- főkép
>> EseményAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2013-06-15

Idén is nagyon vártam már ezt az alkalmat. Alfacity mindig különleges, mindig felemelő és mindig élményekkel teli.
Az elmúlt két év esőzései után nagyon vártam, hogy idén újra leéghessen a nyakam, mint 2010-ben. Hát előre bocsátom, hogy ez sikerült. :-)
Már pénteken nekiálltam a készülődésnek - lemostam, letörölgettem Kis Sárkányt, kitakarítottam megtankoltam. Szerencsére másra nem volt szükség. :-)
Szombat reggel el is indultunk a budaörsi Agip kútra, persze elsőnek értünk oda. Vártuk a Fogarasi útról induló konvojt néhány cartárssal, de végül elindultunk magunk mert a konvoj valószínűleg nem arra jött, mert nem láttuk őket.
Mindenesetre szép nyugodtan leértünk Komáromba, fél tízkor már bent is voltunk az erődben, elfoglaltuk helyünk a 145-146-osok között. Mindig jó látni, hogy ebből az egyre öregedő típusból, melynek tulajai általában inkább csak szétrúgták, összetörték a gépeket még elég sok igazán szép állapotú van. Nem is beszélve azokról akik pénzt és energiát nem kímélve gyakorlatilag teljesen újjáépítik kocsijukat.
Nagyon jó kis csapat jött össze, jókat beszélgettünk, ettünk, kávéztunk, fényképeztünk. Egyszóval jól éreztük magunkat. Számomra ennyi program bőven elég volt. Az, hogy elmaradt a gumifüstölés szerintem örvendetes... Ez kicsit furcsának tűnhet, de én mindig magamból indulok ki. A hátsókerekes alfák már kivétel nélkül elmúltak 20 évesek. Ha nekem lenne egy ilyen korú autóm, biztos hogy csak babusgatnám és az esőtől is óvnám, nemhogy egy szakadt betonplaccon forogjak vele... (Egyébként az a beton tényleg nagyon szörnyű, ha legalább rendes aszfalt lenne rajta és kicsi is). Első kerék hajtású autóval pörögni (vagy legalábbis próbálkozni), meg szánalmas. Szóval megértem a tulajokat, hogy nem teszik ki féltve őrzött kedvencüket ilyen traumáknak.
Nagyjából 4 órakor indultunk haza, élményekkel telve és kicsit leégve. :-) Hazafelé még egy jót autóztunk Budapestig, néha megmutatva egy-egy erőszakoskodónak, hogy régi Alfa nem vén Alfa. ;-)

Egész évre szóló élményben volt részünk, köszönjük a szervezőknek ezúton is.

 
>> SzervizAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2013-04-13

Elment a bal első tompított fényszóró. Szitkozódtam egyet, mert Osram Nightbreaker Plus izzó van benne, ennél azért tovább kéne bírnia. Kivettem, megnéztem, de az izzó jó volt. Úgy hogy csak a biztosítékot kellett kicserélnem. :)

 
>> SzervizAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2013-03-22

Már elég ramaty állapotban voltak a féktárcsák és a betétek is, így cserélni kellett. Ferke cartárstól sikerült beszereznem elég jó áron egy garnitúra ABD márkájú féktárcsát, hozzá való betétekkel, ma pedig Németh Misi fel is szerelte őket. A régiek nem annyira kopottak, mint inkább rozsdásak voltak. Konkrétan szét voltak rohadva. Megállapítottuk, hogy még a gyáriak voltak (!).
Most azért egészen más. Mondjuk úgy, hogy az eddigiekkel ellentétben van fékhatás. :)

Km állás 30270 km.

 
>> SzervizAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2013-03-19

Elérkezett az idő egy újabb olajcserére. Selénia 20K for Alfa Romeo és olajszűrő. A légszűrőt meg kitakarítottam és újra beolajoztam.
Km állás: 30006.

 
>> Tuning és extraAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2013-03-08

Mivel a lökhárítókon a fekete rész valamilyen furcsa jelenség miatt nagyon foltos volt, már régóta szerettem volna megcsináltatni. Most végre eljött az idő és rábíztam Kis Sárkányt William és kollégája Gergő gondjaira. Egyik csütörtökön kimentem a műhelyhez, ahol a fiúk Zsé145 cartárs hathatós segítségével levették a lökhárítókat és a két küszöböt. Egy hét múlva szombaton mehettem az elkészült művekért. A már összeszokott csapat gyorsan felrakott mindent a helyére. Hát a végeredmény egészen fantasztikus lett... :)
Ezúttal is köszönöm minden kedves résztvevőnek. :)

Egy hét eltelt és végre eljutottam oda, hogy elmenjek a gumishoz is. Felkerültek az András Bácsitól beszerzett gyári QV felnik rajtuk vadiúj Kumho Ecsta gumikkal. És Kis Sárkány kapott egy alapos mosást is.

Az összhatás számomra döbbenetes lett. Ilyen gyönyörű még nem volt Kis Sárkány szerintem. :) :) :)

 
>> SzervizAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2013-03-01

Mikor leszedtük (na jó, nekem nekem nem sok részem volt benne... :-)) látszott, hogy az első nyúlványok alja rozsdás egy kicsit. Ez elég általános a 145-nél, hiszen azon a ponton meggyűlik a víz és nem tud hová elfolyni. Igazából sokkal rosszabbra számítottunk, az a kis rozsda ami volt, csak azt bizonyította, hogy jó részt száraz helyen állt a kocsi.

De azért nem akartam, hogy rozsdás maradjon, úgy hogy vettem csiszoló fejet, alapozót és alvázvédőt. Apummal nekiálltunk, lecsiszoltuk, lefújtuk alapozóval, majd alvázvédővel. Most azért sokkal rendesebben néz ki és remélhetőleg megállítottuk a rozsdát is.

 
>> SzervizAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2012-10-11

Meglehetősen ronda hangja volt már. A könyöknél rohadt el. Most cserélve lett, újra szépen duruzsol. :)

 
>> SzervizAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2012-09-14

1pár ablaktörlő gumi: 4095 jó magyar forint...

 
>> EseményAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2012-06-02

Megint esett, de megint nagyon jó volt. :-)

 
>> Tuning és extraAlfa 145 1.6 Boxer Kis Sárkány // 2012-05-20

Nem kis szenvedés árán sikerült felrakni az első ajtókárpitokat is. Hát nem hiszem, hogy mégegyszer nekikezdek...