Alfa Romeo Sprint 1.7 QV '88

2010-09-25  BeeGee
Egy méltatlanul elfeledett és ritka modellt elevenítünk fel, amibe annak idején minden kis- és nagyfiú bele akart ülni. Egy mára kihalt kategória képviselője: Alfa Sprint 1988-ból az Autocar magazin lapjairól, annak korabeli stílusában.
Magazin >> Ilyenek voltunk

Az 1,7 literes motorral az Alfa jelentősen megnövelte a Sprint teljesítményét. Csúszós tesztkörülményeink közepette sikerült 183 km/h-s végsebességet elérnünk 5495-ös fordulaton. 6200-as maximális fordulatszámmal határolva az egyes sebességfokozatokban a csúcssebességek a következőképpen
alakultak: 56 km/h (I.), 95 km/h (II.), 134 km/h (III.), 172 km/h (IV.). A kerekek kipörgése és a nyomaték-kormányzás okozta, hogy az álló helyzetből 50 km/h-ra gyorsulásra 3,5 másodperc adódott, feltételezhető, hogy száraz úton ez az érték megközelítené a 3 másodpercet. Hasonlóképpen a 100 km/h-ra gyorsulás 9,5 másodperce is csökkenne valamelyest, bár ez az eredmény még így is jobb, mint az 1,5-ös Sprint 10,8 másodperce. (Lásd: Autocar, 1984. március 24.)

A Sprint középtartományban rugalmasan, de alacsony fordulatszámon kiábrándítóan vérszegényen viselkedik. Lehetetlennek bizonyult 16 km/h-ról, négyesben padlógázzal felgyorsítani, s éppen hogy csak sikerült ötösben, 32 km/h-ról*. Mindazonáltal becsületére váljék, hogy a negyedmérföldes (402 m-es) távot 130 km/h-s sebességgel 17,6 másodperc alatt teljesítette, ugyanez a teszt az egy kilométeres távon 160 km/h-n 33,5 másodperc lett.
*: korabeli rugalmassági táblázat induló sebességei

A teljesítménynövekedés kellemes hozománya a javuló üzemanyag-fogyasztás. Az 1,5-ös Sprint 11,87 litert fogyasztott, az új Sprint 10,99 litert, de figyelembe véve tesztjeink körülményeit, feltételezhető, hogy az átlagos autós kezei között a kocsi teljesíti a specifikált 9,96 literes átlagfogyasztást.

A 8.999 fontos listaárért a Sprint QV még annak ellenére jó ár-érték arányú, hogy magán viseli korának jegyeit. A Veloce, a maga 9.999 fontos eladási árával már nem ennyire jó vétel, kivéve, ha a külcsín az ember fixa ideája. Pénzünkért olyan klasszikus kupét kapunk, melyet élvezet vezetni, noha tudnunk kell hozzá alkalmazkodni és megbocsátani. Alkalmazkodni az üléspozitúrához, megbocsátani a sok apró hibát. És az Alfa Sud folytatja.

ALFA ROMEO SPRINT 1,7 QV
HOSSZ: 4024 mm SZÉLESSÉG: 1620 mm MAGASSÁG: 1305 mm TENGELYTÁV: 2456 mm FORDULÓKÖR: 11 m MENETKÉSZ TÖMEG: 974 kg TERHELHETŐSÉG: 424 kg

MOTOR: 1712 cm3, négyhengeres boxermotor, 8 szelep, vízhűtés, szükség esetén ventilátoros segítséggel. FURAT: 87 mm; LÖKET: 72,2 Két darab, kéttorkú, esőáramú karburátor. TELJESÍTMÉNY: 118 LE (88 kW) / 5800 rpm, 148 Nm / 3500 rpm.

ERŐÁTVITEL: Ötfokozatú manuális sebességváltó, működtetése egytárcsás, tekercsrugós, száraz tengelykapcsolóval. DIFFERENCIÁLMŰ: ferde fogazású, áttétele 3,7.

FUTÓMŰ ELŐL: független felfüggesztés McPherson-tagokkal, tekercsrugók, teleszkópos lengéscsillapítók, kereszt stabilizátor. HÁTUL: Watt-rudazat, merev tengely, tekercsrugók, teleszkópos lengéscsillapítók, kereszt stabilizátor.

KORMÁNYMŰ: Fogasléces. A kormánykerék átmérője: 38 cm. A két végállás közti fordulatok száma: 3,2.

FÉKRENDSZER: Átlósan osztott, kétkörös folyadékfék. Elől: 239 mm átmérőjű hűtött tárcsafék. Hátul: 203 mm átmérőjű dobfék. Vákuumos fékrásegítő. Kézifék:
karral működtethető, hátsó kerekekre ható.

ÁRA ÚJONNAN: £ 8.999 (1988)

Forrás: Autocar (1988. 01. 20.)
Fordította: Pozsonyi Ferenc

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
BeeGee
Kapcsolódó topic:
Sprint

Az utolsó 3 hozzászólás:

VKG231!!! (156+75)2024-11-06 16:22:02 // 30773
Fuhh, ez a legutolsó Típustopic a sorban... azért megpróbálom :D

Megmaradt bontatlan üléskárpit anyag gyári minőségben.

Alfa Sprint/Alfa 75 Evoluzione.

Mérete 100x145 cm.

Minta mint a képeken.



Ára: 55 ezer + posta
Alfabundi2021-03-22 10:49:31 // 30772
Üdv Sprintesek. Volna egy csomó alkatrészem a tipushoz 83as évjárat ha jól emlékszem, ülések kárpitok, oldalüvegek, motorháztető egy jobbos ajtó, futómű cuccok, gumi és műanyag alkatrészek stb a lényeg hogy egyben kellene elszállítani Csabrendekről. Érdeklődni: 30/788 1830 as számon lehet.
Ferke2021-03-17 16:22:01 // 30771
Jogos, gondolkodtam is rajta :D