Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Szinte napra pontosan 1 éve történt, október 3-án. A sors iróniája, hogy épp egy temetésről mentünk haza, a város szélén egy országúti szakaszon jártunk. A párom a temetésre utalva még meg is jegyezte, hogy reméli, a nap legrosszabb része már letudva. Hát sajnos még csak most jött. Pár kanyarral odébb egy fekete Transporter furgonnal közeledett Sz. úr és népes családja. A főútról le akartak fordulni balra nagy ívben, a jóember nem nézett szét csak fordult, de fordulás közben rájött, hogy nem is biztos, hogy itt kell lefordulnia, így a fordulást megszakítva a SÁVUNKBAN KERESZTBE EGYSZERŰEN MEGÁLLT (ezt utólag a helyszínelő rendőrök mondták el) ! És mivel az egész akciót bármiféle szétnézés nélkül intézte, így persze azt sem látta, hogy mi érkezünk. Az én szemszögemből úgy nézett ki, hogy ez a barom féktávon belül elkezdett elénkfordulni, megdöbbenve előbb annyit mondtam, hogy mit csinál ez, majd annyit kiáltottam, hogy ütközni fogunk, majd máris a csattanás, kb 1-2sec volt az egész. Szerencsére nem pánikoltam be, satufék, és kormányt elrántottam jobbra, így nem álltunk bele frontálban a közepébe (sok hullát szállíthattak volna aznap), hanem a bal orra csattant, és az ütközés lendülete már leperdített minket a furgonról. Egy szabályos piruettet írtunk le, de a kocsi nem borult fel, és háttal befaroltunk az útszéli susnyásba.
Itt jött a szerencse, vagy a Jóisten, nézőpont kérdése, nem volt ott se fa, se oszlop, és az árokig sem jutottunk, féket végig tapostam, így relatíve gyorsan megálltunk.
Nagy mázli, hogy mindenki be volt kötve, a kislányunk is hátul, légzsákok működtek, utastér és szélvédő egybe maradt, így az Alfa mérnökeinek hála, mindenki épségben megúszta a veszett nagy csattanást. Na azért jópár zúzódás összejött, és a páromnak az övfeszítőtől eltört a kulccsontja, de mindenki saját lábán szállt ki a kocsiból. Illetve szálltunk volna a kezdeti sokk után, mert a példás gyorsasággal kiérkező mentők és tűzoltók nem hagyták. Jön oda két tűzoltó valami böszme hidraulikus feszítővel, és kezdték letépni a kocsi ajtaját. Mondom nekik, fiúk, hagyjátok már, ki tudok szállni, de csak adtak egy pofont az amúgyis ronccsá vált Alfának, és letépték az ajtót, mint egy konzervdoboz fedelét. Jött egy ismerős rendőr (tulajdonképpen munkám kapcsán az egész rendőr-mentős-tűzoltó csapatot ismertem), meg akart szondázni, de a légzsák úgy mellbevágott, hogy levegőt is alig kaptam, csak másodjára bírtam értékelhető mennyiséget kipréselni magamból. Negatív, nem iszok. Mentősök is buzgólkodnak, szalad kettő egy hordággyal, mondják, feküdjek fel máris, bevisznek a kórházba vizsgálatra, a terhes páromért meg már úton a helikopter (terhesség kapcsán méhsérülés kockázata az övfeszítő miatt). Miközben vittek a mentőautó felé, a hordágyról még láttam, hogy Sz. urat elég szigorúan vették kézbe a rendőrök, szabályszerűen belökték a rendőrautóba, kicsit meg is sajnáltam ezért, de végülis ez a baleset kizárólag az ő sara volt.
Másnap már otthon voltunk mindannyian, kivéve a nap igazi hősét, az Alfa 147-ünket, ő ugyanis annak rendje-módja szerint az utascellát leszámítva totálkáros lett. Viszont megmentett minket, így nem is kérdés, hogy most maradtunk a márkánál egy Giulietta rendeléssel, sőt ha 2011-ben tényleg jön(?) a Giulia, a Volvomat is Alfara fogom cserélni.