Jó időnek tűnt (0321), hát kimentem, hogy visszaszereljem a hátsó üléseket az autóba, mert tegnap este már hideg volt és sötét, hogy végére érjek a mélyláda RCA kábelének a behúzásával járó rumli rendbetételével. Ha már kint voltam, nem tudtam beérni ennyivel, kicsit állítgattam az új rádiót (nagyon komolyan szól..), és ha már úgyis kint bütykölöm a vasat, akkor már épp ideje volt kicserélni az oldalindex izzót, mert több mint 4 hónapja a kézifékkar mögötti tárolóban gurulgat jobbra-balra. Hiába, a jó időre vártam:) Kormány elfordít tökig, dobbetét tartó csavar ki, indexbúra le, régi izzó ki, új be, aztán 'mindent vissza' (!:). Amiért cserélni kellett, az jól látszik a képen. Egyébként még világított :)
Később kerülnek fel képet a beszerelt fejegységről is. Gyönyörűszép:)en szól:)
Ellátogattunk ismét (0131) a Paradox műhelybe Szadára. Ez már-már ilyen tavaszt váró eseménnyé fogja kinőni magát, mert minden évben kora tavasszal egy-egy újabb hangminőség változást kerekítünk a vasba.
A mai nap - kicsit nagyon is kora tavaszi volt:) sőt.. inkább késő télinek mondható még, de elérkezettnek láttam az időt, hogy újabb technikát építtessünk az autóba a srácokkal.
A csomagtartóban kialakításra került egy, az új kondit (Audison Connection 1F kapacitású kondenzátor, kijelzővel (BCA DGT) + táp- és testelosztóval (BCA 32) szerelve) és az erősítőt fogadó fa lap, a csomagtartóban az ott lévő kárpit színével azonos borítással, ill. az utastérben látszó részt (hátsó könyöklő lehajtásakor) fekete bőrrel borították be, a MOMO belsőre való tekintettel.
Az első ajtókba a gyárik helyére egy mac Audio Mobil Exclusive 2.16 szett került beépítésre. A mélyközép szebben szól, a magassal pedig már-már vágni lehet. Szóval sokkal jobb lett és egyes zenékben olyan részeket is hallani mostmár, amiket a szerző megírt, de az előző zenekar nem játszott el.
Audison Connection Best szériájú hangszóró és RCA kábelek kerültek a fejegység és az erősítő, ill. a hangszórók közé. A hangváltókat pedig az ajtókban rejtették el.
A nagyobb dolgokat sikerült akciósan vennem ismét:) Az első szett 34.990-ről, míg a kondi csomag 41.990 jó magyar forintról lett leárazva és egy teszt CD-t is kaptam ajándékba.
Olyannyira nincs még tavasz, hogy mire befejeztem a blogot, elkezdett szakadni a hó. Erről ennyit. :S
[Költségeim: macAudio Mobil Exclusive 2.16 első szett 29.990Ft, Audison Connection kondi szett 19.990Ft :), munkadíj (5óra) 20.000Ft, Audioson Connection Best BT2 500 RCA kábel 5.690Ft, Audison Connection Best UF 214 10méter hangszóró kábel 8.900Ft, kárpitozás-bőrözés 5.000Ft, stb.]
Tegnap (0529) végre sikerült eljutnom a Paradox csapatához, ahol egy kisebb hangtechnikai változás következett be az autóban. Bekerült a csomagtérbe egy mac Maximus 12z jelzésű zárt láda, és egy 4 csatornás Limited Edition Z4100-as mac White erősítő. Az előkábelezés ésszerűsítésen esett át, így elég lett a tápkábel hossza is. Sőt. Az erősítő felszereléséhez egy egyedi, méretre szabott és a csomagtartóban lévő kárpit színével azonosan borított falap szolgál. Szép munkát végeztek a srácok. Látszik, hogy értenek hozzá. Időben ez kb. 3,5-4 órát vett igénybe. Kábelezéssel, szereléssel, kárpitozással, EQ állítgatással, stb. De az eredmény magáért beszél. Az első szettet is kinéztem már, de egyelőre az nem került beépítésre. Igaz, hogy gyári van most benne, de meglepően szépen szól együtt a ládával.
Kicsi a világ - szokták volt mondani.. És milyen igaz. 10-re mentünk a Paradox-ba és egy fél órán belül megérkeztek BeeGee-ék.. És ez még mind semmi, mert a 147-es alfa is ott volt, amit már AlfaCity-ben is megcsodálhatott a közönség, úgyhogy egyszerre négy alfa volt jelen a műhelynél. Gondolom, ez nem mindennapos eset náluk sem.
[Költségeim: A láda és az erősítő akciósan történő vásárlása, szerelési anyagok (kábelszett nélkül), egy Connection aksisaru szett és a munkadíj. ]
A minap (0413) ismét Gödöllőn jártunk megnézni a verdát. Alakul. Lassan, de biztosan. Ami a múltkori állapothoz képest előrelépés, hogy már kétszer belekerült a motor. Azért kétszer, mert egyszer egy cső kimaradt mögüle, és az istenért nem lehetett hozzáférni. Ezért ki kellett venni megint a már helyén lévő motort. De mostmár -talán- véglegesen a helyén csücsül a sportos szív. Ezzel megint időt veszítettünk, de már nem bánom. Ha már a találkozóról lemaradtunk, mostmár legalább legyen 100%-os.
Elkészült még a mélynyomó kábelezésének előkészítése a motortérből (tápkábel), illetve a fejegységtől (kapcsolószál) a csomagtartóig. Viszont a (Connection) kábelszettben nem volt RCA, úgyhogy az ma kerül megvásárlásra.
A nyári kerekeket Zoli elvitte gumishoz, mert az egyik szövetszakadásosnak tűnik a belső oldalán, mert kívül egy kisebb pukli látszik (lásd lenti képek), és ha tényleg az, akkor eléggé veszélyes lenne úgy közlekedni vele. Egyszer elég volt megtörni a vasat, úgyhogy új görgőt is kap a masina. Falken Ziex ZE 512 91V 215/50 R17. Ha már ott vannak a alufelnik a gumisnál, azok is át lesznek nézve, majd a kerék centrírozva.
A tetőkárpit is a helyére került időközben. Még a napokban egy teljes belső kárpittisztítást is kap.
A lenti képeken a behelyezett motor, a szövetszakadásosnak tűnő gumi és az új Connection First FS2 450 RCA kábel (4,5m) látszik.
Vásárlásra került egy connection kábelszett az új hangrendszer előkészítéséhez. Későbbiekben kap még egy connection aksisaru készletet és egy clarion mélynyomót is a drága:) A készletet egyébként a Paradox autóhifiből szereztük be 10.990 Ft helyett a lent látható akciós áron. Juppí