Blog >> kanyarvadászat
Még júniusban pattant ki a fejemből, hogy kellene egyet autózni itt Tolnában, mert a dombság nagyon jó vonalvezetésű és szintkülönbséggel rendelkező utakat kiad. Pont, amire a Giulia Q teremtve lett. Kitaláltam egy útvonalat, amit előzőleg bejártam a Bravo-val, ugyanis az is fontos volt, hogy az útburkolat megfelelő minőségű legyen és a Q-val lehessen rajta rendes tempóban haladni.
Gondoltam, bedobom a Giulia Q-s ismerősöknek, hogy kinek lenne kedve egy ilyen önfeledt autózáshoz, de végül csak aranytl lett, aki tényleg el tudott jönni.
Vasárnap reggel 10 körül indultunk az 1. képen látható útvonalon Paksról. A bonyhádi MOL kútnál beszéltünk meg 15-20 perces pihenőt, addig én mentem elöl. Mondanom sem kell, de nem kellett 3 és fél óra az úthoz, még ezzel a megállóval együtt sem.
Gyönkig az út burkolata tökéletes és sok izgalmasabb szakasz is van benne. A Gyönk-Hőgyész szakasz már kicsit más tészta. A vonalvezetés kezd igazán izgalmas lenni, de a burkolat kb. a szakasz 50-60%-án nem túl jó. Viszont pont a kanyarokat és azok környékét csinálták meg első körben, szóval azokba bele lehet esni nagyobb tempóval és jól ki is lehet gyorsítani onnan.
Hőgyésztől Kurdig újra jobb az út, meg lehetett kicsit jobban ereszteni. Majd Kurdtól Lengyelig (vagy inkább a mekényesi elágazóig) következett a túra egyik legizgalmasabb szakasza. Nagyon kanyargós, erdős domboldalban vezető út, fákkal befedve, szinte végig árnyékban. Ráadásul fehér aszfalttal és természetesen szalagkorlát nélkül... Az autók folyton csúszkáltak alattunk már kisebb gázra is és egymást érték a jobbos-balos kanyarkombinációk. Ez meg is izzasztott minket kicsit.
Aztán tovább Kisvejke felé megint tökéletes útminőség következett, ahol meg lehetett ereszteni az autót, viszont Kisvejkétől Tevelig inkább csak túl kellett élni azt a pár km-t.
Ez után következett egy szintén kedvenc szakasz, a Tevel-Bonyhádvarasd-Bonyhád. Ez is egy gyors szakasz, tökéletes burkolattal, nagy szintkülönbségekkel és technikás kanyarokkal. Pont jó volt a pihenő előtt még megküldeni ezen a gépeket.
A MOL-on kicsit megpihentünk, ittunk egyet, mondani sem kell, de egyből álltak be mellénk más Alfák, akik észrevettek, ment a fényképezkedés. Átbeszéltük az út következő szakaszát, aztán Laci ment előre. A Mecseknádasdtól majdnem Pécsváradig tartó többsávos, hegyi kapaszkodós szakaszon nagyon meghajtottuk, folyamatosan kellett mindkét párhuzamosan haladó sávot használni az ívekhez.
A Pécsváradtól a véméndi M6 lehajtóig tartó szakasz szintén egy jó autózást biztosít, bár helyenként itt is elég szar a burkolat. Ennek ellenére Laci durva tempót diktált, úgyhogy nem vettem nagyon lazára. Ekkor volt, hogy picit leért az alja egy bukkanó után az autónak. Még azóta sem néztem alá, nem csattant olyan nagyot, valószínűleg csak valamelyik műanyag rész, de azért nem esett jól :)
Utána felhajtottunk az M6-ra, átrongyoltunk Magyarország leghosszabb közúti alagútjain, majd Bátaszéknél lejöttünk és következett a túra újabb gyöngyszeme, a Lajvérpuszta-Palatinca-Szálka-"Szálkai lehajtó az 56-osról" szakasz. Ez volt az utolsó aznap, amin rendesen megküldtük a gépeket. Ennek végén fordultunk vissza a Mausz kápolnához, ahol a képek is készültek.
Ez után még levezetésnek a pályán kerülve Szekszárdot, Szedresnél lejöttünk és még egyszer megtettük a tengelici utat Paksig. Ott felvettem barátnőmet és elgurultunk Faddra, a környék "olasz Mekkájába", a Progetto Manfredi étterembe. Egy kellemes ebéd után pedig mindenki hazaindult.
A túra kezete előtt egy jó 50 km-rel tankoltam, majd a pizzázás után tankoltam újra tele a gépet. Tehát a megtett 335 km első és utolsó 50 km-re elég light-os volt. Az átlagfogyasztás így is 15,26 L/100km-re jött ki a két tankolás között.
3 napot a Bakonyban töltöttünk a héten. Már előző alkalommal, amikor ott jártunk, azon gondolkodtam milyen jó is lenne ezeken az utakon az Alfával végigmenni. Most átélhettem és rég volt ilyen örömautózásban részem.
A Bakonyt egyébként is szeretem, nagy összefüggő erdők, aránylag kevés lakott település szakítja meg a tempót, néhol rétek engednek kilátást a Bakony idilli dombjaira, patakok és szurdokok rejtőznek az erdők mélyén. A táj emlékeztet a Mátrára ahol felnőttem (és a Salgó rally szakaszaira :) de a mészkő mégis különlegessé teszi.
Bakonykoppányban szálltunk meg már másodszor, a Zirc - Bakonykoppány szakaszt többször megtettük, mert egyik nap Veszprémbe és a Balcsira is elmentünk. A Giuliát ezekre az utakra találták ki. elnyújtott és éles kanyarok váltják egymást rövid egyenesekkel, régi gyűrött aszfalttól a tüköraszfaltig ( pl Bakonybél és Bakonykoppány, között, vagy Csőszpuszta előtt ) minden megtalálható, a régi betonhidak előtt és után megsüllyedt út és a bukkanók miatt nem csak a kanyarokban de néha fel-le is a tapadást teszteli az ember és a gép, de a Giu mindenhol kitűnőre vizsgázott.
Az állatvilágot érdemes bekalkulálni a tempóba, főleg naplemente után, Balcsiról visszafelé 2 őz, egy nyest és egy (vsz) róka is volt az út szélén / szaladt át előttünk...
A Bakonyt mindenkinek csak ajánlani tudom, aki akar egy jót autózni és nem mellesleg szeretne kikapcsolódni, zöld szurdokokban patakok mentén túrázni, szélmalmokat nézni, apátsági sört inni, lovagolni, vagy egy jót enni egy árnyas étteremben, itt mindenki talál magának való szórakozást aki szívesen lecseréli a tömeget egy kis természetre...
Megvolt azt első síelés Júliával, és remekül sikerült.
Kezdjük az egyetlen negatívummal (ez ugye nagyon tulaj függő): a Giulia fórumon is beszéltünk erről, tudtam hogy kompromisszumot kötök amikor megvettem az autót de a Giulia helykínálata nem elég 3 gyerekhez. Kényelmesen síelni menni legalábbis nem. Hacsak nem hegymászókkal utazik az ember akik grammra ki tudják számolni hogy mi az a minimum felszerelés amire szükségük lesz egy út alatt...
450 literes síbox ment a tetőre, az meg is telt a sílécekkel, boarddal, bakancsokkal, bukósisakokkal és a hólánc is már csak oda fért be.
A legnagyobb gond nem is a csomagtartó mérete hanem a formája. A futómű miatti íves betüremkedések miatt például egy nagy bőröndöt nem lehet rátolni bal vagy jobb oldalra a falra így marad egy nehezen kihasználható hely az egyik oldalon, a másik oldalra állítva pont befér egy kabin méretű bőrönd. A felső merevítő miatt viszont a felső sorban elhelyezett,.vagy élére állított bőröndöket sem lehet teljesen hátratolni, a hátsó üléstámla döntőgombja miatt viszont néha erővel kell bepréselni a felső bőröndöt ami nem túl jó érzés.
Így marad az a kevésbé elegáns megoldás, hogy miután bent vannak a bőröndök, a hátsó ülések ledöntésével meg lehet pakolni a még megmaradt kihasználatlan helyeket.
A másik gond ugye a tekintélyes méretű kardánbox ami a hátul középen utazónak csökkenti a mozgásterét.
Ha ezen túltette magát az ember akkor viszont kezdődhet a móka :)
Sokszor szoktam (csak félig-meddig poénból) azt mondani hogy nekem csak egy elvárásom van egy autóval szemben: hogy felfelé is úgy menjen mint lefelé. És a jó hír az az hogy Giulia 5 emberrel és teli síboxszal is felmegy Graz után az A2-n a hegyre úgy hogy az autópályán is lehet még előzgetni ha úgy adja a sors (és úgy adja mert ott végre az autópályán is van értékelhető kanyar :). Jó ez a 8 gangos váltó, 120-nál is vissza lehet kapcsolni és bár ekkora plusz súllyal már nem fogsz az ülésbe tapadni a gyorsulástól de rövid időn belül el lehet lépni a kihúzódó autótól.
700 km után átalakul a táj és a vulkáni alpesi hegyek után megjelennek a Dolomitok csipkés hegycsúcsai, a látvány amit mi annyira szeretünk. Az osztrák-olasz határon átkelve az útminőség nagyot változik (-> romlik), pedig az ugye még dél-tirol - félig olasz de még mindig nagyon osztrák - cserébe kanyarból is több lesz. És pont ez a környék legnagyobb vonzereje, a két mentalitásból összegyúrt egészen fantasztikus világ. A szállások, sípályák osztrák minőségűek, a kaja már nagyon olasz, kicsit még osztrák, az emberek is lazábbak mint észak tirolban, és némelyik hüttében olyan házi tésztaételeket vagy pizzát kap az ember ami simán veri a legtöbb itthoni étterem színvonalát.
Szálláson plusz súlytól megszabadítjuk a Giuliát és másnap indulhat a kanyarvadászat. Pályáig és sípályán egyaránt. Dél-tirolban egyébként nem sok Alfát látni, gondolom az osztrák gyökerek miatt ott is inkább a német prémium dívik, és a vezetési kultúra is inkább osztrák legfeljebb észak olasz, ami cserébe lehetőséget ad arra hogy a szemet gyönyörködtető szerpentinek rövidke egyeneseit és belátható kanyarjait kihasználva megelőzzük óvatosan araszoló olasz és kicsit tempósabban araszoló lengyel barátainkat.
Na erre is bőven elegendő a 200 lóerő, így a sípályákhoz vezető utak legalább annyi élvezetet jelentenek mint maga a sielés :D
Kint végre a business csomagba pakolt okosságokat is ki tudtam próbálni pl eddig még sosem éreztem hogy szükségem lenne a túléléshez a kormányfűtésre, de egy -11 C-os éjszaka után igazából kellemes érzés egy meleg kormányt forgatni. Az ülésfűtést sem sokszor használtam mert itthon garázsban áll az autó, de ilyen hidegben ennek már van értelme. Mondjuk a jégtelenítés logikájára nem tudtam rájönni, 3 ból 1-szer indult el a motor beindítása után, kétszer csak az autóval való elindulás után - aminek ugye funkciójából adódóan nincs sok értelme....
A 10 liter alatt maradó fogyasztás azt gondolom elfogadható lenne tekintettel a telipakolt autóra és síboxra, és arra hogy Graz után például 30 kilométeren 700 méter szintkülönbséget kell legyőzni majd Villachba leereszkedve fokozatosan emelkedni az 1200 méteren lévő alaptáborig, különösen akkor ha az ember valamiért 148-ra állítaná be a tempomatot, ami már csak azért sem javasolt mert az A2 és a B100 is tele van pakolva traffipaxokkal (ennek kiértékelése még tart...).
Jó hatással van viszont a fogyasztásra a rengeteg alagút ahol épeszű ember nem száguldozik, illetve az autópályát elhagyva a B100 javarészt jól autózható hosszú egyenesei, elnyújtott kanyarjai és pár kilométer erejéig élvezetesen kanyargós részei.
A Dolomitokban végre értelmet nyer az Alfa közvetlen kormányzása, gyors váltója, az autózás örömére kihegyezett futóműve. Míg Ausztriában az embernek eszébe sem jut a DNA kapcsolóhoz nyúlni az olasz oldalon hirtelen ellenállhatalan késztetést érez arra hogy gyakran "D" módban felejtse a kapcsolót - egyetlen hátránya ennek ha az autóban nem mindenki érez hasonló késztetést - de hát azoknak ls a kedvére kell tenni néha akik szeretik a tempós kanyarokat :D
És ezek az országutak és a Dolomitok szerpentinjei azok amik még élvezetesebbé tesznek egy csodálatos, napsütötte, havas tájon eltöltött hetet.
