Mutasd

>> Tuning és extra2023-01-11

Meglévő eredeti hátsó szárnyból hiányzott a pótféklámpa. Eredetit szerettem volna bele vásárolni, de semmi pozitív eredmény. Alkatrészboltba nem tudtak hozzá szerezni, olaszoknál pedig csak kompletten szárnyal együtt lehetne vásárolni, de emailt dobtam azért nekik hátha tudok külön venni, csak válasz nem érkezett. Bontottan nagy ritkán belefutni ilyen hátsó szárnyba, gondoltam akkor veszek úgy egyben de az egyikről lecsúsztam, a másik már küldi körülbelül 2 hónapja. Így hát jöhetett a B-terv. Lemértem és találtam hozzá univerzális ledes lámpát ami kis alakítás követően jó lesz bele. A pótféklámpa és a szárny közötti hézagot gittel töltöttem ki, szárnyon a lámpa foglalat szélét először becsiszoltam majd körbekentem gittel, az új lámpát maszkoló szalaggal leragasztottam és a friss gittbe belenyomtam a formályát. Miután a gitt kikeménykedett, lámpát kivettem. Szárny külső részét becsiszoltam, a gitt 5 napot száradt, aztán kapott alapozót és festéket. Tömítőragasztóval körbekentem a foglalatot és ment a helyére a lámpa, majd két csavarral rögzítve. Színre fújás esetén ki lesz maszkolva a lámpa és úgy lesz fényezve.