Mutasd

>> Egyéb2012-01-10

Már jó ideje szenvedek a kocsival, ugyanis ha esőben mentem vele, akkor elkezdett dadogni 1 idő után, majd leállt, és kb fél órás szenvedés után indult el, akkor is 1-2-3 henger, majd utána talán mind a 4.
Szombaton is így jártam, mentünk Karácsondra, de a gyöngyösi tankolásom után a kocsi nem akart indulni. Kb fél órás szenvedés, elindultunk tovább, de az eső esett, és 2-3 hengerrel mentem tovább, leparkoltam,és kész. Vasárnap arrébb kellett vele állni, semmi baja nem volt.
Hétfő reggel indultam volna haza, de csak kínkeservesen indult el, szerintem max 3 henger. De gondoltam dolgozni menni kell, ezért elindultam, lassan, erőlködve :S
Elértem egészen Hatvanig, ahol is leállt alattam a kocsi, és a mellettem lévő kocsiból kiabáltak, hogy ég a kipufogó. Mondom faxa. Próbáltam ronggyal eloltani, de szerintem volt ott sok elégetlen üzemanyag, és az is égett, meg már a lökhártóm is, szóval esélytelennek tűnt. Integettem az arrajövő autósoknak, de nem állt meg senki hogy rohadjanak meg, pedig látták, hogy lángol az autóm. Szerencsémre megállt 1 jólelkű Suzukis és hozott poroltót, amivel sikerült eloltani a lángot. Ezekután hazamentem még a kocsival, és megpróbálom kideríteni az okot, először is gyertya + gyertyakábel csere lesz, aztán meglátom mire jutok.