Valentin nap ide vagy oda, eseménydúsan telt a csütörtök éjszaka.
Az autómnak mindenképpen.
Ahogy lenni szokott, az ablak alá parkoltam, csendesen pihengetett s várta a reggelt, mint évek óta nap, mint nap. Pénteken azonban, a téli acélfelnik gyári dísztárcsák nélkül szomorkodtak.
Ez várt rám.
Káromkodást kihagynám, így sípolhatunk legalább egy sort.
Kinek és miért és egyáltalán?
A mérgelődés nem hagyott alább, így kollégáknak bármennyire is viccesnek tűnt, fogtam magam és egy fényképpel (a tárcsáról) a kezemben bementem a Győri Rendőrkaptányságra, ahol feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen.
Másfél órás hercehurca után, ha nem is mosolyogva, de a „megtettem amit tudtam” gondolattal hagytam ott az épületet.
A dísztárcsáknak ennyi, ezek nélkül is használható, nemsokára itt a tavasz, akkor úgyis 17” díszíti, addig meg, háááát ezvan. Sok 10ezret nem adok ki értük, az biztos.
Eltelt a péntek és majdnem a szombat is.
Szombat este telefonhívás érkezett a kapitányságról, hogy megvannak a tárcsák, menjek és azonosítsam őket.
Azonosítottam. Ugyanazt elmondtam ismét, amit a feljelentéskor is, hogy mi alapján tudnám és tudtam felismerni őket.
Ismét másfél óra, ismét 3 oldalas jegyzőkönyv és a vége...hétfőn telefonáljak, mivel még a másik oldalról nem készült el a lefoglalásuk, addig nincs kiadás sem.
18-19 éves suhancok, öten.
Szombaton az egyetem környékén igazoltatták őket, miközben egy autóban ücsörögtek és drognak köszönhetően kissé furcsán viselkedtek, így az autót átvizsgálták és a csomagtartóban véletlenül ott figyeltek az én dísztárcsáim, amiknek eredetét igazolni nem tudták.
Mindegy. Részletekbe nem merülnék, akit érdekel, úgyis megkérdezi. A becsült károm 60.000,- Ft, ami ezzel megtérült.
Az esély, hogy meglesznek, szinte nullával volt egyenlő...de sikerült.
A tárcsákat ma átvettem, csomagtartóban vannak, s ha a rendőr megállít, papírom is van róla, hogy miért nem a gurulókat ékesíti :)

0
1149
Fórum
Friss topicok
- Alfa történelem, híres ...
- Alfa reklám
- Oldtimer, youngtimer
- Ugyanaz kicsiben
- Giulia
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Forma-1
- AlfaCity 2025 - július ...
- Retrovízió - A '70-es, ...
- 159
Tagok
Új tagjaink
- Kaccsa
- ramirez001
- “ Kevin “
- Rókus
- benebp
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
