ingegnere - főkép
>> EseményAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2022-05-13

Az autó a verseny előtt összeállt, és nem is hagyott cserben. Először kb 2003 környékén vettünk részt Selenián, akkor még a piros GTV-vel. Akkor, életünk első versenyén 2-ok lettünk. És most, közel 20 év után, ismét sikerült behoznunk a 2. helyet. Óriási szerencsénk volt és természetesen nagyon örültünk. Jó újrakezdése volt ez az Alfázásnak. Az elért helyezésen kívül is fantasztikus volt a rendezvény, klassz volt a helyszín, a feladatok, és jó volt látni a régi arcokat.

 
>> SzervizAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2022-05-12

Hibafeltáró oknyomozásom során eljutottam egy korábban a FIAT-nál dolgozó autóvillamossági szerelőhöz. Előadtam a hibajelenséget, miszerint random leáll az autó, és csak computer resettel hajlandó újra elindulni. Ő csipőből rávágta, hogy az lesz a hiba, hogy nem gyári gyertya van benne. Ugyanilyen problémákkal találkozott korabeli FIAT modelleknél, és csak a gyári csomagolású gyertya oldotta meg. Ilyen egyszerű lenne? Valószínűleg igen. Ugyanis a gyertyacserét követően a probléma eltűnt. Keserédes pillanat ez. De legalább az autó műszakilag és esztétikailag tökéletes lett az elmúlt félév során.

 
>> SzervizAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2022-05-09

Mivel még mindig küzdök a random leálással, gondoltam, górcső alá veszem az üzemanyagrendszert. Először az üzemanyagszivattyúval kezdtem. Ez még nem volt bontva - egyébként az egész autó alig volt megbontva, a gond ott van, ahol megvolt. A tápszivattyú alján vastagon állt a trutyi. Ezt alaposan kitisztítottam. Az autó innentől kezdve szépen beindult, azaz szebben, mint korábban. De sajnos újra hibakódot adott, íg nem kerülhettem el az injektorok cseréjét sem. Rendeltem 4 új injektort és 4 új lambaszondát is a biztonság kedvéért. Hagytam neki időt, de végül sikerült kicserélnem az injektorokat is. Nem egy leányálom. Kicsi helyek, mindent le kell bontani hozzá, spéci szerszám is kellett, de ezt is csak ember rakta össze, így szét tudtam szedni én is. Ha már a teljes motor le volt bombázva, gondoltam megnézem, hogy jól lett e összerakva a vezérlés a korábbi szervizek során. Feltűnt ugyanis, hogy járó motornál nagyon inog az ékszíjtárcsa. És a gyanúm beigazolódott, ugyanis valaki 180 fokkal elforgatva tette fel a balansztengely tárcsáját. Ezért nem is járt szépen a motor, ezért volt az a furcsa rángatása. Itt mindent beállítottam, vonalra tettem, és az első indítás után egy új autóban ültem. A motor pöccre beindul. Szépen jár. Veszi a fordulatot. Végre olyan, mint egy igazi autó.....csak hát leáll. Továbbra is.... Egy alkatrész maradt, a computer. Ezt is kiszereltem. Bontva volt. Elvittem egy szererlőhöz, remélem, hogy meglesz a hiba, és élvezhetem kicsit az autót, mert eddig a vételár fele ráment és elég keveset nyújtott cserébe.

 
>> Tuning és extraAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2022-02-19

Bár az autó még nem tökéletes, kénytelen voltam kicsit átalakítani a botrányosan gyenge gyári hangrendszert. Beruházás nem történt, abból építkeztem, amit itthon találtam a régi cuccaim között.

A fejegység egy Pioneer DEH-80PRS lett, ami nem szép ugyan, de cserébe jó. A kijelző színét be lehet állítani, hogy egyezzen a műszerfal piros színével. Van benne egy csomó keresztváltó, szubkimenet, egy relatív combos erősítő, tud bluetooth-t, olvas SD kártyát és van benne egy tisztességes DAC. Ez került hát a középkonzolba.

Az ajtókat nem szerettem volna újrakábelezni, ezért az első szettet a fejegység erősítője hajtja 80Hz-től felfelé a gyári hangszóróvezetékeken keresztül. Az első szett egy öszvér. Egy Focal Access keresztváltón keresztül szól egy Focal TN 47 titán magas, és egy JL Audio C2 5x7"-os koax mélyközép része. Ezt a hangszórót véletlenül vásroltam még évekkel ezelőtt, de mintha megéreztem volna, hogy lesz egy Spiderem. Pont jó lett az ajtókba. Azaz elég sokat kellett faragni, hogy pont jó legyen, de végül pont jó lett. Ahhoz, hogy megfelelően szóljon még tisztességesen ki is szigeteltem az ajtókat és az ajtókárpitot Alphard bitumenes lemezzel és STP zártcellás szivaccsal. Dögnehéz lett, de legalább nem rezonál, és a kickbass is jobb ezáltal.

A hátsó tárolóba került egy Alpine MRV M500-as D osztályos monoblok. Ez egy aranyos kis erősítő, és 300W-ja pont elég hogy meghajtsa a Rockford Fosgate RFP 3406 16 cm-es mélynyomót. Ez egy gólem a gyári "mélysugárzóhoz" képest. A hátsó lemezeket gazdagon ki kellett csillapítani bitumenes lemezzel, de a rezgéseket így sem lehetett kiküszöbölni teljesen.

Ez lett hát a rendszer. Hogy szól? Garázsban, csendben jól. Menet közben nem jól. Cabrióba nem lehet rendes zenét építeni és ez alól a Spider sem kivétel. Nyílván a gyári rendszernél jobb, de ha direkt ezért ruháztam volna be az eszközökbe, akkor nagyon csalódott lennék. Így, hogy csak a polcról kellett levenni őket és játszottam vele egy napot, egész jó lett a végeredmény. Majd még finomítok rajta a vágási frekvenciákkal, meredekségekkel és a parametrikus eq-val, de nagy csodát azért nem várok. Én senkit nem buzdítanék arra, hogy egy fejegység cserénél többet invesztáljon a Spider zenéjébe.

 
>> SzervizAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2022-02-17

Kicseréltem a termosztátot, mint lehetséges hibaforrást. Ez jó döntésnek bizonyult, mert nem zárt rendesen. Így már hamar eléri az üzemi hőfokot, és a jeladó is jó értéket ad. Ezzel párhuzamosan leteszteltem az összes gyújtással kapcsolatos vezeték ellenállását. Mindenhol folytonos a vezeték, alacsony az ellenállás. így szerencsére ez sem lesz hiba már.

Életem legjobb döntése volt ezt a garázst megépíteni. Zene, fűtés, műgyanta padló, padlóösszefolyó, gépek, szerszámok. Mind az én kényelmemet szolgálják. Imádok itt lenni. Még akkor is ha néha unom szerelni a Spidert.

 
>> SzervizAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2022-02-05

A hétvégén nekiláttam felgönygölíteni, miért is állhat le az autó. Mivel volt egynem gyári átkötés a computer és a pillangószelep között, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy bármilyen további javítás vagy csere előtt, először a gyári állapotot kell visszaállítani. Óriási szerencsémre ebayen találtam egy azonos cikkszámú kábelkorbácsot, ami ráadaásul Budapesten a III. kerületben volt. Elhoztam. Megmértem az elvágott vezetékek ellenállását a computertől a motoron lévő csatlakozóig. Szerencsére mindegyik folytonos, nem volt benne szakadás. Úgyhogy visszaforrasztottam a vezetékeket, kicseréltem a kábelkorbácsot, és.......az autó beindult! Nagyon boldog voltam. Este még mentem egy kisebb próbakört, majd vasárnap egy nagyobb, 160 km-es kanyart. Minden szuper volt, egészen az utolsó 23 km-ig, ahol újra kezdte a leálást, nem indulást. A program szerint túl dús a keverék. Az egyik katalizátor utáni lambda szonda részterhelésnél eltrő értékeket mutat mint a másik. A motor hőmérséklete 87 és 97 fok között változik. Úgyhogy most következik a termosztát és jeladó csere, valamint a lambdaszondák csatlakozójának ellenőrzése. Egyszer csak a végére járok ennek.....

 
>> Tuning és extraAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2022-02-04

Sajnos elkaptam a Covidot, ami két hétre ágyhoz szegezett. Nagyon hiányoztak az autóim, ezért a hiányukat felesleges dolgok beszerzésével próbáltam elütni. Volt időm bőven megnézni, hogy milyen felni állna jól a Spidernek, de sajnos, bármenniyre is kommersz, folyton a Blackline felniknél kötöttem ki. Mindenütt azt olvastam, hogy nehéz ilyen felni szerezni és valóban, igaz, tényleg nehéz ilyen felnit szerezni. Na de nem azért mert nem elérhető. A keresés hetében csak itthon 3 garnitura felnit kínáltak eladásra, és az ebayen szintén volt pár szett eladó. De az eladókkal valahogy nem találtuk a közös hangot. Az egyik srác mintha nem is akarta volna eladni a kerekeit, a másikkal, bár megállapodtunk, mégis inkább eladta a haverjának, csak erről nem szólt. Sebaj, a karantén elmúltával úgy gondoltam jól esne egy laza út Szegedre, ahol ezt a szettet hirdették. Elmentem, kifizettem, elhoztam. Gyönyörű, karcmentes kerekek, friss fényezéssel. Másnap megérkeztek az új Pirelli P Zero Nero gumik is 225/45R 18 méretben. Felgumizást követően fel is kerültek az autóra. Nyomban el is vittem egy körre, és lőttem pár fotót. Szerintem bámulatos az eredmény. Az ültetéssel, ezzel gumimérettel pont megvan az a harmónia, amit szeretek.

 
>> EgyébAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2022-01-08

Új év, jó idő. Decemberben szereztem egy külön garázst a Spidernek, oda tettem be télire. De jauár 8-án jó idő volt, ezért kihoztam eg kis kanyarra. Teljesen jól muzsikált a fél órás kör alatt. Aztán visszatettem aludni.

 
>> AutóápolásAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2021-11-23

Minden hobbiautóm kapott már pihe puha beltéri takarót, így a Spider sem maradhatott ki a jóból. Ezt is a Das Mobilwerktől rendeltem, piros színben, tükörzsákos kivitelben. Olyan puha, hogy simán én is takaróznék vele. :-)

 
>> SzervizAlfa Spider / GTV 2.0 JTS Medio // 2021-11-21

Ma megnéztem közelebbről az elvágott és megpatkolt kábeleket. Gondoltam megforrasztom őket. Viszont az egyiken 14 ohm, a másikon 0,5 ohm ellenllást mértem. Azt hiszem egyik sem jó érték. Valahol van valami zárlat, amit nem fogok kinyomozni. Veszek másik, új vagy bontott korbácsot. Attól hátha megjavul. Mert még mindíg leállogat. De remélem ez megoldja a problémát.