Mutasd

>> Esemény2014-05-25

A második 159VTT-re szombat reggel 6.38kor indultam Szarvasról (a magamban tervezett 6 helyett), Kecskemét felé. A lakásnál még kipakoltam néhány dolgot, be az ajándékokat, majd negyed9kor indultunk útnak Hege cartárssal és családjával, s meg sem álltunk Velencéig. :) Dunaföldvárnál nagy gázzal becsatlakozott hozzánk dewvil Alfája, így hármas konvojban autókáztunk a gyönyörű napsütésben.
Éppen a pörkölt főzésének előkészületei folytak (a csajok hagymát pucoltak), így gyorsan kipakoltam Anya finom sütijeit, s beálltam én is segíteni, szalonnát és marhahúst kockázni.
Utána nagyon jól szervezett, klassz kis játékok folytak, ki-ki maga kedve szerint szállhatott be a feladatokba. A kvíz kérdéseken a srácok nevetve, fejet vakarva gondolkodtak, ikszelgettek, és izgultak, kinek hány pont jön össze. A gyerekek közben zsákban futottak, a csajok sodrófát hajítottak, majd a rekkenő hőségben (délidőben) Pityukoma autóját toltuk-húztuk-vontuk – a mi csapatankban én ültem a volán mögött. :) Olyan mókás volt az egész, hogy közben a fiúk is kedvet kaptak hozzá és ők is két csoportra oszlottak, hogy kipróbálják a játékot.
A nagyon finom késői ebéd után mindenki kicsit ejtőzött, ki a fák árnyékában, ki a tóban pihent, utána jött a nagy képfelismerés („Pityukoma rendel”). Mi csajok és gyerekek addig egy jót kártyáztunk, nekem nagyon jól esett. Közben persze egész nap ment a szép verdák mustrálása, a neked milyen, nézzük meg… és jó kis beszélgetések.
A vetélkedők eredményhirdetése után mindenki kapott valami apró meglepit, majd a nyertes srácok felálltak a dobogóra. A vándorkupát és a fődíjat Liquid vitte haza, ezúton is gratulálok neki a szép eredményért, s remélem, ízleni fog neki a kecskeméti pálinkaválogatás, amit felajánlottam az első helyezettnek. :)
Nagyon jól éreztem magam, jó volt újra találkozni a 159esekkel, sokat nevettem, jót pihentem, ismét nagyon finomakat ettünk-ittunk! Külön köszönet ismét droberto-nak, Dalmának, Pityukomának és családjának a szervezésért, a hétvége és a játékok lebonyolításáért, klassz volt srácok! Reméljük, jövő újra ugyanitt!
Közben törlődött az amorés teljes adatlapom, így vasárnap reggel volt egy kis sírás, de végül egy déli futás, utána egy irtó jó olasz étteremben eltöltött isteni ebéd picit kisimította az arcomat – ez az olasz kajálás tette fel a koronát a hétvégére.
Szarvas-Kecskemét-Dunaföldvár-Velence-Bp-Dabas-Kecskemét: 387 km – átlagfogyasztás: 5,6