- Típus:159 1,9 jtdm 8V SW Gabriel Arkangyal
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2008
- Színe:ARGENTO
Ma utánajártam egy két dolognak.
Holnap reggel elviszem a vasat egy karosszériás haverhoz, és rendbe tesszük a lökös alját.
Tavaly tavasszal ugyanis ahogyan a hirtelen jött jó időben felpuhult a téli gumi és megereszkedett a kocsi, felakadtam a nagykapu ütközővasában, ami kihajlított a a lökös aljából egy darabkát.
Na, ez most rendbe lesz téve kis műanyaghegesztéssel és fényezéssel. Költség elvileg 4000 Ft lesz.
Elgurultam az unokatestvéréhez is, aki fóliadekorral foglalkozik.
Az első kerék - főleg a nyári - felveri a sarat a hátsó kerék sárvédőjének külsejére, illetve a hátsó ajtó kidomborodó részére. Itt már pöttyökben sérült a fényezés is. Ezt akarom lefóliáztatni, de esztétikusan. A sérülés a fotókon jól látható.
Szóval a srác lefotózta a kocsit, és majd küld látványtervet. Az ötlet, hogy az alsó küszöbön végigfutna egy olyan piros csík, mint az alfa-kígyó matricám meg a Curoe sportivo feliratom, majd ez a csík kanyarodna el a ténylegesen védeni kívánt sárvédő és ajtó részre, ahol egyre vékonyodó csíkokban elfogyna.
Csinál még egy másik látványtervet is, az meg a motorháztetőre és a kocsi tetejére kerülő két piros csík lenne úgy, hogy a motorháztetőn a csíkban benne lenne az alfa-kígyó.
Az oldalsó fóliázás 6000 Ft lenne, a motorház és kocsitetős meg 15000 Ft.
Vállal bőrözést is. Megkérdeztem, mennyibe kerülne az ajtókárpit és ülés bőrre cserélése. Azt mondta, hogy műbőrből 50k.



3
683
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Alfa reklám
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Alfa történelem, híres ...
- Off-os verdák, tapaszta...
- Spider
- Zenebutik
- AlfaCity 2025 - július ...
- 4C
- Retrovízió - A '70-es, ...
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV