Mutasd

>> Szerviz2022-01-06

Piros bőrfesték + lakk és lakk erősítő ülésekhez.

Ajtózárak javítás. Baloldali szokásos típusbetegség, eltörik a mozgatást végző fül. A jobboldalinak a műanyag háza volt eltörve. Már próbálták javítani mert hiányosan volt összerakva. Alátét hiányzott a rögzítő zár fül alól. Nekem 145 záram nem volt így 146-ból kellett megoldanom, persze a kettő nem egyforma. Egy kis hajlítás a műanyagon, előtte melegítéssel és a rudazatot is kellett egy picit hajlítani hogy ne akadjon az ajtózár szerkezetében. Tökéletesen működik.

Hátsó zárból hiányzott egy fedőkupak.

Ajtóhatárolók elvoltak törve, csoda hogy nem kattogott, viszont magától csukodott be :) ebből is csak 146 volt nekem, aminek 1 cm-rel hosszabb a karja, próbaképpen beszereltem és jó bele :) Mind a két fokozatban megáll az ajtó és nincs hangja sem :)

Ajtókárpitok pattentjai közül voltak töröttek is, ezek kicserélve.

Jobb ajtó hangszóró foglalatai utólagos volt, úgyan ilyen csak rövidebbek voltak. Cserélve gyárira + a csavarok is. Valakinek a félbehagyott munkáját folytattam mivel a csavarok nem voltak meghúzva szinte sehol sem, az ajtó felfogatás, az ablakmegvezető sínek, ezért ablakemelésnél be is billent az ablak és nem ment fel csak kézi rásegítéssel. Ez igaz volt a baloldali ajtóra is. Szépen működik mindegyik. Jobb ablakemelő kapcsolót cseréltem mert néha beragadt a gomb felfelé. Jobb hangszóró rácsnak töröttek voltak a fülei, cserélve ép darabra. Örülök neki hogy akadt még ilyen :) Jobb ajtóból a fólia fele is hiányzott már, ez is pótolva. Kárpit alatti szigetelések megvannak, csak már leszedtem a javítás miatt.