Nemrégiben ecsetelt molyolás folyománya volt, hogy az egyébként is élete derekán túllévő kuplung már nem bírt elbánni a plusz 25%nyi nyomatékkal, ezért szépen meg-megcsúszkált ötödikben és hatodikban. Fura, automata váltós érzés volt, fordulatszám emelkedik, autó nem nagyon gyorsul, fordulatszám megáll, autó gyorsul, és végül együtt megy a két mutató. Szóval nem maradhatott ez így, ezért kicseréltettem. Sajnos gariba már nem ment el.
Ez önmagában nem hordoz túl nagy jelentőséget. Mégis szeretem az ilyen eseményeket, mert ilyenkor beleülhetek egy tök más autóba, jelen esetben egy Lineába. Kellenek ezek, mert ilyenkor tudja értékelni az ember hogy miben ül. Félreértések elkerülése végett, maxi reszpekt a Lineának, kategóriája egyik legjobb autója, kívül belül szép, még igényesnek is mondható. Teljesen meg tudom érteni azt az embert akinek ilyenre van szüksége. Bár az egynégyes szívóval kisteherautókat sem tudtam meglepni, városban szaladgálni tökéletes. Két nap alatt megszokható. És aztán visszaülök Piribe. Fog, tart, szűk, nem látni semmit hátra, kemény, ráz, kormány nehéz, csajok benéznek, ötösben előzök. Még sose írtam le, úgyhogy itt az ideje, hogy a szemébe mondjam, kurvára szeretem ezt az autót :)
Ja, és kivetettem a boxot is, mert győzött a józan ész. De ez a történet még nincs befejezve. Az elveszett pacikat pótolni kell :)
De most vettem észre, hogy a parkoló kártyámat a csereautóban hagytam, így holnap kelhetek korán, h ne büntessenek halomra..