Piritu - 1.000.000 - főkép
>> EseményAlfa Spider / GTV 2,0 TS "Pók" // 2011-05-29

Sok-sok emberrel együtt, ma mi is útra keltünk.
A szokásos konvoj 8-kor indult Pápáról. Az első "affér" az volt, hogy a szombathelyiek nem kanyarodtak le Tét fel, így csak Győrben találkoztunk.
Győrből pár perces késéssel indultunk, de ehhez már hozzászoktunk. Mindig van késő...
A második affér az a kiadós eső volt, amit Komárom felé kaptunk. A harmadik, hogy valaki a sorban nem tudta (vagy nem akarta) tartani a tempót, így a mögötte jövőkkel együtt leszakadtak. (Talán egyszer kiderül, hogy ki volt...) A hasonló esetek elkerülésére a következő konvojra valamit ki kell találni.
Komáromban a Riegler vendégeként nem kellett végigállnom a sort, hanem az erőd fő bejáratán keresztül jöttem be és a standjuk mellé parkoltam.
A hideg és esős idő miatt - jobb híján - az esernyő alatt fényképeztem a becsekkoló Cartársakat.
Szerencsére a rossz idő ellenére sok ismerőssel tudtam találkozni, beszélgetni, de egy csomó dologra (pl. a régebbi Alfákra) nem jutott idő.
Hazafelé betértünk Győrben az Árkád-ba, ahol egy Padödö koncert tette fel az i-re a pontot. Jó hangulatban értünk haza.

>> EseményAlfa 156 SW JTD 1,9 M-JET 150 LE // 2010-05-30

A reggeli szakadó esőre és az időjárásjóslásra való tekintettel, az eredeti tervvel ellentétben az SW vitt minket ma AlfaCity-be.
A konvoj Pápáról a terv szerint el tudott indulni, majd Téten és Győrben megszaporodván érkeztünk AlfaCity-be.
A rendezvény a vártnál is jobb volt:
- fantasztikus műsorok voltak,
- rengeteg ismerőssel találkoztam,
- nagyon jó idő lett, le is égtünk rendesen,
- végre beülhettem egy Maserati Quadroporte-ba, ha megnyerném a lottóötöst ilyet vennek,
- végre tudtam képet csinálni a tankkal, és
- láthattam, ill. beülhettem az új Alfába
Köszönet a szervezőknek a mai napért!