Mutasd

>> Egyéb2016-01-18

Ma útra keltünk, hogy a Giuliettával is megtegyük azt az utat, amit már oly sokszor megtettem más Alfákkal. Igaz, ma a nagy hidegben csak a rövidebb 800 km-es etapot gurultuk végig.
Ausztrián a szokásos tempomatos tempóval, 6,3-as átlaggal jöttünk át. Kb fél literrel kér kevesebbet, mint a 159, ez kb ugyan annyi, mint amit a 156 1,9mjet fogyasztott.
Átérve a németekhez végre egy kicsit a gázra léphettem.
- A menetdinamikában a 159 után jól érezni a kb 300 kg-os súlykülönbséget.
- Giovanniék a Giuliettánál is úgy gondolták, hogy 185 fölött nem akar senki tempomattal autózni. Pedig itt lehetett volna.
- Érdekes, hogy milyen szívesen kapcsolgat vissza 5-be és 4-be a TCT, kézzel nem tenném.
- Sokkal jobban kihúzatja a fokozatokat. Félgázzal gyorsítva is 3.500 felett kapcsol.
- 160 felett kicsit kelletlenül mozgott "N"-ben. "D"-be átkapcsolva megjött a kedv.
- 180 utazó nem gond dombnak felfelé sem az autópályán.
- 220-at mentünk "N"-ben is és "D"-ben is. Ez utóbbi állásban szívesebben teszi.
- A fék hihetetlen! 200-ról is félelmetesen fog! Megérte a "nagy fék"-et rendelni.
- 200-nál 10,4-et mutat a fogyasztásmérő. Végül is nem is olyan sok :-))
Összességében nagyon jó utazó autó. Kényelmesen és gyorsan lehet vele nagy távolságot megtenni. Pont ilyennek képzeltem :-)

A fűtésnél érdekes dolgot vettem észre. A 159-hez hasonlatosan Júliácska is lábhoz fűt. Ha kint hideg van, feltűnően süvít a levegő, olyan, mintha kicsi lenne a befújó nyílás. Kézzel átkapcsolva lábtér és középső befújásra a hang eltűnik és sokkal hatékonyabb lesz a fűtés.