Blog >> sprint

Elfogyott a türelmem, elpakoltam mindent haza. Nem értem a szerelőt, hónapokig hozzá sem nyúlt. Mi a francért nem lehetett azt mondani az elején, hogy nem tudja vagy nem akarja megcsinálni. Neki sem kellett volna kerülgetnie az alkatrészeket, meg én is kereshettem volna valakit aki megcsinálja. Évekig hozzá hordtam a két járós autónkat, soha egy fillért nem alkudoztam. Most akkor megérte neki, hogy egy plusz autó szervizelése helyett még elveszített másik kettőt?
A múlt hét végén megnézte egy másik szerelő, szerdáig ad választ, hogy elvállalja-e. Hát nagyon kíváncsi leszek...
Majd beszámolok róla.

Kicsit le vagyok maradva, belehúzok. Szóval alig aludtam, reggel elindultunk. Felértünk kis késéssel, az eladó addigra kitolta a garázsból az autót, szebb volt mint a képeken :) Nagyjábból átfutottuk az alkatrészhalmot, összenéztem a hirdetésből kinyomtatott képekkel, minden megvolt, plusz még ezernyi apró csetresz, elég jól szétszedve dobozokba. Felpakoltuk az autót a trélerre, irány az eredetvizsga. Az autó 2 éve garázsban volt tartva, persze, hogy leszakadt az ég. Állt a tócsa a belsejében, egy rongy kellett, hogy kimerjük. Itt minden stimmelt, indultunk tovább az okmányirodába. Egy körforgalom előtt nagyobbat kellett lassítanunk és beütött a krach! Elszakadt a spanifer, az autó átugrott a tréler korlátján és a vontató fenekében landolt. Azt hittem tökönszúrom magam. Az eleje horpadt, ez még nem lett volna vészes, mert a műanyagok eltakarják, de sajnos a gépháztető is karcolódott, repedt a gitt. Emiatt az eredeti színével kell fújni (a műanyag alá ugye jó lett volna bármilyen fekete metálszín), de az a festék csak kilós kiszerelésben kapható egy kisebb vagyonért...
Félreálltunk, az eladó elment emelőért, kb. 2 óra alatt visszarángattuk a helyére. Közben megtaláltak páran segítő szándékkal ("Jáj főnök, segítünk mink visszatenni áz áutót"), az ajtók tárva nyitva, pénz és papírok benne... Megúsztuk szerencsére és gyorsan bezárkóztunk.
Ezt tanulópénznek betudtam. Feltúrtuk a várost spaniferekért, szereztünk néhány éket a kerekek alá és elindultunk haza. A hazaút eseménytelen volt eltekintve néhány újabb záportól. Otthon betoltuk a garázsba, köréraktuk az alkatrészeket és pár hétre becsuktam az ajtót, rá se néztem mérgemben.

Mivel ilyen sokan biztattok és érdeklődtök, belevágok. Szóval felbukkant nyáron a hirdetés a használtautón. Első ránézésre látszott, hogy a vételár minimum duplája, de inkább több benne van az autóban. Eltettem kedvencekbe, vártam pár napot, még mindig fent van. Megtúrtam a netet, mit lehet hozzá kapni és milyen áron. Hát rengeteg minden van, a legtöbb cucc baráti vagy egészen vicces áron, vágjunk bele. Felhívtam a hirdetésben szereplő számot, beszéltem az eladóval. Három évig csinálta a feleségének, de az megunta a várakozást, vettek más autót, apósa kidobta a garázsból ahol eddig állt, mennie kellett.
Küldött további képeket, nagyon meggyőző volt. Csak pár fontosabb dolog:
- teljes lakatolás, új küszöbök, új első sárvédők, hátsó ívek.
- teljes fényezés.
- felújított futómű, új rugók, gátlók, féltengelyek, szilentek, porvédők.
- felújított motor, de darabokban. új gyári méretű főtengely, első túlméretes dugók, felújított hengerfejek.
- felújított váltó.
- felújított elekromosság, generátor, önindító, gyújtástorony, hűtőventillátor.
- új kuplungszett, féktárcsák, fékcsövek, galvanizát féknyergek, új fékbetétek, mindenféle felújító szettek.
- összes üvege, műanyaga megvan
- új tetőkárpit, bőrözött kormány, váltógomb.
- újszerű zöld padlószőnyeg, kicsit elhasznált zöld kockás belső.
Mindez képekkel dokumentáltan.
Mondtam neki, hogy ha ez tényleg így van, és a papírok is rendben vannak, akkor ezt én elhozom, egy fillért nem fogok alkudozni. Megbeszéltünk egy szerdai napot a következő héten, foglalt helyet eretvizsgán.
- Én addig megkérdeztem a kollegámat, hogy ugye a te autódon van vonóhorog?
- Van.
- És tudsz szerezni trélert is kölcsönbe?
- Tudok.
- És mit csinálsz jövő szerdán? :)
Szóval eldőlt, hogy megyünk. Elkezdtem fejni az automatát, hogy kp-ben tudjak fizetni. Kedden még ebéd után ránéztem a hirdetésre, nincs ilyen számú hirdetés a rendszerben.... :(
Hívom az eladót, hogy mi van? Eladtad?
Nem adta el, csak lejárt a hirdés, nem hosszabbította meg. Azt mondtam, hogy ha az autó rendben van elviszem. Ő tudja, hogy a papírok rendben lesznek, az autó frankó, nem lehet hiba.
Elég szimpatikusnak tűnt, hogy ennyire biztos a dolgában, kicsit megnyugodtam. Persze azért aludni nem aludtam sokat....
Folyt. köv.

>> EseményFerke // Alfa Alfasud Sprint narancssárga :) // 2010-01-07

Sikeres műszaki vizsga és zöldkártya....mindkettő 2 évre, 2012 januárig! :))

>> SzervizFerke // Alfa Alfasud Sprint narancssárga :) // 2010-01-07

9000 km.

Szervó kormánymű csere. Eldurrant. A meló kb. mint a szemfenéktükrözés végbélen keresztül. De kész van. MEgint 1000 hála és köszönet Májsztró-nak, megint csak nem tudom mi lett volna, ha nem segít ki:)))

Olaj+szűrő csere: 1 hét állás után maga alá dobta a vas a 4 liter Seleniát. Kicsit fájt, de az még jobban, hogy nem tudtam, mekkora a baj.
Kiderült, csak az olajszűrő tömítése ment szét/fordult be, ki tudja mitől!?
Új szűrő, új olaj, mehet tovább:)

3,5 éve áll szegény. Mondjuk a veteránkorhoz így rohamosan közelítünk. Ez az egy pozitívum+az is, hogy meleg, páramentes garázsban áll:)
Valaki elvihetné a tizenhatszelepest, és akkor feléledhet ez a projekt is végre:)

Mit lehet ehhez hozzáfűzni?! El kéne adjam, mert kevés a hely a garázsban.:(((

Másodjára is megszűnt az olajnyomásom létezni...már a legrosszabbra gondoltam: főtengely, hajtókar csapágyak...szerencsére minden rendben volt, egyszerűen csak annyira peches vagyok, hogy az ötödik(!!!) olajszivattyú volt jó, a többi keveset nyomott...
Megint űbernagy hála -Maestro-nak, aki ismét önzetlenül kisegített, elővarázsolt egy hibátlan olajszivattyút a raktárából...most már össze kellene számolni, hogy mennyi mindennel jövök neki, bár ez már szinte lehetetlen.:)))

>> Egyébpedrito // Alfa Alfasud Sprint 1.5 // 2009-04-30

Elkezdődött...

Az első indítás után a hidrotőkék azonnal elhallgattak, ami mély megnyugvással töltött el:))
Gyönyörűen jár az erőmű, 500km van már benne, komolyabb gond nélkül. Mindez max. 3k ford./min alatt.
Kisebb anomáliák azért akadtak, de egy szívátültetés már csak ilyen:)

Pötimalőr 1:
Egyszer csak nincs olajnyomás...16v-nél ugye tudjuk, hogy nem olyan könnyű a beépített moci alját bontani, de sebaj, olaj le, olajdekli le, szivattyú ki, másik szivattyú be, olaj vissza = olajnyomás ismét van...de valami nyikorog...mivel a rotoros verziójú szivattyú felső tengelye szinte szárazon forog...másnap megint olaj le, olajdekli le, szivattyú ki, rotor tengely levág, szivattyú be, olaj vissza = olajnyomás hibátlan, és semmi sem nyüszög, ez tehát kipipálva:)
Most:
Hidegen alapjárat: 40 psi
Melegen alapjárat: cca. 15-20 psi
Melegen, 3k ford/min.-nél cca. 50 psi....
(....mééérnemlehet bar-ban műszert csinálni vajon?!?!)

Pötimalőr 2:
Injektor lámpácska egy idő után úgy marad, világít. Valszeg a lambda szonda meghosszabbított kábele miatt...vagy elköszönt a lambda, de ezt hamarosan kiderítjük. :)

Pötimalőr 3:
Hármas beavatkozást igényel majd:
1. kinyomócsapágyam visszakerült, hiba volt, cserélendő, új kell, mert nyüszög.
2. Ha már itt vagyunk, akkor a 45/46 elektronikus kmóra jeladóját kiszolgáló féltengely kihajtás is mehet vissza, mert mint kiderült, ez a jel is kell a 45/46 motorvezérléshez, tehát nem maradhat a sprint bowdenes verziója.
3. Jobb oldali féltengely csere, mert beépítéskor már látszódott, hogy elköszönt, úgyhogy ennél a pontnál ez is cserélendő lesz.

Pötimalőr 4, de ez már csak upgrade terv:
Sprint elektromosság szép, lassú kiszorítása és átvezetése a 146 biztosítéktáblába, melyen most csak a motorvezérlés "fut". Kijelzők beapplikálása a sprint műszerfalba (injektor, immo ikon, forráspont jeladó, stb.)