Mutasd

>> Szerviz2014-01-08

Előzmények:
Már egy ideje figyelgettem, hogy mikor a vízhőfok eléri a 90-et, de valami miatt lassítanom kell a tempón, akkor a mutató szépen elindul visszafelé. Piros lámpánál meg pl. először felmegy, majd vissza. És amúgy is később melegedik be a vas, mint korábban.
Karácsony előtt a férjem is éppen mellettem gubbasztott az anyósülésen, mikor szóltam neki, hogy figyelje a vízhőfokot.

"termosztát" - mondta - "majd kicseréltetem"

Igazából, most, hogy várjuk a babánkat, és nem dolgozom december közepe óta, és az elkövetkező 2 évben nem is fogok, így csak itt helyben mászkálok naponta 2-3 km-ert amíg összeszedem a gyerekeket, nem izgatott túlzottan a dolog.

Férjem viszont ma elintézte a termosztátcserét a jól bevált szerelőnk segítségével.

A művelet:
Ott indult a dolog, hogy le lett kapva a motorvédő burkolat, utána az útban lévő levegőcsövek lettek eltávolítva. Ehhez persze a légtömegmérő csatiját is ki kellett húzni.
A víz leengedése a termosztátnál történt, a kocsi alatt egy nagy edényben lett felfogva a hűtőfolyadék.
Az első probléma ott jött, hogy van ezen a termosztátot a hűtővel összekötő csövön van egy idióta rendszerű szorítóbilincs (1., 2. fotó). A megfelelő szerszám hiányában ki sikerült ugyan lazítani, de hogy vissza nem lehet tenni, az is biztos.
A termosztát gumitömítés helyett tömítőpasztával volt feltéve. Nagy nehezen lejött.

Ekkor jött a jó hír! :)
Csabi, a szerelőnk, egy ár-érték arányban megfelelő, 10e Ft-körüli, Vernet típusú termosztátot rendelt be a nagykerből, erre küldtek neki egy 25-30e Ft-értékű Wahler-t, ami 10 500 Ft-ba került. :) (3.fotó)

A kiszerelt és az új összehasonlításakor azonban kiderült, hogy az újon van egy bypass ágnak egy kivezetés, ami a kiszerelten (ami BEHR) nincs (4. fotó).

Na, most akkor vagy visszamegy a régi és nekifutunk mégegyszer, vagy jön a magyar találékonyság.
Utóbbi nyert, íme az eredmény (5.,6.,7. fotók): a kivezetőcsőre rá lett rögzítve egy vizcső darab egy bilinccsel, annak a végébe pedig egy Opel G Astra-bál való csavar, szintén bilinccsel. A bypass ág ledugózva. És a kocsimban landolt egy Opel alkatrész...remélem nem haragszik meg érte.

Már csak össze kellett rakni. Igenám, de ehhez kellett egy új bilincs. Még jó, hogy Csabinak este 9-kor is vannak elérhető haverjai...egyiknél volt is megfelelő méretű bilincs.

A sikeres összerakást a hűtőfolyadék visszatöltése, légtelenítése követte. Ezután beindultak a lovak - alapjáraton szépen ketyegtetve lett, amíg el nem érte a 90 fokot. Addig a termosztát előtti csövek szépen melegedtek, a hűtő felé vezető azonban hideg volt. Ez jó, a termosztát nem ereszt át.
90 fok felett kisvártatva kezdett nyitni a termosztát, majd szépen indult a ventillátor. Mindeközben a vízhőfok a 90-ről meg sem mozdult. Jó lett.

A kocsi immár itthon pihen és minden rendben.

Az idegesítő, hogy egy 20-perces műveletből két baki miatt 2,5-órás szarakodás lett.

Még annyi megjegyzés, hogy a hűtő felé vezető ágon a gumicső bevágásához illeszkedő pöcök sem esik a megfelelő pozícióba (8. fotó), de ennek nincs jelentősége.

A többi fotó, csak úgy...