Készen lett végülis az új vezetői engedélyem, tegnapi nap (0430) át is vettem a gödöllői Városházán. Gyönyörűszép.. full rózsaszín.. és a fénykép.. De legalább 2018-ig jó lesz megint. Kaptam hozzá tokot is, amiben a hibapontok vannak leírva, amik azt hiszem már nem is érvényesek ebben a formában. Úgyhogy kb semmire nem jó :)
Felhívtam a Novák Alfás srácot is. Nem tudnak szívászajcsökkentőt adni használtan. Próbáljam majd később. Viszont utánaolvastam és utánakérdeztem ennek az egésznek, hogy mi van ha nincs benne olyan?! Állítólag(!) nem gond, sőt. A hangja durvább lesz, leállításkor hörög, és hasonlóképpen működik mint egy sportlégszűrő, azaz több levegőt enged így át, szabadabban, tehát minimális fogyasztáscsökkenés és minimális teljesítménynövekvés várható. Csak víz ne kerüljön a motorba, mert akkor meg motorcsere várható :( :)
Úgy látszik semmi nem akar összejönni, ami az autóval kapcsolatos.. Legalábbis a terv szerint nem :) Ma (0428) reggel felhívtam az Okmányirodát, hogy lesz-e szerdán új jogsim. Azt válaszolta a nő a telefonba, hogy szerdán és csütörtökön szokták megkapni jogsikat, hívjam őket szerda du. Ez mind szép és jó, de.. ha szerda du. hívom fel, hogy megérkezett-e, akkor azt aznap már neccesen tudom csak átvenni, mert át kell mennem érte Gödöllőre, és gondolom nincsenek nyitva este 8ig. Csütörtökön meg május 1. Tehát - ez is - tolódik.
Vasárnap este (0427) pedig Zolinál jártunk. Levittük neki a díszrácsokat és az új ablaktörlő lapátokat. Nehezen akart összejönni a találkozó, mert a telefont nem vette fel (aludt), így azt hittük csak potyára megyünk le, de nem baj, legfeljebb ott hagyjuk a cuccot és majd megtalálja - gondoltam magamban. De mikor ott voltunk már, észrevették, hogy kint állunk a ház előtt aztán kijött. Beszéltük, hogy hogy s mint halad(nak). Nem túl jó hírek. Kezdem a jókkal: a belseje tipp-topp, kárpittisztításon ill. műanyag- és bőrápoláson esett át a beltér. Tényleg szép. A futóművek rendben, minden cserélendő alkatrész újra cserélve, elöl-hátul. És kb ennyi múlt hét vasárnap óta. Amik nincsenek még feltéve: dobbetétek, első lámpák, első lökhárító, motorháztető, díszrácsok, ablaktörlő lapátok, feliratok, csomagtérfedél, rendszám, indexek, motortérben: akkumlátor, légszűrőház, folyadéktartályok, kipufogórendszer, stb.. El kell vinni még futóműveshez, és kivülről le kell takarítani, az elemeket beállítani - rések szempontjából, féknyergeket pirosra fújni, stb.. És még beindítva sem volt, mióta szét lett szedve. Már régóta szerettem volna ha készen lett volna az autó, pl. alfacityre, de a legközelebbi célpont a szerdai nap lenne (0430), de már látom, hogy ebből sem lesz semmi megint. Képeket most nincs is miről.. Azt mondta Zoli, kedden este beszéljünk. Ok.
Tegnapi nap (0415) dokinál jártam, hogy megújítsam a jogsimat, mert 0420-án lejár. Immáron 10 éve, hogy megszereztem a vezetői engedélyemet. Lehet, hogy valakinek ez nem is olyan sok, de 26 évesen..:)
Ma (0416) voltunk Gödöllőn az okmányirodában, hogy ott is elintézzük az ezzel járó teendőket. A fénykép katasztrófális lett. Mire megmondta a csaj, hogy hová nézzek, már készen is volt a kép. Nem sokat sz*rozott vele. Pl. meg se kérdezte, hogy bele akarok-e nézni elötte a tükörbe, hogy talán megigazítsam ósszekócolt hajam..:) Beültem, húzzam ki magam, nézzek a kamerába, kész, mehet. Ennyi volt kb. A kép meg.. veszélyes. Leszurkoltam 4000Ft-ot a postán, a dokinak meg adtam 6300-at és két hét múlva meg is lesz a szép új plasztik kártya a régi papír alapú helyett.
Kaptam róla egy papírt, hogy ott jártam és ha időközben lejár a jogsim (most vasárnap), akkor utána igazolni tudjam, hogy készül az új, de jófej volt a nő, mert azt mondta; a rendőr nem biztos, hogy el fogja fogadni. Akkor mi a sz*rnak van az a papír, ha nem azért, hogy amíg elkészül, ne b*sszanak meg? Hihetetlen.. 0430-án elvileg elkészül az új. Személyesen kell menni érte. Ez volt a másik ..hír. Postán miért nem jó?! 0503-án meg megyünk osztrákiába Seegrottéba a tavasbarlangba. JEssz. Remélem addig elkészül.