játék, pláne az utána következő futómübeállítás. Minden összejött de Gergő hősiesen állta a sorozatos próblémákat, és nem engedett a minőségből! Szóval otthon, ezentúl én hozzájuk fogok járni.
Race: aug.20.ára jutott a gyorsulási nap, két versenyen is megjelentem, kevés sikerrel.
Kalocsán egy remek társaságban versenyezhettünk, és azt hiszem nagyon erős kategóriában szerepeltem. Az összes alfa közül a 6. legjobb idővel a kategória 5.ként kerültem döntőben ahol Satan cartárs ellen kezdtem és fejeztem be a döntőt.
Délután-este még felugrottunk a Hungaroringre, egy kis elégtételt szerettem volna az elrontott Kalocsai döntő miatt. Itt már a nevezésnél elszurtam, nem volt nálam a forgalmi. Igy mehettem teszt kategóriában. Futottam 3-at a becsület kedvéért, de az első futam után elment a kedvem. 9.9-es 200méterrel teszt kategóriában 13. helyen álltam, az eredeti S2-es kategóriában a 4. helyen kvalifikáltam volna magam a döntőre ha elviszem a forgalmit:((((
Skóciában:
Mivel az autóról aug31.én lejárna a müszaki, igy hazautazás elött kértem időpontot müszakira, és a mai napon el is gurultam a müszakiztató garázsba. Megkapta a müszakit, de hogy????? Az első futómüben középről-balról hallotam már hogy kotyog valami. Ez be is volt kalkulálva, hogy emiatt megbukik(itt Skóciában a bukás után 10napig ingyen újravizsgáztatják az autót). A hiba meglett de a vizsgán átment:))))
A bal első alsó lengőkar a bünős, de a kanyarstabilizátor-ültető rúgó-kemény gátló annyira bekeményíti a futómüvet hogy a gép nem dobta ki hibaként:))))
Már meg is rendeltem az újat és a héten kicseréljük.
Na most ennyi röviden:))))