Mutasd

>> Egyéb2013-10-26

(Már most elnézést kérek, ha hosszú lesz, de nagyon szeretek beszélni/mesélni)

Kezdődött minden egy decemberi napon, 2009-ben, amikor is az Én drága Öcsém megvette, és hazahozta élete első autóját, egy csodaszép Alfa Romeo 156-ost.
Én munka után hazaérve megláttam, beleültem, és bele is szerettem. Miközben ismerkedtem Vele, három gondolat futott át az agyamon: Gyönyörű! Kell Nekem! Nincs benne pohártartó? :) :)
Nekem ekkor még nem volt saját autóm, így természetesen elöntött egy egészséges mértékű, de azért jó sárga irigység is… De csak amolyan nagy tesósan… mint amikor kiskorunkban megkaptam a hőn áhított Budmil iskolatáskát, és megkapta Ő is… „de miért, hisz Ő még csak 8 éves…” :)

Szerencsére volt alkalmam kipróbálni is, és még hosszabb útra is kölcsön kaptam.
2010. januárjában államvizsgáztam a GAMF-on, azt hiszem az első negatív élményem ekkor szereztem az autóval, bár erről igazán nem Ő tehetett… Békéscsabáról izgatottan, és jó kedvvel indultam el a vizsga előtti délután, és már csak Kecskeméten vettem észre, hogy a vizsga ruhám otthon maradt. :) :) Még jó, hogy a Tesco nyitva volt, és nem kellett farmerben a bizottság elé állnom. Végül 4-es lett a diplomám, és hazafelé már felszabadultan autókázhattam haza. :)

A következő említésre méltó élményem 2010. tavasz. Fel nem tudom fogni azóta sem, hogy miként, de a budaörsi Decathlon parkolóban megálltam tolatva, majd előremenetben kifelé nekimentem egy láthatatlan mini oszlopnak… Jobb első ajtó szevasz! Teljesen lehűltem a hangok, majd a látvány után… Én még soha nem törtem össze egy autót sem, még egy kicsit sem, erre tessék… 6 év alatt megszületett az első rongálásom… A vérnyomásom az egekben, az idegeim szanaszét, Húgom próbált nyugtatni, ráadásul éppen Öcsémért mentünk a székesfehérvári kórházba, ahol a térdét műtötték. Hívtam Anyut, hívja fel az Öcsémet, és nyugtassa meg, mire odaérünk, hogy ne kapjon idegbajt, ha meglátja az autóját. Hát ez nem annyira sikerült, de valahol félúton hazafelé már egész kellemesen tudott hozzám szólni, sőt még a tempomat használatát is elmagyarázta. :)
(azóta sem szeretem amúgy annyira)

2010. november: A munkám miatt Pestre kellett utaznom, +két fővel, de vonattal nem értünk volna oda, így elkunyeráltam a kocsit Tesómtól. Megkaptam, hurrá, de jó… :) Hazafelé az ócsai lejáró előtt defektet kaptunk. Kivánszorogtam a leállósávba, ami ugye ott már majdnem kanyarodósáv… nagyon nem jó helyen álltam, de füstölt a kerék, és piszkosul betojtam. Mindez sötétedés után, szakadó esőben… Telefon jobbra-balra, ja, mert hogy pótkerék nem volt az autóban… Végül Öcsém és egy jó barát megmentett, és hozott utánam egy mankókereket, és sikerült éjjel haza „száguldanunk”.

A nem túl fényesre sikeredett 1 éves ismerkedésünk ellenére bíztam az autóban, és decemberben, amikor Öcsém benevezett egy 159-esre, lecsaptam Rá! :)