Hát már elég régen írtam ide utoljára, de mentségemre szóljon legalább az autó jó úton halad. Én még nem annyira, de a szerelő aki a segítségemre van már állítja, hogy látja a fényt az alagút végén! Mióta bakra tettük az autót elég lassan de biztosan szépülget. Az első futóművet már rendbe tettük teljesen, már csak a hátsókon dolgozik a szaki, és amíg ő azon mesterkedik, hogy az autó stabil legyen és meg is álljon, én azon dolgozom, hogy menjen és szép is legyen. A motorteret teljesen kipucoltam, rozsdát kicsiszoltam, majd jöhetett a WÜRTH- ös csodaszer a rozsdaátalakító folyadék. Ezek után korrózióvédő alapozó, majd matt fekete fújás. Apróságokat, műanyagokat természetesen pirosra fújtam ( hát milyenre lehetne ha nem pirosra :) ). Alul is minden le lett festve, levédve a korrózió ellen. Közben Ell Cartársnak köszönhetően bekerült egy szinte új hűtő is a helyére ezzel majdnem megkoronázva a motortér felújítást, még egy két apróság és ezt ki is pipálhatom. Természetesen a szakival kicserélünk minden szilentet amit csak kell, viszont nagy meglepetésemre nagyon sok elég jó állapotban van úgyhogy nem nyúlunk hozzá. ( ez utóbbi sor biztosan szúrja egyesek szemét, pláne akik azt vallják hogy ha csere akkor párban és mindent és hajajj. Én is precíz vagyok ilyen téren de a mi jó azt minek bántsam??! Majd ha nyerek a lottón ). Mikor mindezekkel megleszek: Kasztni, motor, futómű, akkor lesz folytatása a Beltér írásnak is de arról most elég annyi, hogy azt használom raktárnak, mert szinte nem férek el a garázsban.... A képek szerintem szemléltetik az állást. Az elkészült futóművekről majd később teszek fel képeket, amikor teljesen kész lesznek.





Tegnap sikerült rendesen haladni a kis autóval, de persze mindíg minden menet közben derül ki. A karosszériás szép munkát végzett, a bal oldala teljesen ki lett cserélve, ez többet nem rohad :) remélhetőleg :/ Sikerült kicsit barbárnak tűnő megoldással ugyan, de megoldanom a pajzs, és környezetének szebbé tételét. még egy kis üvegszálas kittért kiáltanak a vágott csiszolt műanyagok de az is meglesz egyszer. Ilyen ha valaki szinte egyedül újítja fel a vasat, egyszerűbbnek gondoltam de már látom hogy nem lesz az. A képek azért szerintem magukért beszélnek. Már csak a teljes alváz, és üregvédelem van hátra, valamint a komplett futóműcsere. Ha az égiek is és a szerelőm is úgy akarja augusztusra ezek is meglesznek.







Szokták mondani, hogy mindig jobbat vár az ember!! Hát ez most nálam is bejött. Amint az a képeken is látszik a paripa bal oldala teljesen, hogyismondjamhát, átment nagy lyukúba- amit sajtból szeretünk, de autóból már nem annyira ( pláne ha ez egy alfa ). Így hát a kasznisnak kicsit több dolga lesz mint ahogy azt gondoltuk, de hát ilyen az élet. Igaz ezeken a képeken nem jön át teljesen az érzés de a lényeg látható. Legtöbb helyen csak az alvázvédő tart kívül, valahol még az sem. Május végére van időpont a doktor úrhoz aztán halad tovább a művelet. De ne menjünk ennyire előre előbb legyen zárt a kocsi ott ahol zártnak kell lennie :D.




Hát akkor ennek is eljött az ideje! Elkezdődött a felújítás. Kasztnishoz kell vinni a vasat, hogy a nem kívánt szellőző járatokat befoltozzuk, szépséghiba csak az, hogy ehhez teljesen ki kell pakolni a belteret, de hát a szépségért meg kell szenvedni! Csekély két óra alatt jutottam el abba az állapotba ami a képeken látszik. Hát lesz még mit csinálni rajta az biztos, de legalább már meg van hozzá minden ami kell! Ezúton is Köszönet Védi Józsi ( Vdj ) Car-társnak, és szerelőjének amiért biztosították számomra a donorautót! Bejegyzések és képek még várhatók a felújításról lehet, hogy nem naprakészen de majd igyekszem. Ha másért nem is, akkor azért hogy én képbe legyek hol is tartok :)

