Kazes☻ - főkép
>> SzervizAlfa 146 1.9 td, Bözsi // 2017-07-15

AC-ról hazafelé észleltem, hogy valami nem kerek a fékkel... a tartályba pillantva a gyanúm igazolódott, fogyott a fékfolyadék... Feltáráskor derült fény arra, hogy a bal első fékcsőből tűhegynyi likon spriccel az olaj... :( Sebaj, ez jó ok arra, hogy nekifogjak a korábban beszerzett hűtött tárcsás féknyereg felújításának és beszerelésének. Így is tettem. Komplett dugattyús felújítókészleteket vettem, új fékcsöveket és sajnos egy új réz fékcsövet is, mert a bal első elporladt... Jó lett! :)
SEINSA (D4-1172C) Féknyereg javító dugattyúkkal

234.910 km

>> SzervizAlfa 146 1.9 td, Bözsi // 2017-04-29

A jobb első lengőkar csere már tervben volt, az alkatrészt már korábban beszereztem és most a kormánymű csere jó alkalom volt ennek a cseréjére is, így ez is megtörtént.

231.770 km

>> SzervizAlfa 146 1.9 td, Bözsi // 2014-10-10

A kormányműben az olaj már nem is olaj volt, tehát csere érett. Igencsak. Mivel úgyis bütyköltem a porvédő miatt, gyorsan beszereztem az új olajat. Mindjárt vehettem két flakonnal, mert annyira szennyezett volt a rendszer, hogy miután az első újat beleöntöttem és megjárattam a motorral, szinte ugyan olyan koszos szürke lett. Olaj újra le, újabb adag bele... most már jobb a helyzet. :)
Szervó olaj 2 db 3340.-

>> SzervizAlfa 146 1.9 td, Bözsi // 2014-10-04

Anyagbeszerzés:
1, Birth toronycsapágy 2db 2600.-
2, Birth torony szilent 2db 6737.-
3, Siensa hidraulika jav. 2db 3223.-
4, Gomet féltengely porvédő 1db 703.-
5, Bardi grafitos zsír 1db 544.-
6, Magyar bilincs (nagy-kicsi) 2db 176.-
7, Gomet lengéscsillapító ütköző 2db 3384.-
8, Birth kormányporvédő 1db 750.-
9, Quick Brake fékbeépítő készlet 2db 4963.-
10, Zink spray 1db 2000.-
11, Prevent féknyereg festék 1db 1590.-
12, bal első lengéscsillapító 1db 14000.-

Nem kis munka volt, mivel a bal első féknyereg egyik csúszkája volt kedves beletörni a furatba. :(
De végül minden sikerült! :)

205530 km.

>> SzervizAlfa 146 1.9 td, Bözsi // 2014-09-21

Már korábban is gyanakodtam, hogy valami nincs rendben az első futóművel. Erről ezen a héten meg is bizonyosodtam, mert egyre rosszabbul kanyarodott a kicsike és a bal elejétől igen rusnya hang tört be a fülkébe, mindemellett a fék sem mutatott csúcs formát, nemhogy nem harapott, de már csak lassításnak lehetne nevezni. Eljött a vasárnap, gondoltam ennek fele sem tréfa, lássuk a medvét! Bal (jobb) első kerék le... de ami ott fogadott ezek után... :(
Beszéljenek a képek...
Természetesen azonnal be a placcra és bakra és kezdődhet a gyógyítás! :)