Mutasd

>> Szerviz2007-06-27

Megtörtént az olajcsere, az Autó megkapta a selÉnia WR adagját. Ezután kapott egy újabb tank BluDieselt és fél óra nagy terhelésektől mentes autópályás kikormolást az üres M3-mason. A hála nem maradt el, úgy húz a gép, mint eddig még nálam soha. Mióta elhoztam, mindíg picit jobb, dinamikusabb lett.Ha tudom, hogy így kell mennie egy JTD-nek, lehet meg sem veszem. Egy ellustult dög volt még három hónapja. Akkor tetszett, hogy jó kompromisszum egy viszonylag menegető kerregő dízel kicsi fogyasztással, használható csomagtérrel, gyönyörű idomokkal. Mostanra elértünk oda, hogy meg tud lepni, olyat húz. És a kerregés is halkabb már. Felhúzott ablaknál igazi erőgép hang, semmi dízeles érzet. Lehúzott ablaknál meg gyönyörűen fütyül a turbo. Persze alapjáraton ketyeg, ezt elnézem neki. Meg elnézem a kegyetlen kemény futóművet is cserébe azért a biztonságérzetért amit 150-nél pályán nyújt. Megszerettem, igazi Gép ez. Még nem az a finomkodó eltompított autó mint a maiak (általában), érezni minden rezzenést, ott a nyers versenyautó a lelkében.
Rájöttem, hogy hasonlítunk, talán ezért találtunk egymásra. Családapaként racionálisan kell gondolkodnom, kis fogyasztás, gyerekkocsi a csomagtérbe, klíma, kényelem, biztonság...és az ereimben ott tombol a versenyző aki Wartburgból street racer gépet épített és Imprezáról álmodott. Racionális versenygép? Szerintem az. Ilyen teljesítményt ilyen fogyasztás mellet ennyi pénzért más nem tud. Mellesleg gyönyörű, ez a kicsit élére vasalt ék alak számomra dizájn csúcs, nem vágyom többre.