Ismét eltelt egy év, így elvittem a Sárkányt Német Misihez. Kapott friss olajat (Selenia Racing), szűrőket (Mann). Ezeken felül itt volt az ideje a kuplungcserének is (Valeo), illetve cserélni kellett két féltengely gumiharangot és egy szimeringet.
Misi egyébként nagyon megdicsérte az autót. :)
Km állás: 100000.

Végre megtaláltam a megfelelő fényezőt és megcsináltattam a sérülést, amit a garázsba való beállás közben követtem el, illetve még valaki nekitolt később egy bevásárló kocsit is.
A munka eredménye magáért beszél. Köszönöm a Dr. Fény csapatának.


Egy ideje hidegen ronda zörgő hang jött a motortér felől. Mint kiderült az egyik leömlő belső csöve hozzá ért a külső részhez, ez adta a hangot.
A Kipufogó Klinikán szerencsére gyorsan orvosolni tudták a dolgot egy kis melegítés és egy gumi kalapács segítségével.

Mától magyar rendszámmal rója az utakat.
Sikerült beszereznem egy szett szép állapotú 17-es supersport szettet. Nem ez volt az eredeti elképzelés, de most már nagyon tetszik. Kapott rá Pirelli p7 gumikat 225/45 r17 méretben.
Szerintem elég jól néz ki.


Hipp-hopp eltelt a 10 ezer km, úgyhogy Buli barátom műhelyében megejtettük a kötelező olaj (Selenia Racing), olajszűrő (Mann), légszűrő cserét (Mann). Az első féktárcsáknak már válluk volt, úgyhogy azt is cseréltük Brembora, illetve kapott hozzá TRW fékbetéteket a Nagyvad.
Olaj nem fogyott belőle az előző csere óta.
Km állás: 82.000
Ma elmentünk egy kicsit kirándulni, a cél a már régóta a bakancs listán szereplő Buzludzsa emlékmű volt.
Itt minden fontosat el lehet olvasni róla.
Az út a bolgár viszonyokhoz képest egész jó, csak a végén voltak elég nagy gödrök.
Az épület viszont lenyűgöző, kicsit hátborzongató. Sajnos már nem lehet bemenni, mert korábban beszakadt a teteje és veszélyes. A kilátás viszont eszméletlen szép.
Viszont el tudtam készíteni az év fényképét a nagy vaddal. :-)





Lepucoltam, majd leápoltam a bőrüléseket. Már rájuk fért. Turtle Wax bőrápolót használtam, kétszer is átkentem a biztonság kedvéért.
Utána szépen letöröltem mindent a motortérben és lefújtam a műanyag elemeket műanyagápolóval.



Történt, hogy gyorsítás közben 4500-as fordulatnál erős torpanást lehetett érezni és csak nehezen akart feljebb menni a fordulatszám mérő. Majd a reggeli indításnál leejtette a fordulatszámot, rövid ideig nem is ment mind a 6 henger, durrogott, köhögött. Gyorsan be is jelentettem Rumenhez, aki rövid idő múlva hívott, hogy kipucolt mindent, de még most se jó, sajnos ki kell cserélni a MAP szenzort. Legalábbis én így értettem. Mondta, hogy a bolgár alkatrész kereskedőknél most nincs ilyen raktáron, tudok-e szerezni? Mondtam, megnézem és visszaszólok.
Elkezdtem kutatni az ismertebb magyar alkatrészes cégeket, de MAP szenzort nem is találtam a listában. Itt már kezdett gyanús lenni a dolog, meg valahogy rémlett is, hogy MAP szenzor csak a dieselekben van. A biztonság kedvéért felhívtam Erhardtékat az Alba alkatrészénél, gyorsan kiderült, hogy MAF szenzor lesz az, amit én eddig csak légtömegmennyiség mérőként ismertem.
No, száz szónak is egy a vége, rendeltek nekem, két nap múlva Pesten volt Apumnál a cucc. Szerencsére feleségem épp otthon volt, így pár nap múlva ki tudta hozni Szófiába.
Hétfő reggel Rumen beszerelte és láss csodát minden rendben. Most érzem, hogy nem csak a torpanás volt, hanem ereje is kevesebb volt, mert most nagyon megy. :) Érzésre legalább 30 lóerőt kaptam vissza. És a reggeli indítási nehézségek is eltűntek.
Rumen egyébként elmesélte, hogy ezeket az érzékelőket a Bosch bulgáriai gyárában gyártják, darabját 3 dollárért. Aztán bekerül a műanyag házba és hopp 180 dollár lesz az ára...
