Mutasd

>> Egyéb2013-10-26

Nagyon ráérek, úgyhogy leírok minden nyavalyát, ami csak eszembe jut a kocsival kapcsolatban.
2013. augusztus. Gyerünk nyaralni a Balcsira!
Békéscsabától Soltig semmi probléma, ott viszont volt egy kisebb dugó, araszolgattunk kb. negyed órát, mire kijutottunk a városból. Az autó pedig átváltott induláskor remegős üzemmódba. Nem nagyon, csak éppen észrevehetően... Dunaföldváron már kicsit jobban remegett, Siófokon pedig majdnem kirázott minket az utastérből. Azt hittem, meggyilkoltam a kuplungot, mert egy- egy pirosnál inkább másodikban indultam el, úgy nem remegett annyira. Majdnem másfél óra volt, mire átvergődtünk Siófokon... Fonyódig átmentem nyugdíjasba: ahol máskor kétszer is kifértem volna egy autó elé, most háromszor is meggondoltam, hogy elinduljak-e, és inkább a biztosra mentem. Nem tudtam egyszerűen normálisan elindulni. Ha nem volt muszáj, inkább meg sem álltam, de több, mint 50 km-t azért nem sikerült megállás nélkül megtenni. Másnap, mintha semmi sem történt volna. Elmúlt a remegés. Azóta egyszer produkálta, amikor Öcsém kölcsönkérte, és elindult Vele Pestre. Odaérve a dugóban megint előjött a remegés.
Szerelő szerint kettős tömegű, szerintem nem. :) :) Jó poén, persze, hisz mit értek Én hozzá... Semmit! Csak tapasztalok, olvasok, és szeretném tudni a kocsim valódi baját. Mert ha tényleg a lendkerék, akkor miért nem csinálja ezt mindig? Miért csak akkor, amikor már meleg a motor, és elege van van a sok elindulásból?
Olvastam több cikket, így már nagyjából értem is, miről beszélek.
Az egyikben épp az injektorok miatt ment tönkre a lendkerék:
"Sokszor a hibás befecskendezés felelős a kéttömegű lendkerék hibájáért"
Mivel ez nem 2 Ft-os dolog, nem szeretném kipróbálni, hogy ha teszünk bele egy újat, az meghal-e 1 hónapon belül.
Ha esetleg van ötletetek, tanácsotok, természetesen szívesen várom!